Ma megint shinkanzenre ültünk, ma Kiotóba utaztunk. És egy kisebb káoszba kerültünk a főpályaudvaron. Nagy nehezen kikászálódtunk a shinkanzenek közül, már azt hittük, megvan, milyen vonatra kell szállnunk, léptünk az automatához, amikor megszólított egy vasutas(nak látszó) kisasszony, hogy segíthet-e. Segíthetett. Teljesen másik irányba küldött minket. Egyébként tényleg. 😁
Az állomást még könnyű volt beazonosítani, de a szállodánál kicsit meglepődtünk. A főút felől csak japán felirat van a falon (pár nap múlva megtaláltuk angolul is, de az sokkal magasabban volt, messziről látszott jobban), de a GPS szerint már ott állunk a ház előtt. Előttünk csak lépcső, ráadásul lefelé. Elő a fordítót és jön a meglepetés, ez bizony a szállodánk. Ide sem lehet még ilyen korán becsekkolni, de a csomagokat megőrzik. (Rendes tőlük. 😊)
Ismét a pici zsákkal a hátunkon, szóval immár könnyedén robogtunk újra a főpályaudvar felé. Reméltük, hogy most már ügyesebbek leszünk, de megint elakadtunk. Először is arra jöttünk rá, hogy vehettük volna végig a jegyet, a másik vonat is JR, másodszor pedig automatát sem találtunk, hogy megvegyük a másik jegyet, szóval ki akartunk lépni a kapun. Mint kiderült, nem jó kapun. Megint tekeregtünk egy sort, mire megtaláltuk a kilépő kaput, aztán az automatát, aztán a megfelelő peront. Innen már sínen voltunk. 😚 (Ez a kiotói főpályaudvar egy kicsit kifogott rajtunk!)
Úgy tűnt, hogy rengeteg időnk elment ezekkel a keresgélésekkel, de végül így is elég jó napunk lett.
A leírások alapján a Fushimi Inari szentélyhez nagyjából mindegy mikor megyünk, mindig nagy tömeg van, úgyhogy mentünk így dél körül bátran. Kétségtelen, hogy nem voltak kevesen, de elég jól lehetett haladni felfelé. És ahogy azt előttünk már többen megállapították: minél feljebb megyünk, annál kevesebb a turista, egyre nagyobb esély van a tömegek nélküli fotók készítésére. Kb félúton beneveztünk egy fagyira is, ezúttal a szójabab ízűt kóstoltam meg (nem nagyon különbözött a vaníliától, egy picit barnább volt és egy picit más az íze, de nem tudom máshoz hasonlítani). Végül együtt jutottunk fel a csúcsra 😍, megmásztuk a hegyet.. lefelé a másik irányba indultunk, azért így már kellemesebb volt. A lefelé út már egészen a házak közé vezetett, de aztán visszakanyarodtunk a főszentélyhez. Beléptünk az ajándékboltokba is, ahol ismét magyar szót hallottunk, magyarok álltak mellettünk.
Újabb vasút-attrakciónk következett. Mentünk az automatához, beírtuk a célállomás nevét, simán dobta a gép, úgyhogy megvettük a jegyet, aztán mentünk az egyes vágányhoz, mert azt írta a GPS. Ott viszont nem volt kíirva olyan vonat, amilyet mi kerestünk. Ekkor jöttünk rá, hogy itt is van másik megálló is a közelben, oda viszont nem jó ez a jegy, az egy másik vonat lesz. Próbáltunk kimenni a szokásos módon, de így nem engedett ki a gép, mentünk a személyzethez. Ő először elmagyarázta, hogy ez a jegy jó oda, ahova mi menni akarunk, de mi inkább kértük vissza a pénzünket (szó nélkül adta) és mentünk a másik állomásra, onnan közvetlen vonat ment a következő célunkhoz, a Gion negyedhez. Pont a színházzal szemben jöttünk fel a felszínre, már az az épület is tetszett, de az utca se semmi, jól néz ki. Itt már be-benéztünk a boltokba is, aztán jött az újabb csodás látvány: a faházas Kiotó. Nagyon hangulatos utcák, házak sora, ééééés: csak úgy kíváncsiságból megnéztünk pár éttermet is és az egyikbe gyorsan be is mentünk. Volt vegikínálata is, meg húsos is. Nem tudom, milyennek kellene lennie egy igazi japán étteremnek, de itt úgy éreztem, ez az a hangulat. A falakon japán képek, a háttérben valami helyinek tűnő zene szólt és a kaját is úgy hozták ki, hogy sok kis tálkában sokféle cucc volt. Szinte még le sem ülünk, máris ott a nedves törlőkendő, meg két pohár víz. Először nem tudtam, hogy merjek-e fényképezni, de aztán ahogy letette elénk a tálcát a pincér, még ő kérte el a telefonunkat, hogy lefényképezhessen minket, innentől már bátran fotóztunk mindent. Ma a tempurát és a yakitorit kóstoltam meg. Szerintem mindegyiket ettem már korábban, de nem itt Japánban. ÉÉÉÉÉÉÉÉs, ma csak a leveshez használtam a kanalat, a többit pálcikával ettem (a yakitorinak mondjuk megfogtam a kis „nyársát“, az sokat könnyített a helyzeten). Nekem sok volt ennyi rizs, de szerencsére nem maradt meg belőle semmi, a vegikajához elfogyott. Azon a tálcán is volt tempura, a tofut meg valami kis grillnek nevezhető cuccra tette rá, ott rotyogott az asztalon a tányérban a szósz. Látványnak se volt rossz!
Innen folytattuk utunkat a faházas kis utcákon a park felé, ahol megint szentély, meg a hozzákapcsolódó házikók egész sora várt minket. Elég jól eltelt már az idő, úgyhogy nem utaztunk tovább, hanem elmentünk a Maruyama park felé is, megnéztük a Yasaka-szentélyt is, ott még viszonylag nagy volt a tömeg.
A fő utca ekkorra már szépen ki volt világítva, alakult a hangulat.
Ma megint egy nagyobbacska boltban zártuk a napot, most pár napot itt töltünk, legyen egy kis kajakészletünk.
Már teljesen sötétben értünk vissza ma is a szállodába, de most a másik oldaláról vettük célba. Onnan kicsit jobban mutat. :) (Két utcáról is van bejárat.)
Ilyen apró szobánk még nem volt, de ez is tiszta, megvan benne minden, szóval ez is rendben van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése