Ma lazsálósan indítottuk a napot, mivel úgysem nyitnak korán a spanyolok. Rengeteget keringtünk a Prado körül, mire parkolót találtunk, megint megnéztünk pár kisutcát. Hiába lett frissítve a gps, így is vannak eltérések a térkép és a valóság között, na meg a tetőbox sem könnyíti meg a helyzetet. A legtöbb mélygarázsnál 1,9 m a korlát.
Ma elbénáztuk a nagycsaládos kedvezményt, mert itt a fiatalok eleve ingyen mehetnek. Bent rájöttünk, hogy Dodó nagy műértő, bár a szobrokhoz nem ért annyira - a festményeket nagyon jól megmagyarázta nekünk -, így egészen jól bírta a gyűrődést. Apától izgalmas feladatot kaptak a fiúk, azzal is elvoltak egy darabig.
Múzeum után elmentünk a bikaviadalos belépőkért. Tudtuk az iroda nevét, meg azt, hogy a Via Goya-n van. Jót gyalogoltunk Marcival, már lementünk a térképről, akkor már megkérdeztük, de csak spanyolul tudott az árus, azért mutogatni tudott. :)
Pont a parkolóval szemben volt az iroda, csak azt a halványan fénymásolt, térdmagasságba kirakott papírt az utca túloldaláról takarta egy bokor. Ráadásul valami építkezés miatt a hátsó bejáratot is meg kellett keresni. És ez a bácsi is csak spanyolul tudott. Azért a jegyeket megkaptuk.
Ma magunknak főztünk ebédet, aztán még pihentünk is egyet a viadal előtt. Viszonylag korán indultunk, hogy ne késsünk el parkolás, tévelygés miatt. Így meg aztán jó korán odaértünk, de nem kellett túl sokat várni, beengedtek.
Még locsolták a pályát, aztán felfestettek két fehér kört (nagy tapsot is kapott a bácsi). Ekkor még viszonylag kényelmesen elfértünk... vagyonokat kifizet a néző a jegyért, betonülőkére rakható párna újabb pénzbe kerül, ha mögénk ülnek, hátunkban a térdük, ha elénk, akkor meg a mi térdünk nyomja az ő hátukat. Na, de ennyi kellemetlenség belefért.
Pontban hétkor kezdtek.
Mi még sosem láttunk bikaviadalt, nekünk minden újdonság volt. Az, ahogy az elején felvonul minden szereplő, ahogy fel vannak öltözve, és persze maga a koreográfia. Ez utóbbi viszont már kb a harmadik bikánál kezdett unalmas lenni. Először néhány pasi a nagy „capotéjával” (= rózsaszín kendővel) ingerli/fárasztja a bikát, aztán jön a lovas (a ló szeme teljesen bekötve, az egész testét "páncél" védi), jól megszurkálja a bikát, akkor már szépen csordogál a vére (egyik-másik bika már ezután megroggyant).
Ezután két pasi támad, páran meg terelgetik a bikát. A támadók meg „banderillát” (= nagy zavaró „szőrös” bigyókat) szúrnak az állat hátába, ezeket próbálják is kiszórni a bikák. Ekkor jön a fő produkció, a sztármatador szórakozik egyedül a bikával, neki már piros kendője van és van nála egy kard is. Nekünk ez volt a legunalmasabb rész, mi csak vigyorogtunk azokon a pózokon, amit felvett a pasi. Egyszer csak kardot cserélt, jól megcélozta a bikát és szúrt. Volt, amikor egy szúrás is elég volt, de volt, amikor kiesett a kard, vagy még ki tudták húzni, ilyenkor többször is szúrt. Amikor már össze is esett a bika, akkor egy késnek/tőrnek látszó tárggyal fejbe szúrják. Ekkor már szólnak a fanfárok, bejön egy díszbe vágott háromlovas fogat, kihúzzák a bikát, egy kicsit eltakarítanak a pályán és már jön is a következő bika, kezdődik minden elölről. Volt vagy 6 bika, a 3-4. körül már volt nagy ováció a nézőtéren (ezt itt a gyerekek fűzték hozzá: cjdu m), időnként fehér kendőt lengettek, volt hangulat.
Elég jó helyen ültünk, árnyék is volt, közel volt a királyi páholy, úgyhogy nagyjából felénk adták a műsort. A mögöttünk lévő sorokban ázsiai csoportok ültek, na közülük többen is felálltak és elhagyták a nézőteret az első komolyabb adag vér láttán.
Párszor az eső is próbálkozott, így még szivárványt is kaptunk az aréna fölé (duplát!).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése