Ma reggel Hamburg melletti szállodánkban ébredtünk, ezen az egy szálláson még reggelit is fizettünk, ott kezdtük a napot. Nem volt túl nagy a választék, de azért jól lehetett lakni.
Szakadó esőben pakoltunk be újra a kocsiba és indultunk neki a hátralévő útszakasznak. Ma sajnos a mi irányunkban volt többször is torlódás, nem tudtunk nagyon hajtani. Rengeteg útépítést is láttunk, és sokszor nem is derült ki, hogy csak egy teherautó előzött (de ma nem is volt sok teherautó), vagy mi okozhatta a fennakadást. Nem volt igazán hangulatfokozó a szürkeség, a folyamatosan mozgó ablaktörlő… de így is a tervezett időben érkeztünk meg Aarhusba. Dani kint várt minket egy főbb út szélén, de minket rögtön behozott a GPS a boltok parkolójába, úgyhogy jól tudta a kütyü is, hogy a hátsó bejáratot célszerű megközelíteni, onnan volt a legegyszerűbb a behurcolkodás. Ez is igen kellemes volt ekkora esőben, de egészen gyorsan megoldottuk. Miután felcipeltük a sok táskát, dobozt, körülnéztünk kicsit a szinten is, meg az épületrendszerben is. Nem egyszerű négyszögletes épület ez a koli, elsőre elég labirintus-szerű.
Következő körünk az Ikea volt, ahol az ágykeret és egy szék már várt minket, de még pár cserép virágot is vettünk, hogy igazán otthonos legyen majd Dani szobája. Mivel az Ikea éttermében millióan voltak, Dani javaslatára az Aarhus street food nevű helyre indultunk be a városba. Dani csak biciklivel közlekedik a városban, így arról semmi tapasztalata nem volt, hogy odáig autóval kb képtelenség eljutni, már kb 2 km-rel előtte is lépésben halad a sor, már amikor halad. 1 km körül feladtuk, köröztünk egy kicsit, aztán sikerült megcsípnünk egy fizetős parkolóhelyet (a szükséges app-ot is ott töltöttük még le a telefonra, hogy egyáltalán parkolhassunk, fizetni tudjunk), aztán tettünk egy kellemes esős sétát a belvárosban. 💧
Ez a kajás hely valami régi piac volt, sokféle náció konyhája megtalálható, mi az indiai mellett döntöttünk, nem volt rossz választás. Volt vega cucc is, meg olyan tál is, amin többféle kajából volt kisebb kóstoló. Ezt mondjuk nem tudtam volna mind megenni, de a fiúk segítettek, így ők is többet is kóstoltak.
Innen még a Jyskbe szaladtunk el, egy-két apróságért, aztán elfoglaltuk a szállásunkat is. Egy másik kolis tömb közvetlen szomszédságában vagyunk, bár egyik oldalon trafók állnak az épület előtt, másik oldalon kosárpálya van, nekünk erre néz az ablakunk (de azért, hogy ne legyen tökéletes, itt is van valami építkezés ☺).
Mivel húsvét van, gyorsan kellett még egy kis raktárkészlet feltöltés, elmentünk még egy boltba is, a következő két napban nem nagyon lesznek nyitva élelmiszerboltok, gondolom.
A mai nap hűvös, mondhatnám hideg, szürke időben telt, nem volt igazán csábító. Szegény Dani próbált minket meggyőzni, hogy amúgy az elmúlt napokban volt napsütés, nekünk ebből nem jutott. Téli kabáttal nem készültünk, úgyhogy a kabátra is kabátot vettünk(tem).
Este kipróbáltuk a szálláson talált játékot is, meg egy nagyot beszélgettünk is. Most ünnepeltük személyesen is a hetekkel ezelőtt esedékes szülinapot is.
Sajna nincs 5 ágy ezen a szálláson, úgyhogy Danit estére visszavittük a koliba, reggel megint találkozunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése