8-kor indultunk, közel 3 órás útra. Mentünk a sivatagba épített autópályán… és amelyik sivatagban mi egyszer megjelenünk, ott esni fog az eső. ☺ Csak két percig, de már megint esett (nekünk a Halál-völgyében is esett egy kicsit), még Szofi is videózta. Megálltunk egy benzinkútnál technikai szünetre, itt kérdeztük meg Szofitól, hogy honnan van a magyar tudása. Gondoltuk, hogy esetleg magyar apa, magyar anya lehet a háttérben, de nem. A férje kapott egyszer ösztöndíjat Budapestre, ő pedig jött utána. És bár ő beszél angolul, itt azt tapasztalta, hogy a magyarok sajnos nem. Meg akart tanulni magyarul, hiába mondta neki a férje, hogy 5 év múlva semmire nem kell majd neki. Ő mégis inkább tanulni akart, nem kézzel-lábbal kommunikálni. Pedig akkor még nem sejtette, hogy egyszer majd ez adja a megélhetését is (és Egyiptomban fog magyar turista csoportokat vezetni). ☺ Amiért ezt az egészet leírtam, az az, hogy nagyon szereti a magyarokat, szinte családjának érzi őket. Mennyien segítettek akkor neki, amikor ő ott volt Magyarországon, távol a rokonoktól, két pici gyerekkel, amikor nem tudott megszólalni sem magyarul, amikor aztán tanulni kezdett az egyetemen… Jó volt ezt hallani! (Az utazás során tapasztaltak alapján kicsit átértékeltem ezeket a mondatokat, de akkor még tényleg jó volt ezt hallani. ☺Azóta hallottuk párszor, hogy mennyire szeretnek minket magyarokat - meg gondolom, mindenki mást is. ☺)
Alexandriában a Katakombáknál kezdtük. Hogy oda milyen utakon keresztül jutottunk el? És ezeken a roppant szűk utcákon normál nagy buszokkal is viszik a turistákat. Mi a kisbusszal alig fértünk el, nem tudom, hogy csinálta a nagy. ☺
A látnivaló előtt Szofi tartott egy kis ismertetőt, aztán mindenki egyénileg nézte végig a temetkezési helyet. Mi jöttünk fel legelőször, úgyhogy mi a kültéren kiállított épületmaradványokat is megcsodáltuk, meg a fegyveres őrt is, meg 3 cuki kölyökkutyát is. Ez nem túl régi látnivaló Alexandriában, néhány évvel ezelőtt fedezték csak fel, és még mindig olyan, mintha folynának a fejlesztések. Sok jó állapotban megmaradt emléket lehet látni.
Innen a római színházhoz mentünk, út közben láttuk a Pompeiusz-oszlopot, meg muszlim-temetőt, piacokat, bíróságot, az ismeretlen katona emlékművet, a könyvtárat és még ki tudja, mi mindent megmutatott Szofi.
A színháznál is úgy kezdtük, hogy előbb elmondta Szofi a tudnivalókat, hogy ez egy iskola volt, annak volt a színháza, meg ott távol ott a római fürdő és még van egy madárház is, ami a madarakat ábrázoló mozaikról kapta a nevét. Ezután itt is egyénileg jártuk körbe a terepet, egy angolnyelvű helyi iskolás csoportot kerülgetve.
Következő állomásunk az erőd volt. Itt érdekes volt, belépésnél piros volt - nem tudom, hogy a hátizsákom, vagy nálam jelzett a gép, mert egyszerre történt a vizsgálat -, de mehettem tovább, viszont sehogy nem tudtam a jegyemmel kinyitni a kaput. Erre átvette a személyzet a jegyet és neki beengedett (szóval nem volt összefüggés a piros jelzés és a sikertelen belépési kísérletek között). Az egykori világítótorony helyén álló erőd egy viszonylag gyorsan megnézhető objektum, nincs benne semmilyen kiállítás, csak magát az épületet lehet körbejárni, aztán a várfalról csodálni a panorámát.
Itt állapítottuk meg, hogy tényleg jó a csapat. A buszban jó a hangulat, néha nagy viccelődések, nevetések mennek, máskor mindenki csendben nézelődik, és ami a fő, egyszer sem beszéltük meg, hogy mikor találkozunk, mégis 10 percen belül vagyunk, szinte egyszerre fejezzük be a nézelődést. Nem kell várni senkire, senki nem hiányolja a több időt…
A következő napirendi pontunk az ebéd volt. Egy tengerparti étterembe mentünk, ami kívülről egyáltalán nem volt csábító, pedig belül elég elegáns is és az ebéd is finom volt. Csirkét evett a többség, ketten bevállaltuk a halat és még vegi kaja is volt. ☺
Ebéd után csináltunk még pár tengerparti képet is, aztán célba vettük a könyvtárat. Az egyik kapun nem engedték be a buszt, így tettünk egy plusz kört, hát így meg szinte az ajtóban tett ki a busz és még valószínűleg meg is büntették a sofőrt. Bent megint azzal kezdtük, hogy meghallgattuk Szofi ismertetőjét, aztán épp egyeztettük (itt először), hogy mennyi időnk legyen, amikor egyik útitársunk rákérdezett, hogy hol vannak a papiruszok. Szofi nyomozásba kezdett és újabb belépőket vett, majd megnéztünk még egy pár kiállítást. Itt most ő is végig velünk jött és persze együtt kerestük a papiruszokat. Amikor már azt gondoltuk, hogy mindent láttunk (bár papiruszokról nem nagyon beszélhettünk), akkor elindultunk kifelé, de csak mi ketten maradtunk Szofival. Ő inkább kiment várakozni, mi pedig visszamentünk megkeresni a többieket, hát ők találtak még egy kiállítást, na itt volt a legtöbb papirusz-másolat tényleg. Végül ez sem maradt ki. ☺
Megint közelebb mentünk kicsit a tengerhez, aztán indultunk vissza Kairóba. Hazafelé kicsit nagyobb volt a csend, mint reggel. ☺
Visszaérve megnéztük a szálloda boltját, hátha itt is lesz fogkrém, mert az végül otthon maradt. Elég nehezen tudtuk megértetni a sráccal, hogy nem fogkefét kérünk. És nem is kézkrémet…
Még elmentünk vacsorázni és megint ittunk egy jó kis mangódzsúszt, hát ez fantasztikus. A guavát is megkóstoltam, de az nem jön be annyira, mint ez.
A szobánkban ma virág is várt az ágyon, ki is készítettünk egy 1 dollárost. ☺
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése