Február 24. - Teotihuacan, Guadalupe és Tenochtitlan

Reggel nem kapkodtunk, meg akartuk várni, míg lemegy a nagy forgalom, csak utána indultunk el a piramisok felé. Tényleg jól sikerült az időzítés, nem volt semmi gond az utakon, pedig én előre rettegtem Mexikóvárostól.


Már a piramisok kapujánál álltunk, Teotihuacannál, amikor kisebb galiba adódott. Jobbról két kocsi is elénk akart tolakodni. Erre hozzánk jött oda a rendőr, nekünk mutatta, hogy menjünk tovább, úgyhogy mentünk egy újabb kört és beálltunk a sor végére. Akkor mutatta, hogy álljunk a végére, de azért még mondani is akart valamit. Megkérdezte, hogy beszélünk-e spanyolul, mondtuk, hogy nem. Ok, akkor…. és nyomta spanyolul. Mi mondtuk, hogy nem értjük, ő megint okézott, aztán megint nyomta spanyolul. Így jól eltársalogtunk még pár percig, gőzünk nincs, hogy mit akart mondani, de végül csak beállhattunk a sorba.

Rögtön a kapunál adtak jegyet is, parkolót is itt fizettünk és mehettünk végre befelé. Megint eléggé korán voltunk még ahhoz, hogy legyen helyünk, és kényelmesen nézelődjünk, még tömeg nélkül. A bejárattal szemközti területen kezdtünk, ott mindjárt fel is lehet menni egy kisebb piramisra. Ezt körbejártuk, aztán indultunk végig a Halottak útján, rengeteg lépcsőn fel, le, fel, le. Minden egyes téren át kell menni, nem igazán lehet elmenni a szélén, a terek meg mindig lejjebb vannak egy szinttel.

A Nap-piramis

A Hold-piramis a Nap-piramisról

Elértünk a Nap-piramishoz. Hatalmas, meredek, félelmetes. Külön nehezítés, hogy a lépcsőfokok majdnem térdig érnek, ugyanakkor némelyik részen elég keskenyek, csak oldalazva fér el a láb. Nem egyhuzamban, de felmásztunk a tetejéig (egy kis víz kell a nagy melegben, még így februárban is, a lépcsőzéshez is!). Csodaszép a látvány még így a komor (tehát nem zöld) hegyek között is. Hatalmas területen fekszenek az építmények és innen fentről minden irányban jól be lehet látni!

Út végén a Hold-piramis

Hold-piramis

Halottak útja a Hold-piramisról

A következő nagy mászásunk a Hold-piramison volt. Ennek sajnos nem lehet a tetejéig felmenni, de ez meg pont a hosszú út végén áll, úgyhogy ez meg azért klassz, végignézni az utat egy kicsit magasabbról. Közvetlen mellette van egy kicsit más építmény, egy palota, ahol maradtak fent falfestmények is, oda is bementünk, körbejártuk, körbenéztük. Itt vannak még színes falfestmények, domborműmaradványok elég sok oszlopon. Innen már csak visszafelé mentünk.

Közben minden lehetőségnél letértünk a Halottak útjáról és megnéztük az út mellett található építményeket, a még nem is egészen feltárt maradványokat és már vissza is értünk az út elejére. A kijárat felé még útba esik egy múzeum, amit szintén nem hagytunk ki, de megállapítottuk, hogy nem sokat tettek bele. Alig van kiállított tárgy, pedig még bőven lenne hely. Lehet, hogy mindent a másik múzeumba vittek, ide már nem jutott több anyag.

Az időnk is nagyon jó volt, pedig ide már hosszú nadrágban mentünk, meg is sültünk. Ahogy beléptünk, éreztük, hogy itt baj lehet, úgyhogy kentünk a kezünket, arcunkat, de a nyakunk kimaradt. Csak itt megtettünk pár kilométert, eltelt pár óra, úgyhogy estére szép pirosak lettünk mindketten.

Dél már elmúlt, úgyhogy mentünk enni. Egy kis bevásárlás megint, ott az áruház parkolójában ettünk is gyorsan (ennek a tolatást segítő bácsi nem örült, nem várta meg, míg mi befejezzük – mi meg ott röhögtünk, hogy micsoda meló, nélküle nem is tudnánk kiállni a helyünkről :) Az áruházak parkolóiban ott állnak ezek a fickók - előfordult, hogy egyenruhájuk is volt, tehát a bolthoz tartozhattak -, szájukban síp. Amíg kitolatsz két autó közül, ő fütyül, mutogat, a végén meg tartja a markát. :))

Következő látnivaló a Guadalupe Bazilika volt. Többnyire nem volt még vészes a forgalom, de azért akadtak zsúfolt kereszteződések. Egy közeli utca szélén leparkoltunk, onnan pár percet sétáltunk és már ott is volt előttünk a tér. Szemben a régi templom, balra a konferenciateremnek látszó új templom, jobbra a cigánytábor. Még nem találtam meg, hogy milyen ünnepük lehet most, de rengeteg ember volt, a téren sátrat vertek és ott aludtak az árnyékban. Hatalmas bőröndök, takarók, matracok, gyerekek, idősek, a legtöbbjük aludt éppen (délután), mindent lehetett látni a téren. Időnként nagy fazekakkal jöttek, utána kajaosztás. A templomokon végigsétáltunk, mindegyikben volt éppen valamilyen szertartás is. A modern templomban bementünk az oltár mögé is, megnéztük a zászlót, meg a Mária képet, aztán még elsétáltunk a parkba is, ami a templomok mögött található. Még itt is sokan voltak a zarándokok, lépni alig lehetett.

A templomok előtti tér

a modern templom kívülről

a modern templom belülről

a régi templom bejárata

szobrok a parkban

Ahogy elindultunk visszafelé a kocsihoz, a téren egy nagy csapat jött szemben, énekeltek, táncoltak, hatalmas oltárt cipeltek. Aztán láttuk, hogy az út szélén rengeteg „búcsús” kocsi áll… Biztosan minden csoport fel is vonult. Mi úgy értünk vissza, hogy a kocsinknak támaszkodtak, ültek rajta vagy öten, előttünk egy olyan kocsi állt, amire pakolták fel a bicikliket. Mert hogy talán valamilyen biciklis verseny is volt a téren – mindenesetre rengeteg biciklist is láttunk. Ja, meg olyan csapatokat, akik messziről focicsapatnak látszottak, mezben, csakhogy minden mez elején Mária-kép volt.

Ezután már a hotelhez jöttünk vissza a kocsival, na ekkor rendes nagy dugókba is belekeveredtünk, pedig már csak két saroknyira voltunk, de totál bedugult a kereszteződés. Nagy nehezen sikerült aztán átjutni ezeken a gubancokon és már nem is mozdítottuk többet a kocsit.

színház

Torre Latinoamericana

Gyalog mentünk még el a Tenochtitlanhoz. Majdnem 3 kilométeres séta volt. Útközben elmentünk egy szép park, az Alameda park mellett, utunkba esett egy színház, Mexikó első felhőkarcolója (1956-ban épült és sokáig ez volt a legmagasabb épület is, ezen kívül azért nevezetes, mert túlélt földrengéseket is) és végül kikötöttünk a „Váci utcán”. Ekkora tömeget még tán sosem láttunk. Azért sikerült kikerülnünk minden mutatványost, élő szobrot, cipőpucolót, varázslót, és eljutottunk a főtérig, a Zocalo-ig. Szemben az elnöki rezidencia, a Palacio Nacional (a mexikói államelnök hivatalának ad otthont), balra a nagy templom, a Catedral Metropolitana, de még nem tudtuk, hogy pontosan merre is van a Tenochtitlan.

Catedral Metropolitana

Palacio Nacional

Persze, rossz úton indultunk el, fordulhattunk vissza. A templom mögött vannak az ásatások, amit most csak kerítésen keresztül lehetett megnézni, ugyanis csak ötig voltak nyitva. Hát, ez a délelőtti piramisos élmény után nem volt nagy durranás, ráadásul éppen nagy munkák folytak, úgyhogy minden körülállványozva, elkerítve, lehet, hogy bentről sem láttunk volna sokkal többet.

ez csak a zenekar

Visszaérve a térre, nagy csinnadratta fogadott. Kiderült, hogy éppen levonták a tér közepén álló zászlót, erről mi lemaradtunk. Annyit csíptünk el, ahogy pár katona cipelte a zászlót be az elnöki palotába, mögöttük egy egész hadsereg vonult. Pár perccel később a katonák újra ott meneteltek a tér szélén, mentek a kocsijukhoz és elgurultak valamerre.

Mi is jöttünk vissza a szállodába, útközben bementünk a parkba is, szobrok, szökőkutak mindenütt.

Este még a szálloda éttermében ettünk egy kis mexikói vacsit. Kicsit tartottunk tőle, mert nagyon olcsó, de szerencsére nem okozott csalódást. Percek alatt kiszolgáltak, az adagok számunkra bőségesen elegendőek voltak, a kaják pedig finomak. Előétel itt is van, kis kenyérszeletek vajjal és valami csípős szósszal. Azték levest és quasadillast ettünk, pina coladat ittunk, jó volt minden!