Zemplén 2.

 Most önerőből csúsztunk meg reggel... A reggeli kicsit sokáig készült és a törött üveg is adott egy kis munkát, el kellett takarítani a nyomokat. Viszont nem hajtott minket a tatár, végül szinte minden belefért a napba, amit terveztünk.

Hiába látszik itt közelinek bármi is, ezeken az utakon nem nagyon lehet száguldozni, a menetidő több, mint amit mi saccolnánk. 

Füzér várában kezdtünk. Olvastuk a leírásokban, hogy itt félóra is kell, mire felmegyünk a várba. A képeket, térképet nézve, tényleg úgy tűnik, hogy messzire kell túrázni, úgyhogy kellemes meglepetés volt, hogy az alsó várat milyen gyorsan elértük. Elvettünk pár pecsétgyűjtő papírt is, bár tudtuk, hogy csak a várban fogjuk gyűjteni, tehát beváltani nem lesz lehetőségünk, de jókat játszottunk a pecsétkereséssel is. A kiállítások jók voltak, a várban most is éppen újítanak valamit, egyre szebb lesz. 

Innen a Mézmúzeumba mentünk tovább. Egy nagyon lelkes, de szakmailag kevésbé jó hölgy vezetett minket végig. A szolgáltatások ajánlásában jobb volt, mint a méhészetben, egy kicsit túltolta a marketinget (és láthatóan/hallhatóan Gergő nagy tisztelője, nem volt olyan mondata, amiben ne áradozott volna róla). A mézekről, méhekről nem tudtunk meg túl sok újdonságot, a kiállításról is csak pár szót. A kóstolási lehetőségnek nagyon örültünk, de alig fértünk oda a pulthoz, ráadásul többször előfordult, hogy a méz a pulton/földön landolt - ezt lehetne egy kicsit jobban szervezni (a csokimúzeumban nagyon profin csinálták, ott mindenki mindent megkapott, tuti nem maradt le egyetlen ízről sem és nem is kentünk össze semmit). Ennek ellenére bevásároltunk mézből is, itthon már nyugodtan kóstolgattuk...

Ezután ebédelni akartunk, de a környéken nem nagyon találtunk működő étkezdét, amit megtaláltunk, abban meg ki volt írva, hogy technikai okok miatt nincs kaja, úgyhogy végül egy szép piknikező helyen ettünk egy kis hazait és mentünk tovább Regécre. Épp néztem, hogy a hegyen túl úgy látszik, mintha esne az eső, erre elkezdett ránk is csepegni. Ekkor még reméltük, hogy csak ennyi volt, de aztán szépen rázendített, néha nem győzte az ablaktörlő sem. Mire odaértünk az utolsó kanyarhoz, elállt szerencsére.

Ez fura volt. A várhoz vezető út nem aszfaltozott, szinte erdőben mentünk végig (a vizes kocsikra szépen ragadt a por, jól néztek ki a végén). A parkoló tábla már az erdő elején kint van, több kocsi állt is ott. Mi még mentünk tovább, mert a GPS még azt mondta, hogy van még tovább is... Végül abban maradtunk, hogy ki mit mert bevállalni, addig ment. Mi ott parkoltunk le, ahol nekünk parkolót mondott a kütyü, utána volt is egy sorompó az úton, de az nyitva volt. Úgyhogy voltak is páran, akik nem adták fel és ők egészen a várkapuig feljöttek kocsival. Itt mondjuk már nincs csak 4-5 kocsinak való hely, de többen nem is próbálkoztak, elfértek. Mi meg mentünk egy darabig gyalog. Még jó, hogy az eső kicsit lehűtötte a levegőt, így könnyebb volt a hegymenet. Itt nem olvastuk, hogy sokat kellene gyalogolni, de itt kellett többet menni, mint Füzéren.

A regéci vár aztán csalódás volt az előzőek után. Bár mindenhol nagyban hirdetik az új kiállítást, azt pont nem tudtuk megnézni. Csak vezetővel lehet menni, de nem találkoztunk egyetlen tárlatvezetővel sem. A szabadon látogatható részeken vagy nem működött a technika, vagy nem is volt. Csak a képek, feliratok a falon. A malom volt az egyetlen, ahol őrölni lehetett, más lehetőség nem nagyon volt. A panoráma viszont innen is csodás, a vár adottságai jók, de lenne még benne bőven lehetőség.

Encsen álltunk még meg egy vacsira, ahol szintén sokat kellett várni az ételekre, de mi ide is nagyjából időben érkeztünk, kibírható volt a várakozási idő. 

Aztán már csak haza jöttünk, útközben már nem volt semmi izgi.