Mára két múzeumot is beterveztünk, de aztán úgy belemerültünk az elsőbe, hogy végül nem lett második. ☺
Nagyon lazán nyaralósak vagyunk, hagyjuk, hogy pihenjen az ifjúság, meg amúgy sem nyitott korán a múzeum (bár mi nem is nyitásra értünk oda).
Online kicsit olcsóbb volt a jegy, úgyhogy a bejárat előtt megvettük. Itt most ellenőrizték a diákokat is. Van pár időszaki kiállítás, ezek most mások voltak, mint tavaly, úgyhogy kicsi újdonság nekünk is volt benne. Megint lent kezdtünk, ahogy a térképen is ajánlják, most is követtük szépen az időrendet. A lenti időszakos most egy földről (talajról) szóló kiállítás volt. A vikingek előtt megálltunk egy kis ebéd helyettesítő étkezésre. Itt a helyi menzán lehetett olyat kapni, hogy zsemle sajttal, vajjal, lekvárral. Csak egy tányérra rakták, nem ilyen szendvicset kaptunk. ☺ Ezzel már kibírtuk a múzeumlátogatást. A vikingeknél most már tudtuk, hogy az elején el lehet venni valami kacatot, beljebb pedig ezekkel lehet beindítani a képet, hangot, játékot, mikor mit.
Fent most az evolúció volt a téma, egy egész hosszú filmmel kezdődött. Igaziból ezt nem is nevezném kiállításnak, inkább csak a film értelmezését segítette pár plakát a végén. ☺
Mivel most gyönyörű napsütés volt, most kint is körülnéztünk egy kicsit, felmásztunk az épület tetejére (olyasmi, mint otthon a Néprajzi Múzeum teteje, csak itt szép zöld a környék, fentről látszik a tenger is).
Nagyjából 4 órásra sikeredett ez a program, ezért döntöttünk úgy, hogy ma már inkább nem megyünk másik múzeumba, inkább sétálunk még a belvárosban, vannak még olyan utcák, ahol nem jártunk még. Előtte megint a Street Foodnál ebédeltünk, ezúttal mexikóit. A belvárosban most egy fagyizót vettünk célba először, aztán egy konkrét kávézót kerestünk, aztán még ami utunkba akadt bolt, azokba benéztünk párba. Közben megcsodáltuk azokat a régi épületeket is, amik mellett elmentünk. Ott azért tényleg vannak szép, stílusos épületek is. (Mondjuk azt nem tudom, melyik milyen stílus, de szép. ☺)
Menet közben egyszer eszébe jutott Ernőnek, hogy hosszabbítsa a parkolást, de addigra már 7 perce lejárt. Gondoltuk, az még belefér a türelmi időbe, indítottunk egy új parkolást az app-on. Sajnos a kocsin most is várt egy cetli, ahogy tavaly is Koppenhágában, pedig max 10 percig állt úgy ott a kocsi, hogy nem volt beállítva az app. Most még próbálkozunk valami kedvezmény elérésével, hátha sikerül.
Visszajöttünk a szállásra, vacsoráztunk, aztán Dani visszatekert a bringával a koliba, mi meg mentünk utána kocsival. Most azokat a részeket is megnéztük a koliban, ill. körülötte, amiket eddig nem láttunk.(Bár már első nap is körbenéztünk kicsit, akkor direkt a szűk lépcsőn vitt fel, na ott még pókhálókba is akadtunk, annyira nem használják azt a lépcsőt.)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése