2026/05/11

1. nap: Utazás Kairóba

Hát, Afrikában vagyunk. Itt még soha nem jártunk. ☺

Én már évek óta szerettem volna eljutni ide, megnézni az ókori emlékeket, de mindig le lettem szavazva (még a fiúk által is), hogy az veszélyes, oda most ne menjünk. Közben meg egyre több ismerős mesélte, hogy Egyiptomban járt, és soha semmi gond nem volt. Tavaly aztán megnéztem a külügy értékelését és azt írták, hogy lehet menni. Ezzel sikerült meggyőzni a családot és kezdődhetett a szervezkedés.

Bár mi mindig magunknak szervezzük az utazásokat, ezúttal mégis iroda mellett döntöttünk, tekintettel az előzményekre és a teljesen ismeretlen világra. Egy héttel ezelőtt megjött minden tájékoztató, voucher, repjegy… Készülhettünk.

Reggel nem aludtunk túl sokáig, pedig lett volna időnk. Aztán még az utolsó simítások otthon, utolsó csomagolás is megvolt és a végén még egy kis puzzlera is volt idő ☺

10 körül elindultunk a buszhoz. Aztán még egy busszal elmentünk Pestig (szerencsére nem volt tömeg, pedig ma nem jártak a vonatok). Metróval a KÖKI-ig mentünk, innen még egy busszal már a reptérre értünk. Közben a budapesti tömegközlekedésről is tanultunk egy kicsit. ☺ Már pénteken csekkoltuk az ajánlott útvonalat, akkor azt javasolta a Google, hogy a Deákon szálljunk át a reptéri buszra, úgyhogy meg is vettük a drága buszjegyeket. A KÖKI-n meg nem hagyta érvényesíteni a busz ezeket a jegyeket… Kiderült, hogy innen nem is kell a drága jegy, sima vonaljeggyel ment. Ezek után azt is megtudtuk, hogy ez két különböző (bár mindkettő reptéri) busz.

Már pénteken becsekkoltunk, most a bőröndfeladással kezdtünk. Kicsit nehezen találtuk meg, hogy mi hol van, de végül sikerült. A szalagot kicsit csámpásan ragasztottuk rá, a bőrönd állva került a szalagra, de így meg is állt, úgyhogy irányba raktuk, aztán már mentünk is az átvizsgálásra. Onnan átküldtek a másik terminálra, ott kisebb volt a sor. Aztán leültünk az A-ban, még volt egy óránk ahhoz is, hogy kiírják a kaput. Persze, hogy a B-ből indultunk, hiába volt a jegyre A-terminál ráírva  (mondta is a tesóm, hogy már itt becsaptak). Aztán kicsit késve szálltunk fel, de minden simán ment utána. A kaja is finom  volt.

A kairói reptéren várt minket az utazási iroda képviselője, messziről lehetett látni, aztán szépen összegyűlt a csapat, jó lesz a társaság, nyolcan vagyunk. Az idegenvezető már elintézte a vízumot, be is ragasztottuk gyorsan, aztán megvártuk a csomagot, aztán a SIM-kártyával szórakoztunk még egy csomót. Egy srác nyomta a gépet, két csaj meg kacarászott körülötte, egyikük közben még pénzt is számolt. Hogy csinálta?
(Ekkor tudtam megszólítani a repülőn már látott Juditot: Beszálláskor elhaladt mellettem egy hölgy, akivel a Facebookon ismerősök vagyunk már tizenéve, bár még sosem találkoztunk személyesen. Kairóig kellett jönni, hogy megszólítsam, és igaziból is találkozzunk.)

És már mehetettünk is a buszhoz. A miénk jól néz ki, de látunk itt mindenfélét. ☺ Dudaszó nélkül nincs  közlekedés.

És akkor megláttuk a piramisokat, és a szép  új múzeumot is. Pár perc múlva célba is értünk. A szállodánk klassz. A kiszolgálás főúri. Minden csomagot átküldtek itt is a gépen, biztonságban vagyunk... (?)
A becsekkolás után elbúcsúztunk a guide-tól, kifizettük neki a vízumokat.

Bár előzetesben azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a késői érkezés miatt vacsora már nem lesz, csak "bekészítés", minket az étterembe tereltek be, és a teljes svédasztal várt minket, itt is finom volt.

A csomagjainkat ide tolták nekünk, még a klímát is bekapcsolta a srác. Aztán még elmentünk egy is felfedező sétára este, csak itt a szálloda parkjában.

A holnapi vezetőnk még akkor hívott, mikor még úton voltunk, reggel 8-kor találkozunk és indulunk Alexandriába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése