2013/08/01

4. nap: Őrök és a Hampton Court Palace


Ma lustival kezdtünk. 7-kor lementünk reggelizni, aztán még heverésztünk egy kicsit, hogy ne érjünk oda túl korán a múzeumhoz. Hát, nem sikerült elég sokáig húzni az időt, még így is nyitás előtt jóval odaértünk. Mivel nagyon ráértünk, megint bementünk a St James’s parkba. Rengeteg mókust láttunk, pont olyanok, mint Amerikában voltak (kivéve, hogy itt egyiknek hiányzik a farka, másiknak meg jól meg van tépázva). Ezek aztán nem szívbajosak: ettek kézből, felmásztak nadrágon, csúcsok voltak.

Mire itt kiszórakoztuk magunkat, majdnem 10 óra is lett, úgyhogy ráközelítettünk a Guard's Museumra. Még két látogató odatévedt, így négyen mentünk be nyitáskor. Nem egy nagy múzeum, de szerintünk elég érdekes volt. Némelyik egyenruhán jót nevettünk, némelyik feliratot nem tudtuk hova tenni, úgyhogy jegyzeteltem, lesz még minek utánanézni, ha újra netközelben leszünk majd!

Amikor kijöttünk, pont a szomszédos udvarban láttuk az őrség előkészületeit. Éppen ellenőrizték az egyenruhájukat, tartásukat, mindenüket. Kettőt ki is állítottak a tömbből, ők elvonultak. A zenekar zenélt pár méterrel arrébb, a két egység meg „elbohóckodott” még egy darabig, ilyen formáció, olyan alakzat, fegyvert vállhoz, szétszed, elrak, összerak… Mivel közeledett az idő, ezt a mókát otthagytuk, mentünk a palotához. Ott már iszonyatos tömeg várakozott, nekünk már csak egy hídkorláton jutott úgy hely, hogy még lássunk is valamit. Mármint abból láttunk valamit, ahogy bevonultak a térre: elöl a zenekar, mögöttük az őrség, végigmeneteltek a tömeg előtt, aztán eltűntek a szemünk elől, bementek a kapun. Arra esély sem volt, hogy most többet is lássunk belőlük, annyian voltak a kerítésnél. (Egyébként nekünk nem volt igazán jó ez az őrségváltás időzítés. A múzeumok általában 10-kor nyitottak, az őrök meg fél 12-kor váltottak minden nap. Mire kijövünk, odamegyünk a Buckingham Palace-hoz, addigra már pont nem lehet belátni, vagy már eleve le is késsük az eseményt. – Nem is erőlködtünk már, láttuk őket annyi szögből, annyi mozgás közben, hogy itt fel is adtuk. A St Jamesnél meg láttunk igazi váltást is, bár tudjuk, hogy nem az az igazi.)
Szóval a menetelést még megnéztük, aztán elindultunk a metróhoz. Menet közben kitaláltuk, hogy leülünk előbb a Green parkban, eszünk egyet. Vannak kirakva ilyen „strand-székek”, belehuppantunk. Már majdnem végeztünk is az evéssel, amikor odajött hozzánk a „parkőr”, hogy ezek a székek fizetősök ám! Ha két perccel később jött volna, már pont el is mentünk volna! :)
Hosszú útra indultunk, ez az egy olyan kiruccanásunk volt, amivel elhagytuk a hármas zónát, ezúttal „HÉV”-re ültünk. Leszálltunk a zónahatárnál és megvettük a jegyet a végállomásig (ez már hatos zóna volt), hát, jó drágán számolják! Egy retúrjegy 7 £. Igaz, ez napijegy, de hát mi csak egyszer mentünk vele.

 Célunk a Hampton Court Palace volt, itt is sokat gyorsított a pass. Megint nem kellett sorban állni, mehettünk egyből a bejárathoz és itt még a fontos információkat is elmondták. Meg is kerestem azt a helyet, ahol fel lehetett tankolni papírokból: térkép, leírás, és itt ki voltak pakolva a gyerekeknek szánt feladatlapok is! Erről már sokat olvastam, hogy itt milyen klasszul kezelik a gyerekeket: nincs semmi fegyelmezetten viselkedj, maradj csöndben, ne nyúlj hozzá. A legtöbb helyen kapnak valamit. Sajnos csak akkor kerülnek elő ezek a dolgok, ha gyerek is van a látogatók között (velünk meg most pont nem volt egy sem), így sok brossúrát nem láttam, sok gyereket láttam viszont, ahogy a feladatlapokkal rohangál, keresi a választ a kérdésekre. (Egyik helyen színezők már voltak kitéve, itt pedig vagy 3-féle feladatlapot találtam. Ha kész a gyerkőc, akkor meg kell keresni a megfelelő helyet - pénztárat, vagy információt, vagy ki tudja -, ahol még ajándékot is kap a látogatás végén!) Itt még jelmezt is lehetett elvenni, és abban lehetett végigmenni az egész kastélyon. (Még teenager fiúkat is láttam ilyen lebernyegben!) A kijáratoknál ugyanúgy begyűjtik ezeket is, ahogy az audiotourokat is.
Körbementünk, amin csak tudtunk, kimentünk a parkba is. VIII. Henrik konyhája elég jópofán van berendezve. A tálakban valódi fűszerek, zöldségek, a tűz valóban égett (nagyon jól esett a negyvenfokos melegben!). Itt elég sok feliratot is találtunk a termekben, ez már szinte meg is lepett! Kimentünk a parkba is, aztán amikor visszatértünk, éppen valami jelmezes jelenetbe csöppentünk. Bevonták a látogatókat is. Él a kastély! :)

Ez volt a mi favoritunk. Elég sokat meg is mutattak, elég rendezett is volt, jó volt a tájékoztatás is, nekünk bejött. Parkok is többfélék, és még labirintus is van (pass ide is érvényes), megnéztük még gyorsan azt is. Ez a délután úgy eltelt, hogy szinte észre sem vettük! Indultunk is vissza a városba. Egyik átszállásnál véletlenül feltűnt, hogy épp a Canary Wharf felé megyünk, úgyhogy megnéztük gyorsan azt is. Na, ez olyan igazi amerikás volt a felhőkarcolók között. A kivetítőn épp a hungaroringről ment összefoglaló. :) Itt ettünk egy kis vacsit, aztán hazabattyogtunk.

3 napos London passunk volt, itt volt a vége. Úgy számoltuk, hogy megérte, jól ki tudtuk használni.

Ma már az eső is ijesztgetett, de nem jött össze neki! A hőmérséklet csökkent végre, már nem főttünk egész nap a saját levünkben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése