A fiú már nem is emlékeztek a gyermekvasútra, pedig jártunk már itt többször is. A menetrendekkel egy kicsit megkeveredtünk, szombat lévén a hétvégi volt érvényben, de mi valamit elnéztünk, így aztán egy kicsit többet vártunk a vonatra, mint ahogy terveztük, de addig legalább körülnéztünk a hűvösvölgyi állomáson. Fura volt, hogy a pénztárban nem is gyerek adja a jegyet, mégsem tűnik gyakorlottnak egyetlen mozdulata sem. Az nem is tűnt fel, hogy az összes egyenruhás felnőtt, csak amikor a vonatra felszállva elolvastuk, hogy nosztalgia-nap van, a régi gyerekvasutasok teljesítenek szolgálatot. (A következő hétvége az egykori úttörővasutasoké volt :) )
Elmentünk a végállomásig - helyenként majd megfagytunk, jól lehűlt a nagy kánikula után a levegő -, ott ettünk egy perecet, a nosztalgia jegyében, aztán megkerestük a Széchenyi-emlékművet, aztán elsétáltunk a János-hegyig. Csodaszép környék, el sem hinné az ember, hogy egy nagy város közepén jár éppen... Az Erzsébet-kilátóban éppen rendezvény volt, oda most nem tudtunk bemenni, de azért körbesétáltuk, aztán ismét vonatra ültünk és indultunk vissza Hűvösvölgybe. Ebédre vettünk egy lángost (ez is meglepő volt: nem sajnálták róla sem a tejfölt, sem a sajtot, én pl nem is bírtam megenni, akkora adag volt), a már jól ismert lángosozónál, lent a Hűvösvölgyi úton.
Csepelen másodiknak álltunk be a parkolóba, még volt időnk az indulásig, csak sajnos sok látnivalót nem találtunk a környéken. A Bunkertúra egy jól szervezett, klassz program volt. A vezetőnk jól felkészült a témából sok érdekességet elmondott és megmutatott, de elég sok időt elvesz a helyszínek közötti séta is, ezt még ki lehetne használni, annyi mindent lehetne mesélni a helyről, az épületekről, a nagyokról. Komoly videók mutatják be a túlélőket, a háborús időszakot, a helyszínt...
Kérte, hogy ne írjunk le, ne mondjunk el semmit abból, amit ott hallunk, úgyhogy ezeket nem írom le, pedig sok érdekességet jó lenne felírni, mert aztán úgyis el fogom felejteni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése