5. nap: Kóválygás, ingyenes múzeumok, hazaút

Ma egy kicsit később értünk le reggelizni, hosszú sorba futottunk bele. Magyarok is álltak előttünk, ezek szerint más is megfelelőnek tartotta árban, helyben ezt a hotelt.
Első utunk a Piccadilly-re vezetett. Azt olvastam ugyanis, hogy ott a circus-ön van egy hatemeletes könyvesbolt (Waterstone). Gondoltam, egy ekkora boltnak már csak lesz valami diszkont része! Nagyon szerettem volna angol nyelvű könyvet hozni a fiúknak.
A probléma azzal kezdődött, hogy hol is van ez a bolt. Egyre távolabb mentünk a tértől, körbe-körbejártunk. Ééééés, meglett! (Pedig éppen be is volt állványozva!) Sajnos mindhiába, itt csak a zsír új könyveket árulják, amik még leárazva is sokba kerülnek. Hol vannak vajon azok a jó kis könyvvásárok, amiket úgy szerettem Amerikában? (Tuti, hogy vannak, de ehhez kellene némi helyismeret!)

Közben kinyitottak végre a múzeumok is. A Britishben kezdtünk. Benéztünk Egyiptom, Róma, Görögo- termeibe.
Innen a Science Museumhoz indultunk. Ezeket szerettük kint. A metróból kijőve előbb a természettudományos jött velünk szembe, kilométeres sorok kanyarogtak a kordonok között. Hm, láttunk már ilyet valahol… Ez viszont rögtön eldöntötte a kérdést, ide nem is állunk be. Valószínűleg úgyis nagyon hasonlít a new yorki tesójára. A Science-et viszont meg akartuk találni. Sikerült szépen megkerülni az egész épülettömböt, mire meglett a bejárat. Rögtön lezuttyantunk a lépcsőre, kezünkben egy térképpel és már mosolyogtunk: űrkutatás, holdra szállás, apolló, holdjáró – és ez még csak az egyik terem volt. Úgy látszik, ettől a témától nem tudunk szabadulni, ezt mindenhol megtaláljuk. Gyorsan végeztünk itt is, sok átfedés van az általunk már megnézett hasonló múzeumok és e között.

Innen már csak két lépés volt a Hyde park, most odasétáltunk át. Kerestük a hordót, de sehol nem találtuk! (Meg a baltát sem… :) ) Megtaláltuk viszont a Wellington archot. Itt jött az ötlet, hogy menjünk buszos városnézésre. A szokásos Hop on, hop off pont elég drága ahhoz, hogy azzal ne is foglalkozzunk, na de a tömegközlekedésre bérletünk volt. Tetszőleges buszokra ülhetünk fel, arra megyünk, amerre akarunk. Olyanokat találtunk, amik az Oxford Circusre mentek, úgyhogy mi is arra mentünk. A Marble archnál megláttunk egy boltot, így ott le is ugrottunk a buszról, vásároltunk, a parkban leültünk enni – de elég gyorsan fel is álltunk, nehogy kivegyék a kezünkből a kaját. Szinte a szánkba ült be egy fickó.
Gyorsan folytattuk hát az utunkat az Oxford circus felé. Ha már úgyis ott jártunk, leellenőriztük a buszokat, amikkel hajnalban kell majd mennünk.  Megtaláltunk minden megállót, reméltük, hogy már semmi gond nem jöhet hajnalban sem, simán elérjük majd a repülőt.

De most még volt időnk buszozni, még tekeregtünk egy sort. Mentünk a Trafalgar felé, onnan másik busszal vissza az Oxford circus-re. (Közben kis kitérővel – metróval - elmentünk még a Momumenthez is, nehogy már az kimaradjon!) Még benéztünk pár ajándékboltba, de sikerült meggyőzni magam, hogy semmi szükségünk nincs egyik tipikus angol jelképre sem. Megkerestük hát azt a buszt, ami pont a mi környékünkre visz és elindultunk még egyszer utoljára a szálloda felé. Több mint egyórás városnézés ezzel a busszal, amúgy sok nevezetesség mellett elmentünk még tényleg!

Ahhoz képest, hogy itthonról jól kiválasztottuk, hogy majd a metró, vagyis az overground lesz a mi járatunk, más úgysem megy arra, ott kiderült, hogy bizony van ott még lehetőség bőven! Az overground-megállóból még vagy 5 irányba indulnak a vonatok, bár sok térképen ez nem is látszik! És persze még ott a busz is!

Hotelban már csak röhögtünk. Első este működött a kártya, de másodikon már nem. Harmadikon megint nem. Negyedik nap már nagyon odafigyeltem, hogy mobilnak a közelébe se tegyem, meg egyébként is lemerült dél körül a telefonom, abban reménykedtünk, hogy most majd minden ok lesz… hiába volt minden elővigyázatosság, ez a kártya utolsó este sem nyitotta ki nekünk az ajtót. Minden nap futni kellett a recepcióra!

Pakolásztunk, készülődtünk másnapra, aztán igyekeztünk minél korábban elaludni, mert reggel megint korán kellett kelni. Igaz, most egy picit tovább is alhattunk, meg az „angol idő” nekünk csak jót jelentett: olyan volt, mintha itthon később keltünk volna.

Hajnalban összeszedtük magunkat, kicsekkoltunk (letettük a kártyát a recepción) és indultunk a buszhoz. 4 körül kellett ott lennie a megállónkban (éjjel nem jártak a metrók és egyéb vonatok), mi hamarabb értünk oda, a busz meg a kiírtnál kicsit később. (A hosszú várakozás alatt egyszercsak felbukkant egy róka. Szépen átsétált az út másik oldalára, bement a parkba, aztán valószínűleg kipakolt egy kukát - a hangokból erre következtettünk. :))
Ilyen korán nem kellett még 1 óra sem ahhoz, hogy beérjünk az Oxfordra. Menet közben megijesztett kicsit, hogy pont az orrunk előtt ment egy olyan busz, amire át kellett volna szállnunk. Nem tudtuk még, hogy milyen gyakran jár, úgyhogy attól tartottunk, hogy lekéssük, és akkor már le is késsük a reptéri buszt is. Na, az a busz elment, mire mi leszálltunk a miénkről… Szerencsére a csatlakozás nem is félóránként járt, hanem sűrűbben, ráadásul ugyanazon a vonalon másik járat is járt. Így simán odaértünk ahhoz az utcához, ahol az Easy buszra fel kellett szállnunk, még egy kis kavargás is belefért, időben megtaláltuk a megállót. Hamarosan jött is az easy és innentől már sínen voltunk, tudtuk, hogy ott leszünk időben a reptéren is.
A buszon már bóbiskoltunk, pihengettünk. Ja, amúgy nagyon jófej volt a sofőr. Mindenki magának szerencsétlenkedte be a csomagját a „ketrecbe”, nem szállt ki ajtót nyitni sem – már csak röhögtünk rajta.

A reptéren hosszú sorok, de elég gyorsan fel lehetett adni így is a nagy csomagot. Még megettünk pár falatot a maradék kajáinkból, aztán mentünk a biztonsági ellenőrzésre. Oda is, vissza is minden rendben volt: súlyok stimmeltek, kapuk nem sípoltak, szóval simán bent voltunk.

Itt is várnunk kellett, még nem volt kiírva, melyik kapuhoz kell majd mennünk. Ez elég sokáig tartott. Amint kikerült a kapu száma, már indultunk is, de nagyon sokan mások is ugyanezt tették, így aztán jól meglepődtem, mikor a sornak viszonylag az elejére kerültünk a kapunál. Ez azt jelentette, hogy hazafelé is ülhetünk egymás mellett, még lesznek helyek a gépen.

Mi már ott várakoztunk vagy negyedórája a kapunál, már megnézték a priority sorban a beszállókártyákat is, de még mindig nem volt gép, amire felszállhattunk volna. A kiírt felszállási idő előtt kb 5 perccel begurult végre egy repülő. Már térdelő rajtban várta a brigád, kézben a „benzin-cső”, ott áll a csomagszállító, beizzítva a lépcső, és akkor elkezdtek kiszállni az utasok. Ekkor minket már beengedtek a csápba, de még mindig vártunk. Nagy nehezen eljutottunk végre a gépig, le tudtunk ülni, el tudtunk pakolni. És most is csak néztük, hogy a későn jövők mit kínlódnak, de most azt is láttuk, hogy valamit csak segítenek a stewardessek is!

A felhőktől most sem nagyon látszottak az angol földek, most is elég sokat rázott a gép, de összességében elég jó utunk volt, itt is próbáltunk aludni egy kicsit. Délben földet értünk, fél 1-kor már kint vártuk a buszt a parkolóban, kezünkben a csomagunkkal.

Kocsi épségben, egészben várt minket, minden rendben volt. Napközben még Pesten is elég jól át lehetett jönni, itthon pedig várt minket a gyereksereg és a mama!