2015/07/27
Ópusztaszer
A szegedi kiránduláshoz nálunk már hozzátartozik Ópusztaszer is. Pár évvel ezelőtt nagy hatással volt rám, a fiúk is sok mindenre emlékeztek, de azért akadtak már feledésbe merült dolgok is. Szóval fel kellett frissíteni az emlékeket.
2015/07/26
Szeged
Itt is jártunk már évekkel ezelőtt, akkor kempingeztünk, és megnéztünk mindent, ami abba a pár napba belefért. Arra még emlékeztek a gyerkőcök, hogy tetszett a város. Ide inkább csak aludni jöttünk, ahogy előző nap Debrecenbe is, de ha már ott vagyunk, akkor csak kell sétálni egy nagyot a városban is.
Kajakozás a Körösön
Ezt a programot várták legjobban a fiúk, aztán ez okozta a legnagyobb csalódást...
Kifogtuk a nyár egyik legmelegebb napját, ami még nem is lett volna gond, a vízen ezt el bírtuk viselni, na de hát a folyó! Ez egy alföldi folyó... sehol egy zuhatag, sehol egy hullám, a víz szinte forró...
Kifogtuk a nyár egyik legmelegebb napját, ami még nem is lett volna gond, a vízen ezt el bírtuk viselni, na de hát a folyó! Ez egy alföldi folyó... sehol egy zuhatag, sehol egy hullám, a víz szinte forró...
Debrecen
Idén nyáron Kelet-Magyarországon kalandoztunk egy kicsit, Debrecenbe igaziból csak aludni mentünk, de azért ha már ott jártunk, akkor beszaladtunk a városba is. Szerintem még autók jártak a Nagytemplom előtt, amikor mi utoljára Debrecenben voltunk!
Tiszaújváros
Erre vártak a fiúk is, hogy odaérjünk Tiszaújvárosba, már ezer éve nem jártunk ott együtt. Én itt nőttem fel, nekem a gyerekkorom, ifjúkorom kötődik a városhoz, de a gyerekek is szerettek ott lenni, amikor látogatóba mentünk a mamához. A mama viszont lassan 10 éve, hogy elköltözött onnan, azóta a gyerekek nem is nagyon látták a várost, a kicsi már nem is emlékszik semmire...
Eger
Idén nyáron nosztalgiázni indultunk. Egerbe én "hazajártam", pont ezért néha semmit nem is néztünk a városból, csak a rokonokhoz mentünk. Szóval muszáj néha olyan utakat is szervezni, amikor pont fordítva, csak várost nézünk, rokonokat nem annyira!
Tanártúra 2015 - Canterbury és a hazaút
Kora hajnalban gyülekeztünk, szerencsére most nem kellett felhúzni a bőröndöket a két meredek dombon, beengedték a buszt a kemping hátsó kapuján (csak meg kellett várni, míg kinyitják a sorompót is...)
Tanártúra 2015 - Arundel, Brighton
Ez ma egy igen mozgalmas nap volt, mégis elég korán véget ért.
Emberi időben indult a buszunk, a tervezett programot pont megfordítva, Arundelben kezdtünk -ja, menet közben megcsodáltuk a wilmingtoni hosszú embert is a hegyoldalban, csak a buszról.
Emberi időben indult a buszunk, a tervezett programot pont megfordítva, Arundelben kezdtünk -ja, menet közben megcsodáltuk a wilmingtoni hosszú embert is a hegyoldalban, csak a buszról.
Tanártúra 2015 - Hestings, Hever
Ma sokáig heverészhettünk, ma itt helyben kezdődött a programunk, és Angliában csak 10-kor nyitnak a múzeumok.
Tanártúra 2015 - Salisbury
Ma még viszonylag korán gyülekeztünk, messzire mentünk. Stonehenge volt a cél. Mivel mi két éve már megnéztük, ezért én ezt most kihagytam (persze itt elmondták, hogy volt egy csomó változás az elmúlt évben, de ide már rég megvették a jegyet, úgyhogy már úgyis mindegy).
Tanártúra 2015 - átkelés és Hampton Court
Reggel átgurultunk egy másik hotelhez, az utazási iroda egy másik csoportjának nem indult a busza, mi segítettünk rajtuk.
Majd rohantunk a csalagúthoz. Csak az útlevélkezelés miatt kellett leszállnunk a buszról, gyorsan ment ez is, úgyhogy már rajta is voltunk a vonaton.
Majd rohantunk a csalagúthoz. Csak az útlevélkezelés miatt kellett leszállnunk a buszról, gyorsan ment ez is, úgyhogy már rajta is voltunk a vonaton.
Tanártúra 2015 - buszozás és Brugge
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiCncBW7_XPR8ksMD6-V0QUPzYZtNQD7nzJcCzwDq05Krv75UN0gH6QBPyWR1pKdeJ8Cu3IYbt7OWpMriqfBIyMipt8xIRIcvG-tdYgy3DNyyFFaTa3gbqcgZDy3-aZhTpEudCu219cQ6s/s200/brugge1.jpg)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)