Mi nagyon kishitűek voltunk, télen még nem hittük, hogy nyáron már nyaralni lehet majd. Nem is foglalkoztunk komolyabban a nyaralással, minek, úgyis járvány van.
Aztán nyárra persze szabira ment a vírus is és mégis lehet jönni, menni, de mi már maradtunk az egynapos kirándulások verziónál, ahogy tavaly is.
Idén nyáron először mamáékhoz mentünk, pont egy éve jártunk arra utoljára. Hazafelé megálltunk a jól bevált siófoki szabadstrandunkon, a Kodály utcában. Nemcsak a víz, a büfé is jó volt most is.
Első előre foglalt programunk egy paksi atomerőmű-látogatás volt. Mi balgák elolvastuk az előírásokat és még be is tartottuk. Rajtunk kívül persze senki nem volt hosszú nadrágban, zárt cipőben... Senki nem szólt sem az ujjatlan pólóért, sem a szandálért, sem a rövidnacikért.
Ez azért volt nagyon kiakasztó, mert természetesen tikkasztó hőség volt, amikor a fene sem kívánja ezeket a göncöket. Ráadásul a legtávolabbi parkolóban álltunk meg, nem bízva abban, hogy közelebb még lenne hely (nem is volt).
A látogatóközpont szerencsére már hűtött, vízzel is készültek a látogatókra. Néhány perc várakozás után kezdtük is a sétát Milánnal. Mielőtt útra keltünk volna, elzártunk minden kincsünket, majd a nagy melegre való tekintettel most előbb mentünk az üzemi területre. A bejáratnál egészen reptéri volt az ellenőrzés, kaptunk egy számozott kártyát is a nyakunkba, aztán irány a torony, fel a IV. reaktorhoz. Itt ábrák is segítik a látvány megértését és a "túravezető" is igyekezett minden felmerülő kérdésre válaszolni (bár szóba hozta, hogy a járvány miatt hosszú szünete volt, mi vagyunk kb. a 4. csoportja, ennyi idő alatt el is lehet felejteni sok mindent, ez egyáltalán nem érződött, képben volt mind a technológia, mind a gyártörténet tekintetében). Apa még egyetemista korában járt itt, akkor még nem voltak ilyen üvegkalitkák, ahonnan meg lehetett volna nézni az üzemi területet. Akkor még ők is kaptak fehér ruhát, ahogy az ott dolgozót láttuk és ők is ott nézelődtek, ahol most már csak a dolgozók járhatnak.
A következő állomás a vezénylőterem volt, majd a gépészet következett (turbinák, generátorok). Itt már viselni kellett mindenféle segédeszközöket, sisakot, füldugót is.
Az épületből kilépve egészen hűvösnek tűnt a kinti 40°C :)
Azért a hosszas séta már elég volt ahhoz, hogy ismét érezzük a nap jótékony hatását, igyekeztünk is vissza a látogatóközpontba. Itt pár perces szünet következett, majd megnéztük a kiállítást is. A folyamatábráknak és az egyszerű magyarázatoknak köszönhetően a laikusok is nagyjából megérthetik az erőmű működését.
Az idegenvezetőnknek is köszönhetően ez egy jó program volt, érdemes volt megnézni.
Az elmúlt hetekben valahogy szóba került a bajai EFOTT (1990), ahol bár mindketten - apa és én is - ott voltunk, még nem ismertük egymást, nem találkoztunk (legalábbis nem tudunk róla). Azóta sem jártunk Baján, együtt tehát még sosem voltunk ott. Pakstól már nincs messze, menjünk el most.
A Petőfi-szigeten ültünk be egy jó kis bajai halászlére (Vizafogó étterem). Mást nem is kellett rendelni. :) A bajai halászlében van tészta, halból is jutott bőségesen. Úgy tálalták, mint mi a húslevest. Sok is volt, finom is volt.
Ezután mentünk egy kört a szigeten is, aztán Baja központjában is. Nagyon szép a belvárosi rész. Mondjuk nem emlékeztünk már semmire, csak a szigetről voltak homályos emlékeink, de hát jó régen volt már az az EFOTT. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése