2021/08/21

Nyaralás 2021. - Korda filmpark, Zsámbék


 Ez a filmpark sincs túl messze tőlünk, mamáékhoz utazva nem is lenne nagy kitérő, de valahogy eddig mindig kimaradt. Most időben eszünkbe jutott és még tudtam is foglalni helyet, úgyhogy a nyaralásunk záróakkordjaként ma filmparkoztunk.

Nem egy Universal Studió. :) Nekem mondjuk így is jó volt, de fiúknak kisebb csalódás volt, ennél konkrétabb dolgokat szerettek volna látni. Egy olyan filmnek a díszletét, amit éppen forgatnak, esetleg valamilyen trükköket, vagy legalább sminkelést... Sok-sok mindent elmesélt a kiscsaj, elég sokat tudott is (de nem egy showman :)), de szinte mindent csak mesélt. A kellékeket lehetett kézbe venni, a hangeffekteket próbálhattuk ki, és hát elvileg forgattunk is egy filmet, de ez így nagyon amatőr volt. Minden más csak a falon, elolvasható, megtekinthető, de csak fényképeken.

A díszletváros nagyon hangulatos, döbbenet, hogy mindez szinte papírból van, nem valódi építményeket látunk.

Most megnéztem a kollégáim egy régi kirándulásán készült képeit, egy csomó minden másképpen van már, mint azokon a képeken. És úgy látom, akkor még ki lehetett próbálni olyan mókákat, amik feldobták a napjukat, nekünk viszont már nem volt ilyen trükkre lehetőségünk. Kár. 

Még belefért a mai napba Zsámbék is, ami aztán tényleg itt van a szánkban, de mindig csak átutaztunk rajta, soha nem láttuk még közelről a templomot. (Ezt mondjuk nem is értem. Annyiszor mentünk már arra, de még soha nem is vettük észre, hogy ott az a templom, pedig milyen jól mutat a dombtetőn.)
Ebben a látnivalóban sincs még félóra sem, de egyszer azért körbe kell járni ezt is.

És ha már ott jártunk, megnéztük a török kutat is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése