1. nap: A vidék

Nászútra mentünk, 18 év után most először nyaraltunk gyerekek nélkül. Nagyon fura volt, de azért „kibírtuk” valahogy!
Hajnali fél 3-kor csörgött a vekker, ilyet sem csináltunk még sosem. Mi mindig csak viszonylag korán szoktunk útra kelni, sosem hajnalok hajnalán. Most viszont nem volt más választásunk, ha el akartuk érni a gépet, mennünk kellett. 3-kor már ültünk is a kocsiban, GPS beélesít, az meg kiírta, hogy majd 4.50-re fogunk odaérni a parkolóba. Pestig sikerült pár percet letornázni, de nem volt számottevő a csökkenés. Na, de a GPS nem a hajnali pesti forgalommal számolt…

Ahogy haladtunk a városban, mindjárt negyedórákkal csökkent a hátralévő idő. 4.10-kor ott is voltunk, de nem találtuk a mi parkolónkat. Ahol a kütyü kiabált, hogy megérkeztünk a célba, ott lakóházak voltak. Ha jól láttuk még félig csipás szemmel, akkor talán újra volt számozva az utca, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre kerestük a házszámokat és így sikerült rábukkanni arra a parkolóra, ahol a foglalásunk volt. (Egyébként olyan jól állt a busza az utcán, hogy pont eltakarta a feliratokat, se a neve, se a házszám nem látszott messziről, csak így, hogy bújtuk a falakat, kerítéseket, és kifejezetten kerestük ezeket az infókat.)
A fickó azzal fogadott minket, hogy az egyik buszát összetörték, ez a busz most tele van, úgyhogy meg kell várni, míg fordul egyet. Vagyis valahogy majd megoldjuk. Vagyis itt a következő utas, akkor mégis várjuk már meg, míg visszaér…
Hiába volt nyár, azért hajnali 4-kor még jól esett a pulcsi is, amíg vártunk a pasira. Amíg ő a reptéren járt, jött egy újabb utas is, így már négyen ültünk be a buszba – csak kicsit volt szétesős a hangja. :)
Amúgy tényleg gyorsan intézett mindent, szinte ajtóig vitt, szavunk nem lehetett rá!
4.30 körül már a reptéren voltunk, már lehetett is becsekkolni, elég hosszú sorok kanyarogtak a pultok előtt. Csomag feladva, mentünk a belépés felé, ott is kilométeresek a sorok, úgyhogy átküldtek, hogy menjünk az A terminál felől, ott szinte üres. Már ez is meglepett, de hát ők tudják… Aztán egy olyan csarnokba értünk, ahol még sosem jártam. Pedig most nem 20 év telt el az utolsó repülésem óta, csak 2! Ebben a két évben viszont elkészült a két terminált összekötő csarnok. Így már egész nagy lett a terület, egész sok a szolgáltatás – amikor utoljára indultunk Ferihegyről (akkor még tényleg így hívták!), akkor pár perc alatt körbeértem az összes bolton, most ez nem jött volna össze.
A kapunkat még nem nyitották, várnunk kellett. Amint kikerült a felirat, már indultunk is, a sor legelejére sikerült kerülnünk, csak vagy hárman voltak előttünk. Mi még fapadossal nem mentünk korábban, úgyhogy meglepődtünk egy-két dolgon. Szerencsére felfértünk az első buszra. Bár arról nem elsőnek szálltunk le, de még így is bőven válogathattunk az üres helyek közül (a nem fapadoson nem kellett sosem válogatni, ott helyre szóltak a jegyek; és azokra a gépekre csak elölről lehet felszállni, mi meg most hátulról mentünk). Egy kis szervezéssel itt is lehetne jobban, de hát ez már nem a mi dolgunk volt. Így a vége már csak kóválygott össze-vissza. Ha találtak is üres ülőhelyet, a csomagokat már tuti nem tudták felrakni, egymás mellé még véletlenül sem tudtak leülni ketten sem.
Aztán jöttek az újabb meglepetések. Egyrészt a lábunk pont elfért a két ülés között, másrészt az ülést nem lehetett ledönteni (azt tudtuk, hogy itt mindent csak jópénzért lehet megszerezni, az már nem lepett meg), mennyi cuccal próbálkoznak, mi mindent akarnak eladni egy ilyen gépen!
Bár a teljes személyzet magyar volt, sokáig egyetlen szó nem hangzott el magyarul, aztán egyszer csak jött végre pár mondat magyarul is. Mondjuk, néha még azt sem értettük, amit magyarul mondtak, annyira gyorsan ledarálták! :)
Egy darabig gyönyörködtünk, ha már kivételesen ablak mellett ültünk/tem. Aztán próbáltunk egy kicsit aludni is, hosszú nap várt ránk. Inkább kevesebb, mint több sikerrel szunnyadtunk is egy picit. A partokat elhagyva jó felhős területre értünk. Már megint rázott a gép, de most talán nem annyira, mint amikor utoljára erre jártunk. Látni viszont szinte semmit nem láttunk Angliából, volt vagy 3 felhőréteg.

A leszállás csodás volt, még az a hullámvasutas érzés sem nagyon jött, amit felszálláskor éreztem. Percek alatt átjutottunk mindenen, piszok gyorsan megjött a csomag is, így aztán lett egy egész óránk, a kocsit csak fél 10-re foglaltuk, mi meg már fél 9-kor kijutottunk. Mentünk, vettünk átalakítót, hogy a telefonjainkat is tudjuk majd tölteni, és vettünk egy kis reggelit is.
A kocsiért egy kicsit hamarabb odamentünk, szóval végül nem használtuk ki azt az egész órát. Illetve a kölcsönzőnél kellett egy kicsit még várnunk. Kellett nekik kaució, de valamiért nem ment rendesen a rendszer, ezzel vacakolt a csaj sokat. Aztán megkaptuk végre a papírokat, meg a kulcsot, akkor meg nem találtuk a parkolójukat. De azért nagy nehezen sikerült a megfelelő kapun kijönni, ott már megvolt végre a felirat is, amit csak követni kellett. A kocsihoz kaptunk egy számot, hogy ott fog állni, azon a poszton. Na, az a hely pont üres volt… szerencsére csak a szemközti helyre volt átgurítva, másképp keresgélhettünk volna még egy darabig! (Vagy segítséget kellett volna kérnünk, tudom.)

Hát, először kiörömködtük magunkat azon, hogy ebben a kocsiban jobb oldalon van a kormány, aztán felszereltük a GPS-t, és vigyorogtunk, hogy ez vajon milyen lesz. Balratartás, jobb oldalon ülés, ballal sebességváltás, khm. A parkolóból úgy akartunk kihajtani, hogy a sorompón menjünk át: ezzel mindjárt sikeresen el is rontottuk az indulást, az pont a jobbsáv volt, csak a behajtóknak volt sorompójuk, mi mehettünk simán mellette a balsávban. :)
Két-három körforgalom után már fent is voltunk az autópályán. Az elején nagyon izgi volt ám! Én folyamatosan úgy éreztem, hogy a könyökömet leviszi a mellettünk haladó kocsi, Ernő meg azt mondta, hogy a másik sávból nagyon fura a sávot tartani. (Amúgy a sávok mintha keskenyebbek lettek volna kint. Nekem végig olyan érzésem volt.)

Elég gyorsan belejött azért a kedves sofőr a vezetésbe, mentünk, mint a villám. Egészen az első dugóig. Hétköznap volt, munkaidő, mégis millió autó volt az utakon. Ahányszor behajtás volt, másik útról is jöttek az autópályára, mindig lelassultunk, volt, ahol meg is álltunk. (Arra jöttünk rá, hogy az az út, ami nem autópálya sokkal jobban működik: egyrészt gyorsabban halad – sokkal! -, másrészt ott vannak már benzinkutak, pihenők is, amit az autópályáról nem láttunk egyet sem.) Szóval a sok dugónak köszönhetően plusz egy óra lett a menetidő. Ez nagyon nem jött jól nekünk. A koránkelés megtette hatását, leragadt a szemem, de közben végig azon aggódtam, hogy mi van, ha Ernőé is leragad. Ekkor már megállapítottuk, hogy jó nagy hülyeség ez a hajnali indulás, totál agyonvágja az utazás napját. Nagy nehezen odaértünk végre, megláttuk a köveket, de még nem hagytak minket leparkolni, menni kellett még és még. (Stonehenge csak jó nagy kör megtétele után, hátulról megközelíthető, ott van a parkoló.) A neten olvasott infók alapján, ezt a programot 0 költséggel kalkuláltuk, erre úgy kezdték, hogy a parkolás 3 £. Na, kösz. Leálltunk, aztán elkezdtük keresni azt a kerítést, amitől állítólag jól láthatóak Stonehenge kövei. Sehogy nem találtuk. A belépő meg fejenként 8 £ volt. Ha már idáig eljöttünk, nézzük már meg normálisan, kifizettük, de morogtunk miatta rendesen. Pár perc alatt körbementünk, fényképeztünk, és akkor végre megtaláltuk a kerítést, ahonnan jobban rálátni mindenre. (Igaz, hogy vagy 3 kerítés is ott van akadálynak, de a birkanyáj mellől tényleg meg lehet nézni ingyen is a Stonehenge-t.) Mondjuk ezt nem írtam volna le, hogy ez így milyen jó lehetőség, mert szerintem ez nem az, az országútról sokkal többet lehetne látni, mint a legelőről, de ott meg nem lehet megállni. Meleg is volt, fáradtak is voltunk, de nagyon, nekünk nem jött be igazán ez a Stonehenge – de mire a kör végére értünk, tudtunk azon nevetni, hogy valószínűleg az álomkór nagyban hozzájárul a csalódottságunkhoz. (És egyben megerősített minket abban, hogy jól csináltuk mi eddig, inkább jól felkészültünk a hosszú utazásra, vittünk mindenfélét a gyerekeknek is, de mi nem utaztunk soha éjszaka, csak azért, hogy a gyerekek aludjanak az úton. Így nagyjából egyformán fáradtunk el az utazás miatt, tehát nagyjából egyformán tudtuk élvezni az első nap is a programokat, este meg a gyerekekkel együtt dőltünk ki mi is, korábban, mint otthon szoktunk. De most a repülő miatt muszáj volt kelnünk, ha nem akartunk nagyon drága jeggyel repülni.)

Hogy feldobjuk kicsit a hangulatot, vettünk egy fagyit, aztán elindultunk a déli partok felé. Itt nagyon kis hangulatos úton indultunk el Portsmouth felé, a városba érve viszont inkább ipari volt a panoráma, annyi nagy hajó(daru) állt a kikötőben. Szerencsére bent a városban sikerült megtalálni a régi épületeket, a régi utcákat, azok jól néztek ki. Betértünk egy tescoba, vettünk kaját, aztán kiugrottunk a kikötő másik részéhez (vagy másik kikötőhöz?), ott csak csináltunk gyorsan pár fotót, aztán siettünk vissza a kocsihoz, mert tilosban parkoltunk. Ettünk egyet, de én itt már totál kidőltem. A fejemet piszkosul éreztem és enni sem bírtam. Kaja után keringtünk még egy kicsit a városban, aztán elindultunk London felé. Az elején itt is autópálya volt, de hamar átvezetett minket a GPS valami jobb útra, úgyhogy tök jól tudtunk haladni, egész gyorsan el is értük a várost. Nagyon tartottam tőle, mert ex-barátnőm szavai ott voltak bennem. Azt mondta, hogy mi nem tudnánk vezetni Londonban… Haha! Hát az angol közlekedés csúcs! Nincs hatalmi harc, versenyfutás, tülekedés. Még így is gyönyörűen lehetett haladni, hogy szokatlan volt a kocsi, meg a balos közlekedés! Ha indexel egy kocsi, már lassít is a másik sávban a mögötte jövő, beengednek simán mindenkit (na jó, egy olyat láttunk, hogy egy német kocsit valamiért nem engedett maga elé egy okos angol kocsi, de tényleg csak ennyit láttunk, többet nem).

A városban elég nagy volt a forgalom,  itt is csak lassan tudtunk haladni, de ekkorra már túlvoltunk a holtponton, már nem zavart annyira a koránkelés. Nézegettük a környező házakat, parkokat, aztán csak elértük a szállásunkat is. Parkolni csak az utcán tudtunk, bent nem volt normálisan kihagyva egy parkolóhely sem (pedig lett volna még hely, ha jól állnak be a többiek). Megkaptuk a kártyát, irány a -1. emelet. Itt divat, hogy a földszint alatti szinten is van még lakás, ill. itt van még szoba. Amúgy az utcáról egy kis lépcsősor visz fel a recepcióig, ahonnan lementünk a szobánkig. Az udvar felől nézve viszont mi pont a földszinten voltunk. Annyi volt az egyetlen zavaró tényező, hogy a kocsmának a kerthelyisége ott volt az ablakunk előtt pár méterrel. A függönyt rögtön behúztuk, de az ablakot is be kellett csuknunk, mert áradt be a cigifüst. Egyébként kellemes kis szoba volt: szép is volt, tiszta is volt. Kávé-teafőző, filterekkel, tejjel, cukorral, fürdőszobában hajszárítóval. Ami meglepett, hogy zárt szekrény nem volt. De nekünk nem is hiányzott, szerencsére.
Egyikünket sem kellett ringatni. Épp csak körülnéztünk, aztán fürdés és szunya!