Bringatábor - Vértes

Kolléganőmmel idén is meglátogattuk a (volt) kollégákat a biciklis táborban. Szerencsére idén közeli "pályát" választottak, így még munka után is ráértünk elindulni Várgesztesre. Épp vacsiztak, amikor odaértünk. Itt egy csarnok volt a szállásuk, az "ágyak" mellett még fociztak is egy nagyot. Többen kint a játszón élvezték a nyarat, és egymás társaságát. Aztán a felnőttekkel kivonultunk egy kis beszélgetésre a lakó mellé.

Este még tölteni akartam a telefonomat, ezzel az akcióval viszont sikerült lecsapni egy biztit, úgyhogy a lakó fele sötétségbe borult, szerencsére nem mindenhol ment el az áram.

Reggel -30 fokra és láthatatlan hegyekre ébredtünk, aztán addig csacsogtunk a reggeli tea mellett, míg előkerültek a párából a hegyek és kisütött a nap. Kb ekkor indult útnak a csapat is, lassacskán mi is két kerékre pattantunk és indultunk Vérteskozmára. Bár eredetileg Szárliget volt a terv, de a bringások programjához igazodva ezt elnapoltuk, inkább csak ezt a pár km-t tekertük le. Az első (visszafelé utolsó) 2 km elég gáz volt, de sikerült feltekerni, letekerni gond nélkül annak ellenére, hogy sok helyen hatalmas kövek, máshol sóder, helyenként óriási gödrök nehezítették a pályát. Azt még hozzáteszem, hogy a bringatáborosoknak ezen a 2 km-en le kellett szállniuk és csak tolhatták a bicikliket.

Az én bringámnak ez volt az első igazi útja (előtte csak Mogyorósra tekertem ki, meg vissza, épp csak egy teszt volt), mindjárt ilyen terepen indítottam, sikerült!  Szóval az első próbatétel megvolt, jöhettek  az újabbak.

Egy hosszas kávézás után már csak arra maradt időnk, hogy átguruljunk Csókakőre. Útközben még  megálltunk egy benzinkútnál is, vettünk biztit és újra helyreállt a világítás a lakóban. ☺

Csekkoltuk a bandát, akik a kiírással ellentétben nem az iskolában (ami mellé mi leparkoltunk), hanem a művházban voltak elszállásolva. Mi gyorsan ettünk egy ebédet, aztán mentünk a gyereksereg után, akik a vár alatt ették a hamburgereiket, majd felmentünk a várba. Fentről a kilátás tökéletes volt, minden irányba. Fel a nagyon meredek oldalon másztunk fel, lefelé már a lankásabb oldalon jöttünk. 

A csapat a művházban töltötte a délutánt, mi pedig újra biciklire pattantunk és eltekertünk Mórig. Meg egy kicsit tovább. Legalábbis így terveztük, de végül elmentünk Bodajkig és végül a közúton értünk be újra Csókakőre (a főút szélén mi csak toltuk a bringákat, ha már egyszer biciklivel behajtani tilos volt, de láttunk bátor bringásokat is, akiket a tábla hidegen hagyott).

A táborozóknak a sportpályán volt a zuhanyzási lehetőség, úgyhogy felgyalogoltunk oda. És ha már ott voltunk, akkor a csapat fele megint focizott egyet, még vendégjátékos is volt (a pályán már rúgta a labdát egy srác, őt invitálták meg a mieink). Azok, akik nem fociztak, elég hamar megunták a várakozást, velük végül én mentem vissza a művházba. Akkor éppen a helyi vagányok ültek a lakó melletti padon (nekik az lehetett a törzshelyük, de hát mi is kinéztük magunknak azt a padot ☺). Végül elég türelmesek voltunk, sikerült kivárni míg elmentek (és egyébként szép rendet hagytak maguk után).

Este még valamilyen buliból szólt a zene, ettől még el tudtunk aludni, de aztán hajnalban egy jó kis zuhé hangjaira ébredtünk (a táborozók meg csak csodálkoztak reggel, hogy mi történt itt éjjel, hogy ekkora tócsák vannak a kocsi körül. ☺)

Reggel is foglalt volt a kis filagória és jó darabig hiába vártunk. Aztán pont nekiálltunk a reggelinek, amikor mégis elmentek az ott cigiző, ivó emberek és mégis ki tudtunk ülni reggelizni.

A csapat biciklivel indult Csákvár felé. Ők még megnézték a metrókocsit Csákberényben, majd mentek tovább Gántra, mi pedig elmentünk Csákvárig és ott parkoltunk le a templom mellett. Máris biciklire  pattantunk és indultunk mi is Gántra. Én csak utólag döbbentem rá, hogy mekkora dombra tekertem fel simán. Gánton találkoztunk a többiekkel, aztán udvariasan előre engedtük őket és én végig azon izgultam, hogy hogy fogok feltekerni azon a dombon, amin idefelé legurultunk. Lefelé ugyanis csak gurultunk, gurultunk… elég meredeknek éreztem. 

Az elejét tudtam, hogy nem meredek, cserébe hosszan emelkedik. Attól már nem féltem, a rásegítő segít. ☺ Na, de a dombok. És csak vártam, hogy most már biztosan az a meredek jön… de nem jött. És akkor megkérdezte a kollegina, hogy hol az domb, amitől tartottam, mert amúgy innen már csak lejteni fog. És lejtett, de még hogy! És én azon az emelkedőn simán feltekertem. Akkor  ugyanis nem tűnt olyan meredeknek, mint innen, ahonnan csak gurultunk, gurultunk… Ez az irány durvább emelkedővel kezdődött, csak akkor még nem éreztem annyira  meredeknek. ☺
(Csalókák ezek a lejtők/dombok - attól függ honnan nézzük...)

Bementünk a táborozókhoz, egy kicsit beszélgettünk a helyi főszervezővel, aztán jöhetett a híres csákvári fagyi. Vasárnap lévén kicsit több időt számoltunk erre a programra (biztosan sokan lesznek), de meglehetősen gyorsan végeztünk, pedig egyébként most is rengetegen voltak. Erre a napra még egy pusztabusz volt napirenden, amivel a kastélyparkba kellett volna bemenni, csakhogy a kulcs nem nyitotta a sorompót (valami beletört, belekerült a zárba). Máshonnan tettünk hát egy kisebb kört, majd mentünk tényleg a pusztába. Jófej volt a kocsisunk, sok érdekességet mesélt, szerintünk röviden, de a gyerekeknek néha még ez is sok volt. ☹

Este szalonnát sütöttünk (meg sonkát, meg marshmallow-t). Nekünk ez volt az utolsó közös program. Itt körénk gyűltek a gyerekek és úgy megnyíltak, hogy egészen sok meglepetésben volt részem. Nem biztos, hogy mindent hallani szerettem volna. ☺

Mivel a templomnál parkoltunk, reggel harangszóra ébredtünk. Mi már csak egy névnapi köszöntésre és egy búcsú integetésre mentünk be a táborozókhoz, itt már elváltak útjaink. Ők elindultak, mi pedig leültünk reggelizni.

Még az asztalt tettük éppen rendbe, amikor megállt egy autó előttünk keresztben. Nem igazán értettük, hisz volt még hely a parkolóban. Egyszer csak kopogtak… a kollegina férje épp erre járt és meglátta a lakót. ☺

Úgy döntöttünk, hogy ma bepótoljuk a szombaton kihagyott szárligeti utat, úgyhogy odagurultunk el a lakóval és ott pattantunk biciklire. Elmentünk Vérteskozmáig (ezúttal a másik oldalról), meg vissza. Ebben a nyári melegben ez egy jó útvonal volt, elég sok árnyékos szakasza van. Itt az út minősége is jobb, mint a szombati szakasznak. A 3 nap alatt ez volt a leghosszabb utunk két keréken, mindkettőnk bringája jól bírta, bár az enyém állandóan ciripelt, csiripelt, muzsikált. Egyelőre nem derült ki, hogy miért.

Ebédelni a faluház mellett a padhoz ültünk le, kellemes környezetben. És nekünk itt nagyjából véget is ért a "tábor", már csak hazahozott a kollegina, nekem mennem kellett dolgozni másnap.