Végül úgy alakult, hogy a biciklizős szakaszokba nem kapcsolódtunk be, addig mi inkább megnéztünk olyan látnivalókat is, amiket a gyerekek nem néztek meg. Reggel, este viszont ott voltunk a táborban (vagy a közelében).
Első napon a gyerekek fél napot vonatoztak, így mi nem kapkodtuk el az indulást, kb akkor értünk mi is Edelénybe, mint ők. Viszont a bringásoknak itt elkezdődött a tekerés, mi addig az Edelényi Kastélyszigetet, kastélyt néztük meg. A belépés nem volt egyszerű, mert a soron következő csoportba nem fértünk be, túl sokan voltak. Mi meg úgy gondoltuk, hogy a következőt nem fogjuk megvárni, nagyon messze van még. Aztán másképp alakult.
Mire körbe sétáltuk a parkot, megettük az ebédünket, el is telt az idő, mégis jó lett a későbbi csoport is. Egy klassz vezetőt kaptunk, érdekesen mesélte a tudnivalókat, de számomra meglepően sok volt a vetítés is a kastélyban.
Az első szállás Szendrőn volt, mire mi odaértünk, a csapat már elindult fel a várhoz. Mire mi felértünk a dombra, addigra már lentről hallottuk a kollégánk hangját, jól elkerültük egymást. Mi egy kicsit nagyobb kört írtunk le, mint ők. Így legalább körbejártuk a temetőt is, fura volt, hogy csak egy bizonyos magasságban vannak sírok a domboldalban, abban a magasságban viszont majdnem körbe is éri a dombot. Felértünk aztán a vár maradványaihoz, megcsodáltuk a panorámát minden irányba a torony tetejéből, aztán próbáltunk bejutni a bringásokhoz. Ezt megnehezítette, hogy mi nem tudtuk, hogy az az ajtó nincs bezárva, csak szorul... Mi a Stációkertben parkoltunk, a többiek a koliban töltötték az éjszakát.
Másnap reggel a csapattal tartottunk a helyi múzeumokba. A Kincsesházban kezdtünk, itt a helyi élővilággal ismerkedtünk, ötletes kreatív feladatok, logikai játékok is vannak a kiállításon. Ezután a vár története következett a Látogató központban, itt makettek és egy vetítés várt minket. Az utolsó kiállítás az Iskolatörténeti kiállítás volt, na ez egy élmény volt. Mindent meg lehetett fogni, ki lehetett próbálni, ez le is kötötte a srácokat, még a kukoricára is letérdeltek többen.
A csapatnak itt jött a tekerés (a legnagyobb melegben), mi meg mentünk Rudabányát nézni. A Rudaparknál akartunk kezdeni, de nem jutottunk be, pedig elvileg nyitva kellett volna lennie. A nyitva tábla a kerítésen belül volt. A kiírt telefonszámon nem tudtak kapcsolni senkit... Potyakör volt, nem tudtuk megnézni. Úgyhogy indultunk a bányamúzeumhoz, kicsit messzebb parkoltunk, a lakóautónak nagy hely kell. Ahogy kiszálltunk, megszólított minket egy helyi hölgy, aki rögtön idegenvezetővé avanzsált és mindent elmesélt, amit fontosnak tartott. A kiállításokról, templomról, óvodákról, igazgatókról... Miután mindent megtudtunk, elkísért minket a Bányászattörténeti Múzeumhoz is Erzsike (néni), azt hitték, hogy az ismerősei vagyunk. :) Jó kis anyagot szedtek itt össze, klassz a kiállítás, és hozzá tartozó járat(utánzat)ban is jól elrendezték a régi gépeket. Elmentünk még a bányatóhoz is, na, az csodaszép. Épp a kilátóban álltunk, amikor csörgött a kolléga, hogy a kísérőjük lesérült, most várniuk kell, míg jön valaki, aki helyettesíteni tudja őt. Szegények ott álltak a negyven fokban egy út szélén... Semmit nem lehetett ott csinálni. Amikor mi is odaértünk, kifosztották a hűtőt: kólát, vizet, mindent megittak. Közben megjött a felmentő sereg is, indulhattak tovább, mi pedig elmentünk még a tó másik végéig, megnéztük az Őslénytani lelőhelyet is. Itt is volt vetítés, ezen a környéken ez nagy divat. Vettünk még egy jégkrémet, aztán indultunk a következő szálláshelyhez, Martonyiba. Ez volt a legszebb, legnyugisabb útszakasz. Erdei, kanyargós, kisforgalmú, ez nagyon tetszett.
Mivel mi előbb értünk volna célba, ezért a Rakacai víztározót kicsit körbetekertük (nem lehet egész kört megtenni). Elmentünk Meszesig, ott leparkoltunk, onnan visszabringáztunk a gátőrházig, majd vissza a kocsihoz. Közben találkoztunk a csoporttól kissé lemaradó bollyal is, a többiek már Martonyi felé haladtak. Itt egy jurtás szálláson volt a csapat, mi meg a focipálya mellett táboroztunk le. A lelkesebb srácok próbálkoztak is a focival, de annyira nem volt az igazi a pálya.
Reggel a víztározón eveztünk egyet, meglehetősen magunkra hagyva. Még annyit sem mutattak meg, hogy hogy kell fogni a lapátot... Pedig ezt mindenhol megmutatták eddig. És amúgy borultak is a gyerekek, volt ijedelem (oké, volt rajtuk mellény, nem volt gond, de maguktól nem tudták volna visszafordítani a hajót és újra beleülni, ehhez kellett a kollegina segítsége is.) A kenuzás mellett csobbantunk is egyet, abban a hőségben kihagyhatatlan (még ha a víz nem is tűnt a legtisztábbnak).
Evezés után megint elváltak útjaink. Mi vásárolni álltunk meg Szalonnán és megnéztük a templomot is. Más programot mára nem találtunk, mentünk mi is Bódvarákóra, itt egy remek szállás várta a csapatot, még mi is be tudtunk állni az udvarra. Itt volt büfé, volt medence, ez klassz hely volt. Egy nagy pancsolás után megmásztuk az Esztramos hegyet. Fent belemerültünk az otthagyott ipari létesítményekbe, nagy sikere volt pl a leejtett kőnek, csak 6 másodperccel később koppant. Visszafelé a másik oldalon jöttünk le, úgyhogy megtettünk egy kört, így a faluban is sétáltunk egy kicsit a végén. Vacsora után hatalmas labdacsata következett, szinte mindenki a medencében volt.
Reggel elég korán elváltak útjaink. Mi megint nem bicikliztünk, mi inkább a Szádelői-völgy megmászását választottuk. Az eleje sima volt. Árnyas, szinte vízszintes terep, csodálatos képződmények között. Amikor a végéig elértünk, kicsit továbbmentünk, ott volt egy étterem, nagy tisztás, ott ettünk mi is egyet (bár mi a saját szendvicseinket), majd elindultunk fel a hegyre. A gyönyörű kilátás miatt érdemes volt, de roppant fárasztó ebben a hőségben. Azért túléltük ezt is. A parkolóban ebédeltünk egyet, aztán mentünk a bringások után (ők közben jártak a parkolóban, még talán fagyiztak is, de itt nem találkoztunk). Viszlón volt a következő szállás, itt csak a ház előtt tudtunk leparkolni, de ez is klassz hely volt. Itt a régi falusi élet volt a program. Traktorral mentünk egy kört, kirázta a lelkünket is. Majd hazatereltük a teheneket (mentek azok maguktól is, csak két házzal arrább legeltek), és jöhetett a fejés. Egyik kolléga profi ebben a műfajban (is), ő is segített a gyerekeknek, aztán tele is fejte a sajtárt. Cserébe kaptak egy kis kóstolót is, másnap igazi tejből ittak kakaót a gyerekek.
 |
| Bringás csendélet :) |
Elindultunk haza. Még egy ebédre megálltunk a boldvai templom mellett, itt egy másik tábor gyerekeit hallgattuk, fociztak, dinnyét ettek, míg mi ott voltunk. Én már sokszor láttam, de a kolléganőm nem, ezért odakanyarodtunk még a Muhi-csata emlékművéhez is. És akkor még utoljára elrontottam a navigálást, ez most így alakult. (Azért nem nagyon tévedtünk el, de többször túlszaladtunk, meg kellett fordulnunk a pár nap alatt.)
Innen már csak hazajöttünk, nem álltunk meg sehol.
A kollégák még két napig tekertek, nekik egy teljes hétig tartott a tábor.
A környékre még visszatérünk a családdal is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése