Reggeli után kimentünk a recepcióhoz, nem is kellett sokat várni Ramadanra (ő a helyi guide-unk), már itt is volt értünk, ezúttal autóval.
Az új kikötőbe mentünk, ő intézett nekünk mindent, mi csak fizettünk a végén. Felszálltunk egy üvegfenekű hajóra. Rajtunk kívül egy másik magyar páros volt még a hajón.Minket rábízott a barátjára Ramadan (természetesen nagyon vigyázott ránk ☺). Hamarosan hozták az itallapot, nem kértünk. Jött egy fotós, megint csináltak rólunk pár idétlen beállítást, de ez a srác már előre elmondta, hogy nem baj, ha nem kérjük… ja.
Az első hajó már kiment, mi még mindig meg sem
mozdultunk - itt bevárták azokat is, akik kicsit késtek. Jött egy nagyon
beszédes hölgy is, Egerből. Tényleg sokat tudott beszélni. Aztán csak
elindultunk, és pár perc múlva már indulhattunk is le a hajó mélyére. Ott az
ablakokhoz ülhettünk és csodálhattuk a halakat, korallokat. Közben osztották a
hányós zacskót is, de volt, aki inkább felállt és felment a fedélzetre, hogy ne
legyen baj. Lent tényleg sokkal jobban megmozdult minden, de szerencsére mi
bírtuk. A fényképezés nem volt egyszerű, egyik halacska sem állt modellt,
némelyik villámgyorsan eltűnt a képből, nem tudtam megörökíteni. Aztán egy idő
után felhagytam a fotózással és csak gyönyörködtem. Erre bejelentették, hogy
figyeljünk, mert itt Egyiptomban van egy speciális cápa és mindjárt látni
fogjuk. Jött egy nagyobb hal, azt hittem, azt mondják ők cápának, de nem…
Beugrott az egyik srác a személyzetből, ő volt a cápa. Aztán mehettek az utasok
is snorkelezni, mi ide nem úgy készültünk.
És akkor szóltak, hogy most már fel kell menni újra a fedélzetre, véget ért a móka mára. Ezek után mi azt is eldöntöttük, hogy már nem is akarunk snorkelezni, ennyi elég is volt a víz alatti élővilágból. ☺
Jött a fotós fickó, mutogatta a képeket, meg hogy milyen romi. Micsoda albumot tud csinálni nekünk. Na, mit mondott, mikor azt mondtuk, hogy nem kérjük? Why not? Lealkudta saját magának az árat, de mi gonoszok voltunk és így sem kértük. ☺
A hajóról leszállva kerestük Ramadánt, azt mondta, ott fog valahol várni. Nem láttuk sehol, úgyhogy kimentünk egészen a kikötő bejáratáig. Aztán írtam neki, hogy itt várjuk a múzeum előtt, ő meg azt írta, hogy ő bent várt, mindjárt jön. Hol kerülhettük el egymást? Erre a sofőrünk jött oda, hogy ő bent keresett minket. Mi is bent, de nem őt… Na, de meglettünk, haza is hozott a pasi pillanatok alatt, gyors volt, jó program volt.
A szállodában megnéztük a bazárt, hátha találunk olyan stílusú képet, amilyet Csabiék is vettek, de csak elvacakoltuk az időnket az egyik árusnál. Jópofizott velünk, hogy az asszony a főnök, a férj meg majd fizet… De nem tudott elég alacsony árat mondani...
Ebéddel folytattuk, megint tesztelem, mit birok (a reggelit most is kihagytam inkább), már sokkal jobb a helyzet, de még mindig nem tűnt el az átok. Jó lenne, ha a hazaútra már elköszönhetnék tőle. Bár egyetlen programból sem maradtam ki, nem is fáj semmi, azért már elég uncsi, hogy mindig számolni kell vele.
Ebéd után pl nem indultunk el rögtön a boltba, csak egy kis délutáni szieszta után. Most a Cleopátra boltba mentünk, ezt ajánlották korábban az útitársak. Sok ajándékot meg is tudtunk ott venni, de azért visszatértünk a tegnapi boltba is pár apróságért.
Most már csak egy kis lazítás, esetleg egy kis fürdés (ma még nem kívánta egyikünk sem) vár ránk holnap, más programot már nem tervezünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése