3. nap: Tower és a többiek

Ma már a hotelben reggeliztünk. Hát, nem nagy a választék: van pirítós vajjal és dzsemekkel, vagy gabonapelyhek. Inni lehet gyümölcsleveket is, meg kávé-, tea-féléket is. Ennyi.

Ma szép kényelmesen indultunk el a városba, sehova nem kellett már rohanni, semmihez nem kellett alkalmazkodni. A Globe Színháznál kezdtünk. Feljöttünk a metróból, és nem tudtuk, hogy merre induljunk. Olyan utcán álltunk, ami a térképünkön nem is szerepelt, a Temzét meg nem láttuk egyik sarkon sem. Biztos, ami tuti, inkább elővettük a GPS-t, ez pedig pont azt az irányt mondta, amire Ernő amúgy is tippelt. Amúgy később minden megállónál találtunk tök jó térképeket, itt nem tudom, miért nem botlottunk bele. Pár perc séta után ott is voltunk a színházban. Ide is érvényes volt a pass. Megvettük a jegyet (beolvassák a kártyát), de még volt közel negyedóra az indulásig, addig megcsodáltuk a kiállítást, a korabeli jelmezekről, és a színház építéséről. Pontos volt az idegenvezető, rögtön felhívta a figyelmet, hogy minden nyelven van segédanyag, kérhetünk a pultnál. Kértem én is magyart, ha már egyszer adnak! (Azért az az infó kevés lett volna, ez csak kiegészíti a szóban elhangzottakat.) Mindent azért nem értettünk, de a lényeget tudtuk követni.

A színház után átsétáltunk a Millenium hídon. A Tower Bridge volt a következő célpont. Időben
odaértünk, úgyhogy először bementünk, megcsodáltuk itt is a kiállítást (pass itt is érvényes). Tök jó érzés volt, hogy a fényképekre kitett hidak közül már jópárat láttunk élőben is. Ott volt a tavalyi kedvenc, a Pont Du Gard, a Golden Gate, sok európai híd és pont egymás mellett a St louisi hidak egyike és a Lánchíd!
Lejönni a másik toronyban kell, úgyhogy mi csipkedtük magunkat, hogy még a hídnyitás előtt visszaérjünk a „jó” oldalra. Aztán vártuk, hogy dél legyen, mert délre volt meghirdetve a nyitás. (Na, ez is meglepett például: direkt utánanéztünk, hogy mikor van hídnyitás, nehogy lemaradjunk. A neten találtam valahol olyan naptárat, amiben a nyitás időpontja, zárás időpontja is szerepel. Tök örültem, hogy micsoda mázli, hogy ebben a pár napban is pont lesz nyitás, igaz, csak az egyik nap, de a lényeg, hogy legalább egyszer megnézhetjük. Ehhez képest a hídon kitett papír minden napra írt nyitást, és jóval többet, mint a neten talált oldalon volt. Szóval valószínűleg ez olyan program, amit képtelenség kihagyni, úgyis lesz olyan hajó, ami pont akkor akar átmenni a híd alatt.)

A múzeumban olvastuk, aztán a valóságban is tapasztaltuk: ahhoz képest, hogy mekkora felületet mozgatnak meg, szinte függőlegesig felemelkedik a híd, egészen gyorsan megy a dolog. A hajó átsiklik két perc alatt és már zárják is vissza hidat. Megy ez, mint a karikacsapás!

Mi a Towerben folytattuk a napot. Na, itt jó hosszú sort lehet megúszni a passzal, itt nagyon jól jött. Csak az a csaj, aki kezelte a kártyát, elfelejtett térképet adni, így aztán csak kóvályogtunk egy darabig. Szerencsére bent akad egy-két nagy térkép, úgyhogy kerestünk néhány célpontot, amit mindenképpen meg akarunk nézni és arra indultunk. Tornyokon, várfalakon sétáltunk és rettentően hiányoltuk a hűvös angol nyarat. Meg lehetett főni Londonban is ugyanúgy, ahogy otthon. Rettentő meleg napokat fogtunk ki! A koronákat megnéztük még, aztán úgy döntöttünk, megyünk valami hűvösebb helyre.

Pont egy hajóállomás is ott van a Tower mellett, a pass pedig érvényes a hajóra is, úgyhogy hajókázni indultunk. Az első hajóra még nem fértünk fel, de így legalább a következőn válogatni is tudtunk a helyek közül. Igaz, hogy a napos oldalt sikerült megcsípni, a tető csak félig árnyékolt, de az összes látnivaló a mi oldalunkon volt, úgyhogy ez volt a jó oldal mindenképpen. A kapitány végigmesélte az utat, igaz, hogy piszkosul recsegett a hangszóró, az elejéből még semmit nem lehetett érteni. A Westminsterig mentünk, és örömmel állapítottuk meg, hogy mi már a most bemutatott dolgok többségét meg is néztük közelebbről. Itt még a London Eye-t is megnéztük pár méterről.

Megint metróra pattantunk és a St Paul székesegyházhoz mentünk. A lábunkat már térdig lejártuk, ezért leültünk egy kicsit egy padra. Megcsodáltuk a kék fákat (ez valami környezetvédő akció volt) (és már megint minket néztek ki mindenhol, hogy csináljunk már róluk pár képet, szóval fényképezgettünk másnak is), aztán összeszedtük magunkat és bementünk végre. Ide is érvényes a pass és elsőbbségünk is volt, így két perc alatt bent voltunk. Még végig sem értünk a főhajón, amikor már szóltak valami szirénák, vagy mik, meg dumáltak is a hangosba, de mi nem is figyeltünk rá, eszünkbe nem jutott, hogy a látogatóknak szól. Mentünk befelé, már majdnem elindultunk lefelé a kriptákhoz, amikor már kétszer is ránk szóltak, hogy futás most már kifelé, itt nem maradhat senki. Mindenkit kizavartak, de azt nem tudtuk meg, hogy miért. Volt ott egy násznép is, páran panaszkodtak is az őröknek, hogy még csak most vették meg a belépőt és már ki is hajtották őket, most mi lesz. Na, ezt hallottuk: majd 5 után vissza lehet menni. Ekkor még fél 4 sem volt. Szóval, így járt a székesegyház, mi nem vártunk rá másfél órát, otthagytuk az egészet!
Azóta sem tudjuk, mi történt. (Még jó, hogy ez is London passos volt, így nem került külön pénzbe a belépőnk!)

Időnk még volt bőven, a katedrális mellett meg jöttek szép sorban a buszok, ezért aztán azt találtuk ki, hogy próbabuszozást tartunk. Egy olyanra szálltunk fel, ami a London Bridge-hez vitt minket, akkor kérdeztük meg a sofőrt, hogy hogyan kell érvényesíteni a bérletünket (ezt csak meg kellett mutatni, de a többségnek végig kell húzni az érzékelőn). Természetesen az emeletre ültünk, ha már egyszer ilyen buszon ülünk! Ez nem volt egy hosszú út, de próbának tökéletes volt!
Ott egy másik buszra szálltunk. A megállóban talált tábla alapján azt hittük, hogy csak 4 megállót megyünk vele… aha, volt vagy 14. :)

Megint vásároltunk egyet, már minden ajándékot megvettünk a famíliának, aztán már csak a szobánkat vettük célba. A bejáratnál valami lagzi volt kiírva, kíváncsian vártuk, mekkora zajjal jár ez majd éjjel, tudunk-e egyáltalán aludni. Amíg írom a naplót, fülelünk, de még egyáltalán nem hallani őket.
(Reggel is abban maradtunk, hogy semmit nem hallottunk, csak a cigifüst jött be megint, ezért kellett ablakot bezárnunk – meg amúgy klíma is megy a szobában, úgyhogy nem is értjük, miért van nyitva minden nap az ablak.)