Eredetileg úgy terveztem, hogy szombaton délelőtt elmegyünk a reptérre, délután még esetleg lehet egy csokitúrával is próbálkozni, este pedig csillagot vizsgálunk. Aztán valahogy ügyesen mellé nyúltam, és vasárnapra foglaltam a repteret. Hiába akartam utólag helyesbíteni, már nem volt hely szombatra, úgyhogy maradt az, hogy szombat éjjel tök későn hazaértünk a csillagvizsgáló után, vasárnap meg korán keltünk, hogy időben odaérjünk a reptérre.
2020/08/18
Nyaralás 2020. - Repülőtérlátogatás
Nyaralás 2020. - Csokimúzeum és csillagvizsgáló
Nyaralás 2020. - Öreg-kő
Nyaralás 2020. - Tapolca, Káli-medence
A tapolcai tavas-barlang már többször szerepelt a terveink között, de még sosem jött össze. Idén már jól elterveztük, neten mindennek utánanéztünk (így pl azt is megállapítottuk, hogy a jegyet nem éri meg neten megvenni - már csak a kedvezmények érvényesítése miatt sem), és útrakeltünk.
Nyaralás 2020. - Szilvásvárad
Ez az a nyár, amit nem nagyon terveztünk. Télen ugyan törtük a fejünket, hogy hova, merre menjünk, de aztán jött a vírushelyzet és már nem is foglalkoztunk tovább a nyárral. Végül úgy alakult, hogy itthon maradtunk és csak egy napokra mozdultunk ki, azt se sokfelé.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)