2016. június 8., szerda

Terror Háza

Ez majdnem kimaradt a feljegyzésekből. Itt is jártunk már sok éve. Akkor még túl kicsik voltak a kicsik, de a nagyok már akkoriban is felfogták a történelmi hátterét. Párom Mexikóban dolgozott akkoriban, úgyhogy ő akkor kimaradt a családi kiruccanásból.

A gyerekek persze azóta már sokszor jártak ott sulival is, de apa még azóta sem. Épp itt volt már az ideje, hogy pótoljuk ezt a hiányosságot. Arra emlékeztem, hogy anno olyan hétvégén mentünk, amikor ingyen lehetett bemenni, de sehogy nem találtam a honlapjukon erről semmiféle információt. (Pedig ott van, csak én voltam vak, jobbra lent. :)) Most tiszta véletlenül sikerült jókor mennünk, megint pont ingyenes nap volt!

Most is végigjártunk szép sorban minden termet, most is begyűjtöttem az összes papírt minden tudnivalóval. Ezeket én órán is tudom használni, annyi információt leírnak bennük (viszont a sok év alatt egyetlen betűvel sem lett több a leírás, minden maradt a régiben).

Elég nyomasztó élmény, tudni, látni, érezni, hogy mi minden történt ezek között a falak között... de egyszer meg kell nézni! Egészen más élőben látni a vallató szobákat, a különböző fogdákat (meg a kiállításokat is persze).

Apró érdekesség, hogy szinte minden alkalmazott idegen nyelven szólított meg mindenkit. Fel sem merül, hogy magyarok is el tudnak jönni? A liftben többen összenevettünk, talán egy pár volt közöttünk, aki angolul beszélt, a többiek magyarok voltak, de a liftes bácsi csak angolul mondta el, hogy mennyit kell még várni, és melyik gombot kell nyomni. Azért így is összehoztuk!

Mi a Terror Háza? >>
Kép: Magyar Múzeumok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése