Ebédelni megint Fehérváron álltunk meg, aztán irány Martonvásár, a Brunszvik kastély. A GPS ahhoz a kapuhoz vitt, ahol nem hajthattunk be, úgyhogy meg kellett kerülnünk a kastélyt, de a másik oldalon meg tudtunk állni a kapun kívül.
Daninak beesett egy online meeting is közben, úgyhogy ő leült a főépület melletti asztalokhoz (még konnektorok is vannak, így a lemerülő laptop sem volt gond), mi pedig addig kettesben megnéztük az Agroverzumot. Tele van ez is interaktív elemekkel, jó kis rövidfilmekkel (órákon is hasznos lenne majdnem mind), tetszett a kiállítás. Mire ezt végignéztük, Dani is végzett, úgyhogy a kastélyba és a parkba már ő is jött velünk. A kastélyban csak viszonylag kevés helyiség látogatható a Beethoven kiállítás helyszíneként, nem is a kastély a lényeg itt. Nem is tudtam arról, hogy Beethovenhez ilyen magyar szálak is köthetők.
Ezután a parkban sétáltunk egy nagyot. Nagyon szép, kellemes park vadkacsákkal, érdekes fákkal.
A nap végére még egy kis költöztetés is belefért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése