2026/05/20

10. nap: Hurghada

Ma reggel már senki és semmi nem zavarta meg az álmunkat, akkor keltünk, amikor kipihentük magunkat. Elindultunk reggelizni oda, ahol este ettünk. Hiába adtak papíron minden infót, mi mégis eltévesztettük. Úgyhogy mehettünk a komplexum másik végébe, mert reggelizni csak ott lehet. Én ránéztem a hosszú svédasztalra, aztán csináltam két pirítóst. ☺

Reggeli után jött a várakozás, vajon meggyógyultam-e már. Csak annyira mentünk ki, hogy be tudjanak jönni takarítani, addig leültünk egy bárban. Közben odajött egy hölgy, hogy minden rendben van-e, még a szobaszámunkat is elkérte. ☺ A szobánkat persze nem takarították ki ekkor. Nem baj, mi most már bátran elindultunk resort-felfedező túrára. Előtte még foglaltunk holnapra egy seascop-programot, mert ez a fürdőzés most nem látszik nagyon esélyesnek, iszonyatos szél van. Így meg nem biztos, hogy lesz snorkel (lehetne, csak mi nem kívánjuk a vizet).

A partra leérve olyan szakaszt találtunk, ahol homokos az öböl, kis gyerekek is ott pancsolnak, mi is beleléptünk, nem fagytunk bele. ☺ A következő szakasz a snorkelé, többen belemerészkedtek a vízbe, de azért volt, akit ott várt a parton az asszony a törölközővel. ☺ Én még így sem szeretnék.

A következő öbölnél megpróbálkoztunk 1-1 koktéllal. Ez nagyon gagyi volt. Öntött bele egy kis alkoholt, utána eresztett rá kis gyümölcslevet az automatákból. Semmit ki nem mért, semmit nem kutyult, kavart… és hát az íze is elég vacak lett. Ott is hagytuk végül.

Itt is voltak a vízben mindenféle eszközzel a búvárok, de tömeg itt sem volt. Mi elmentünk egészen a falig (ami a másik szállodától elválasztja), több medencét, animátorok által vezényelt vízi tornát is láthattunk (és több animátort, mint fürdőzőt ☺).

Így is két A, B épületet láttunk, ez is több részből álló szállodarendszer, volt mit becsatangolni. És még mindig építenek újabb részeket, szóval ez még nőni is fog.

Ebédelni most ugyanoda mentünk, ahova reggelizni. Kicsit már felbátorodtam, ettem megint sütit is. ☺

Délután megint kivártunk egy kicsit, pihengettünk, aztán átmentünk az út túloldalára, a shopingcenterbe. Bevásároltunk egy kicsit, mindenkinek legyen ajándék. És még van, amin törjük a fejünket, úgyhogy majd még visszamegyünk, ha eldöntöttük, mit akarunk. ☺

Vacsora előtt egy kicsit még pihentünk a változatosság kedvéért, aztán megint a Grill étterembe mentünk enni, ma egész nap ez volt az éttermünk. Most pedig próbálok felkészülni a holnapi hajós programra, nehogy baj legyen. 

Kitartó ez a fáraó, már 4. napja üldöz az átka. Bár eddig még mindig nem tudott igazán kiszúrni velem. ☺


Hurghada












 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése