2022/07/26
11. nap: Skocjan-barlang
Utolsó kicsekkolásunk Olaszországban, indulunk haza, de út közben még megállunk Szlovéniában. Pár éve nagy dilemma volt, hogy melyik barlangot nézzük meg, akkor végül a Posztojnára esett a választás. Viszont azóta is bennem volt hogy meg kellene nézni a másikat is, most jött el az ideje. :)
10. nap: Garda-tó
Már előre megvettük a jegyet, pontosan tudtuk, hogy 9:30-ra
akarunk odaérni a libegőhöz. Azért az út egy kicsit meglepett, de szerencsére
nem okozott gondot, odaértünk.
9. nap: Pisa és Verona
Itt egy villában töltöttük az éjszakát, itt egyszerre volt mindenkinek a reggeli, kicsit későn (a mi ritmusunkhoz
képest), ezért kicsit variáltunk.
8. nap: Orvieto, Saturnia, Pisa
Megettük utolsó édes reggelinket Nápolyban, aztán elindultunk északra. Már Nápolynál beragadtunk egy-két dugóba, Rómáig aztán volt baleset (bár mi inkább csak a torlódást láttuk), volt még pár olyan lehajtó, ami rendesen megfogta a forgalmat, Róma után már könnyebben haladtunk.
7. nap: Nápoly
Ma kicsit lustálkodtunk, mert ma biciklizéssel kezdtük a napot, de csak 10:30-kor nyitott a kölcsönző. (Reggelire ma sem tettek ki semmi sósat, úgy látszik, itt nem divat.)
2022/07/25
6. nap: Pompeji, Amalfi
Ma ismét szállodás reggelivel kezdtük, itt hiába tekeregtünk, sehol nem találtunk még egy asztalt a felvágottakkal, csupa édes cucc volt a választékban. A cappuccinojuk finom volt. :)
5. nap: Tivoli és Nápoly környéke
Ma kora reggel boltokba indultunk, a neten úgy láttuk, hogy van a közelben zöldséges is, pék is. Lehet, hogy volt pék is, de akkor elég korán lehettünk még, mert nyitva semmi ilyesmi nem volt.
4. nap: Róma
Ma reggel igyekeztünk a Colosseumhoz, bár nem sok esélyt láttunk rá, hogy bejussunk. Azt ugyanis olvastuk már a neten, hogy előre kell foglalni online, amit mi már otthon meg is próbáltunk,
3. nap: Róma
Sikerült annyira korán kelni és elindulni,
hogy még várnunk kellett, mig kinyit a Lidl. J
Itt a déli, mediterrán tempóban nem kell hajnalok hajnalán kezdeni a napot,
minek nyitnának ki. Szerencsére csak 10 percet kellett várnunk, annyi belefért.
2. nap: Bologna, Firenze
Reggel viszonylag korán keltünk, hogy időben bent lehessünk a városban, megelőzve a tömeget, meleget.
Nádasdy-kastély, vitorlázás
Még az előző nyáron vettünk egy kupont, amivel vitorlázni akartunk, csak sajnos nem volt már foglalható időpont sem augusztusban, sem szeptemberben. Maradt az idei nyár...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)