Ma szép csendesen szakadó ☺ esőre ébredtünk. Én már 7 körül, a fiúk viszont jól bírták, 9 körül kezdtünk ébresztgetni. Mi addig itt ücsörögtünk a nappaliban, egyszer felfigyeltünk egy fekete rigóra, aztán megmozdult, és kiderült, hogy mókus az a rigó. ☺ Persze, mire előástam a fényképezőt, addigra a mókus eltűnt a lombok közt, csak a levelek árulkodtak intenzívebb mozgásról, de nem látszott közöttük a mókus.
Első utunk Dani kolijához vezetett, mielőtt nyakunkba vettük a várost. Az Aros múzeumban akartunk kezdeni, de sokan mások is ezt tartották jó programnak esős időben. Alig találtunk parkolót. Mire le tudtunk állni, addigra jól rázendített éppen újra az eső, úgyhogy elég jól eláztunk Addig-addig gondolkodtunk, számolgattunk, míg végül arra jutottunk, hogy idén mégsem megyünk be. Marci kivételével mindannyian láttuk már és annyira azért nem olcsó. Végül a botanikus kert mellett döntöttünk. Ott is voltunk már tavaly, de az legalább ingyenes. ☺ Tavaly tavasszal voltunk, most meg már augusztus van, most más növények virágoztak. És most nemcsak a malomig sétáltunk el, hanem - mivel éppen hét ágra sütött a nap - a parkban is elindultunk körbenézni. Éppen megjegyeztük, hogy milyen szép lett az idő, milyen meleg van, süt a nap, már be is borult és megint nagyon esett az eső. Most is egy fa alá húzódtunk be, hátha megvéd (mint pár éve a Sucho Bela-n), de most sem vált be igazán. Úgyhogy szedtük a lábunkat, hogy mielőbb odaérjünk a kocsihoz, szerencsére közben elállt az eső. Mondjuk ez a pár lépés is elég volt ahhoz, hogy mindenünk jó vizes legyen. ☺
Ebédelni a Street
foodba mentünk, most kicsit közelebb sikerült parkolnunk, mint tavaly. (Amikor
végeztünk, találtunk egy még közelebbi parkolót is ☺) Ilyenekben nincs semmi
tapasztalata Daninak, ő mindenhova biciklivel jár. Ez tényleg egy gyors ebéd
volt, mire kijöttünk megint sütött a nap.
Ma délutánra falmászást találtak ki az ifjak, ott folytattuk a napot. Én persze csak néző és fotós voltam. Apa azért kipróbált egy-két pályát, de hát ő ügyes. ☺
Daninak volt pár kedvezmény-kártyája, bár azzal kezdte a kiscsaj, hogy ezeket már fel kellett volna használni, végül szó nélkül beengedtek ingyen mindenkit.
Az ifjúság mászott egyik pályán, másik pályán, egyik falon, másik falon, ez valóban jó program lett. Levezetésként még kértünk mindenkinek egy cappuccinot is, és meglepetésünkre szárazon ki tudunk menni a kocsihoz. ☺
Hazafelé még megálltunk megint egy boltban, tegnap elfelejtettük a gyümölcsöket (amik persze meg sem közelítik a saját termésünk ízét, de hát itt más nincs ☺), meg még volt pár apróság a kosárban. ☺
A tegnapi vacsorát Dani csinálta, mára volt még egy kis maradék a paradicsomos tésztából és ma még csinált nekünk egy kis mocsit is.
A nappalis beszélgetés igen jól el tud húzódni, itt este 9-kor még így augusztusban is világos van. Mire én leírom ezeket a sorokat, a fiatalok kitalálták, hogy elmennek még a boltba…
Ma délután a nosztalgián túl is hasznát vettük a blognak: holnapra a farmot terveztük be, ahol tavaly is jártunk, de most sehogy nem találtuk a neten. Végül a tavalyi bejegyzésből meglett a farm pontos neve, a weboldala… de az már nem működött. Viszont a név alapján meglett a dán oldal, így derült ki, hogy a "véglegesen bezárt"-infó téves, csak ott zártak be, ahol tavaly voltunk. Idén új helyen kell majd keresni őket, úgyhogy még nekünk is új lesz megint ez a farm. ☺



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése