Február 22. - Irány a Csendes-óceán

Szokásos időben ébresztő, de most már teljes összepakolás, innen most továbbállunk, ezt a szállást elhagyjuk. Még egy reggelit azért elfogyasztunk itt, aztán kicsekkolás. Portán egy csomagot ott hagyunk a kollégának, aki majd este érkezik ugyanide, kíváncsi vagyok, tényleg átadják-e rendesen. (Igen, megkapta a srác, működött a „posta”).

Még a nagy tömeg előtt mentünk kifelé a városból, kisebb fennakadásokkal, egészen hamar eljutottunk a város végéhez, jöhetett az autópálya. Hosszú órákon keresztül szeltük az utakat, a kopár hegyeken át. Időnként erőlködött rendesen a kocsi, akkora emelkedőkön mentünk keresztül. Az autópályán nem egyszer találkoztunk gyalogossal, nyugisan bandukoltak az út szélén, legtöbbször hatalmas batyuval a hátukon, de olyanokat is láttunk, akik talán dolgozni mehettek az út másik oldalára, simán keresztül az autópályán. Sőt, az SOS telefonos táblák is sokszor a másik iránynál található telefonokra mutattak, tehát simán benne van a pakliban, hogy át kell szaladni a pályán. Hozzátartozik, hogy a városoktól távol már nem számottevő a forgalom. Elég drágán mérik errefelé az autópályát. Viszont a másik utakon meg annyi település, gyalogos, lovas, biciklis és természetesen fekvőrendőr nehezíti a közlekedést, hogy időben sokkal rosszabbul lehet járni autópálya nélkül.

Hegyoldalban kaktuszok

Volt az útnak egy szakasza, ahol rengeteg hatalmas kaktusz volt. Nálunk is van ilyen sok lakásban, csak ezek egy „picit” nagyobbak voltak. :) Ahogy mentünk felfelé tovább, eltűntek a kaktuszok. A másik oldalon ereszkedve, ismét megvoltak a kaktuszok. Csak egy bizonyos magasságra volt jellemző. Ahogy a tengerhez közeledtünk, egyre zöldebb lett a táj. Volt, ahol már meg is állapítottuk, hogy ez már egészen hazai tájnak tűnik (bár februárban otthon nem ilyen, de egy nyári magyar hegyoldalhoz nagyon hasonlított), csak aztán pálmák kerültek a fák közé. Csodáltuk az útszéli kereszteket is. Volt, amelyikhez akkora építmény társult, mint egy komolyabb házikó. Természetesen mindenféle tiri-tarka színekben pompáztak és hatalmas művirág koszorúk voltak melléjük (néha rájuk) helyezve. (Úgy láttam, a temetőkben itt a fejfákra teszik a koszorút. Bár láttam olyan temetőt is, amelyik egy kicsit zsúfolt településnek tűnt, olyan építmények álltak benne sorban, mint a lakóházak)

Dél már elmúlt, mire elértük a tengert. Egy kis falunál, Sayulitánál letértünk a főútról, hogy itt közelítsük meg a partot. Csak úgy találomra kerestünk parkolót, ott ettünk egyet, aztán lesétáltunk a vízhez. Készült néhány kép, térdig belementünk a vízbe, aztán sétáltunk egy kicsit, hogy még hosszabban gyönyörködhessünk ebben a nagy kékségben. Aztán a falu utcácskáin tettünk egy kört, aztán fürdőrucit húztunk magunkra és elmerültünk a habokban – szó szerint! Akkora hullámokat kaptunk, hogy elvitt mindenfelé. Sodort kifelé is, sodort befelé is! Kis pancsolás után indultunk újabb szép partot keresni.

Innen továbbhaladva mentünk el egy olyan szállodasor mellett, mint amit pár éve a másik parton láttunk. Hatalmas kerítések végig, néha látni mögötte a csodás szállodát is, de többnyire csak a pálmákat, meg a kerítést. Néha megbontja a sort a díszes bejárat és persze a fegyveres őr.

Egy helyen parkoló autókra bukkantunk, ott gyorsan mi is leálltunk és lementünk újra a vízhez. Az előző se volt rossz hely, de itt még apróbb szemű, még finomabb volt a homok. Itt kevésbé hullámzott, de gyönyörű volt (mondjuk itt meg nem láttunk zuhanyt, pedig az jó a tenger után).

Puerto Vallarta esős időben

A modern szállodák között értünk be Puerto Vallartába, de a sok csodálkozás ellenére sem itt álltunk meg. Elmentünk a történelmi városrészhez, a köves utakhoz (nem macskakő, de hasonló jellegű utak). Itt megint csak apró épületek, egyre nagyobb zsúfoltság, hiszen egészen szűk utcák keresztezik egymást végig és az elmaradhatatlan szemét. Na, ezen a környéken volt a mi szállodánk, hogy egy kicsit az igazi Mexikóba is belekóstoljunk. :) Egyébként tőlünk két lépésre már megint a csodás szállodák álltak a parton, de ezt ott is figyeltük: kimegy az erkélyre a luxusszálloda vendége és mit lát? A szemközti apró házikó penészes falait. Ilyen végletes ez a rész!

Utca közepén szálloda (szemből kicsit jobban nézett ki)

Látvány a szobánk ajtajából

Bementünk a szállodánkba, egyébként ez is kilógott a sorból (szebb volt), az utcáról nézve legalábbis, de bentről már olyan igazi volt. Épp csak lepakoltunk, aztán mentünk a partra, sétálni, gyönyörködni. Már ekkor szitált az eső, de hát ez itt nem az esős évszak, csak nem fog esni! Hát esett! Nem végig, de időnként kicsit jobban rázendített. Ennek ellenére végigmentünk a parti sétányon oda, sőt vissza is, csak ezt már kicsit tempósabban, akkor éppen nagyon esett.

Egy kis kajafeltöltést meg kellett ejtenünk, hűtő híján nem nagyon tudunk több napra előre vásárolni. Olyan utakra vitt a GPS, hogy azt vártuk, mikor érjük el az eget… Aztán nagy nehezen eljutottunk a megfelelő irányba, sőt a bevásárló központ is meglett. Tényleg, engem ez meglepett: elmegy az ember egy élelmiszerboltba, de éppen egy ilyen központnál talál csak… Fizethet még a parkolásért is (mintha otthon a Tesco parkolóért fizetnénk).

Vásárlás után ismét lementünk a partra, hogy az esti fényekben is gyönyörködhessünk. Most már látható is volt a sok-sok lámpa, már a sétálók is sokkal többen voltak, voltak mutatványosok, árusok hegyekben. Hangulat megvolt!

Minden szobrot, templomot, teret megnéztünk, aztán visszavonultunk aludni. Egész éjjel hallgattuk a környéken muzsikáló zenészeket. Mire egy kicsit elcsendesültek, addigra itt is volt a reggel.