2021/09/05

Öskü, Hajmáskér


 Danit költöztettük szeptember elején az albérletbe, Veszprémbe. Már régóta terveztem, hogy az odaúton megállunk Várpalotán és megnézzük a Trianon Múzeumot. Most végre sikerült mindent úgy szervezni, hogy időben indulhatunk, hazafelé sem sietünk, most tuti bele fog férni ez a program is az útba.

Induláskor nézem a google-t (eredetileg a célállomás pontosítása miatt), ami rögtön kiírja, hogy a múzeum átmenetileg zárva... pff. Most, mikor végre minden klappol, nincs mit megnézni.

Újratervezés: eszembe jutott, hogy az út mellett hányszor néztem már rá a táblára, hogy itt van Öskü. Tanítani tanítom már évek óta, hogy ott egy középkori templom. Akkor legalább azt nézzük meg.

Tudtam persze, hogy ez nem egy órákig tartó nézelődés lesz, de végre testközelből is megnéztük a rotundát. Érdekes egyébként, hogy a google ki is írja, hogy nyitva... pedig bemenni nem lehet. Egyébként a környék is megéri ezt a pár perces kitérőt, egyszer az életben ezt is érdemes megnézni.


Még mindig úgy láttuk, hogy túl korán érnénk Veszprémbe, úgyhogy bekanyarodtunk Hajmáskérre is a "várhoz". Ezt meg Dani szúrta ki a buszról, és pont ennyit tudtunk csak róla, hogy messziről is látható, jó nagy vár... Mentünk toronyiránt, út szélén félre álltunk, aztán besétáltunk a panelok mögé. Már ez megdöbbentő, hogy a panelok ennyire közel épültek egy ilyen régimódi épülethez. És milyen kastély ez, amit ennyire hagynak veszni. Végig kint az omlásveszély és minden veszély figyelmeztetés, de kerítés sem védi igazán, úgyhogy mi is körbejárjuk az épületet. Egyik nagyobb teremben fiatalok bandáznak gond nélkül, senki nem zavarja őket. Aztán látunk hasonló állapotban kevésbé szép épületeket is, és már vissza is értünk az autóhoz. Csak itt keresünk rá, hogy mit is néztünk meg tulajdonképpen és most már tudjuk, hogy egy laktanyát jártunk körül és hogy pl az iskola is ehhez az épületegyütteshez tartozott, csak azt már sikerült rendbe hozni, megmenteni. Kár, hogy a többit nem...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése