Február 20. - Guachimontones, Tequila

 Reggel tehát piszok korán felébredtem, hiába próbálkoztam még egy-két órán át, nem sikerült újra elaludni, úgyhogy inkább megírtam az utazásom kalandjait. :) Kivártam a reggelt, készültünk az első kiruccanásra. A szállodában széles választék volt reggelire és itt még az is divat, hogy vigyél is magaddal kaját. (Sehol máshol nem láttunk ilyet, de itt még zacskót is adnak hozzá, hogy legyen mibe pakolni!)  Úgyhogy összedobtuk gyorsan az ebédnek valót, aztán elindultunk a piramisokhoz.

A szuper mexikói utakon "csodáltam" a környéket is... Mekkora kosz, mennyi szemét mindenfelé! A házaik is egészen más stílusúak, mint a mieink, az ízlésük is nagyon különbözik a miénktől. Micsoda színkavalkád mindenfelé… Nálunk nem menők az ilyen dekorációk sem, az ilyen udvarok… Az utakon állandóan kátyúkat és fekvőrendőröket kerülgetünk. Ha nem veszed észre... mi kétszer „szálltunk el”. Nincs mindenhol előre jelezve, hogy itt most bukkanó jön. És képesek a gyors, soksávos utakat is telerakni ilyen bukkanókkal. Ki a fene számít rá ilyen utakon? Ha nincs előtted másik autó, könnyen eltévesztheted!

Guadalajarától nyugatra, Teuchitlan városka mellett található egy szép nagy komplexum, Guachimontones. Ezek nem túl nagy piramisok, de egyre több feltárás (az igazi ásatások csak 1996-ban kezdődtek!), egyre jobban kiépített látogatható rész található itt. Amikor 2008-ban itt jártak a fiúk, akkor még nem volt pld. kiépített út, nem volt múzeum sem, szóval így az évek alatt látható a fejlődés. Mivel most épp tél van, ezért nagyon kopár a táj – itt ugyanis a tél annyit jelent, hogy nincs csapadék, úgyhogy kiszárad a fű, lehullanak a levelek, de amúgy megsültünk a közel 30°C-ban!

Kint a terepen is végig lehet menni sok-sok piramis-maradvány között, a többségre fel is lehet mászni, bár pont a legnagyobbra nem. Itt kör alakúak a piramisok is, és kör alakban is álltak egymás mellett a különböző építmények, a maradványokból még most is látható az elhelyezkedésük.

Ilyen lehetett valamikor

A felfelé út eléggé izzasztó volt már a korai órákban is (rajtunk kívül senki nem volt még fent akkor, amikor mi végigsétáltuk az összes romot), lefelé már könnyű volt jönni! :) A múzeumot szándékosan hagytuk a végére. Egyrészt ez klimatizált helyiség, itt a nagy melegben is jó, másrészt tök jó volt így a sorrend, mert amit már láttunk igaziból, azt könnyebb volt követni a maketteken, meg a moziban. A múzeumban ugyanis egy mozival illik kezdeni, kérhettük, hogy angolul menjen (itt már két másik emberrel együtt ültünk a nézőtéren). A múzeumban sokkal több a tér, mint amennyit kihasználnak.  Klassz festmények és makettek segítenek elképzelni, hogy milyen lehetett a hely fénykorában. Így sem volt kicsi fent a hegyen a bemászkálható terület, de a múzeum szerint még ezen kívül is hatalmas térben vannak szétszórva a régi építmények maradványai. Évek múlva lehet, hogy még több látnivaló lesz itt!

Innen Tequliába mentünk, innen származik az azonos nevű ital! Az utak mellett egyre több agavé-ültetvény látható. A városkába a rendezettebb, mutatósabb utakon érkeztünk. (Szinte lehet menni a szag után :)) Parkolót nehéz volt találni. Az út szélén csak 20 percesek vannak, úgyhogy végül a belváros közepén sikerült egy udvarban leállni. Itt ezek a „parkolóházak”. Egymás hegyén-hátán állnak a kocsik. Aki már második, vagy többedik sorba tud csak leállni, az már otthagyja a kulcsot is, hogy tudjanak mozogni a kocsijával, amíg ő csavarog.

Alig léptünk kettőt, máris megszólítottak, hogy akarunk-e tequila-üzembe menni. Akartunk. Pont itt volt Ernő legutóbb is. Most volt elvileg angol idegenvezetés is, de a kiscsaj saját maga is nevetett, hogy mennyi szó nem jutott eszébe. Ő valószínűleg ritkán mesél angolul. Egy mögöttünk ülő utas kicsit többet mesélt az amerikai társainknak, mint a csajszi. Amúgy tök aranyos volt, 72 foggal mosolygott végig és spanyolul nyomta is ezerrel, csak azt mi nem értettük… A városka főterén mutatta meg a két kis templomot, aztán kanyarogni kezdtünk a szűk utcákon. Annyit tudott, hogy ez itt a legrégebbi bár, ez meg az alapító családnak a háza, és volt egy üzem, a Sauza, ami nagyon híres.

Innen már a mi üzemünkhöz mentünk, de előbb a mellette lévő soron kellett minden árusnál vásárolni. Amúgy úgy vitt fel hozzájuk, hogy itt volt régen a mosoda és aki ebbe a vízbe belenyúl, az mindig egészséges lesz, meg minden… Az árusoknál igen érdekes portékák voltak. Kaja, „pija” minden variációban. Nyers zöldséget, gyümölcsöt nem mertünk megkockáztatni. Italt meg még annyira sem, láttuk, ahogy készül. De a fantáziámat nagyon izgatta, úgyhogy később felírtam a nevét, ez volt a cantaritos, egyszer még megpróbáljuk összedobni. Itt azért volt érdekes, mert kis agyag köcsögökből itták. Amit más kezében láttunk, az igencsak zavaros lötty volt. :) (A köcsögök is itt-ott csorbák, de ez itt senkit nem zavar.)

Innen már tényleg az üzembe sétáltunk. Először leültettek, hogy itt várjunk, de két perc múlva már jött is a helyi idegenvezető, szerencsére ő egy tök belevaló és angolul is jól beszélő csaj volt. Élvezte, ahogy mesélt, minden porcikájával mutogatott, gesztikulált, aranyos volt. Megmutatta magát a növényt is. Több mint 200 féle agavé létezik, de az igazi tequilát csak a kék agavé tönkjéből lehet készíteni, ráadásul csak 5 mexikói államban. Máshol is csinálnak hasonlót, csak ők nem kék agavéból, és ők nem nevezhetik tequilának.

A régi "prés"

Agavé szirup - kóstoló

Mi készül az agavémaradványokból

A következő lépés, hogy hogyan préselték ki régen a megfőzött tönkből a levet. Ez még kézi módszer volt, már csak emlékként tartanak az udvaron egy ilyen taposó szerkezetet. Aztán rögtön mentünk is a gépek közé, ahol most már természetesen nem a kézi préselést láthattuk. Igaz, a nagy tartályból még mindig emberek dobálják kézzel a szalagra a főtt agavé tömböket, de a többi része már a gépek feladata. Mondta, hogy annyira magas a cukortartalma a szirupnak, hogy kell hozzá egy kis víz is, különben sosem erjedne meg… Itt rögtön kaptunk egy kis kóstolót az agavé szirupból, amit kinyernek a növényből. Aztán megmutatta, hogy merre hogyan kanyarog még a préselés után visszamaradt fához hasonló maradék, és láttunk példákat arra is, hogy mi mindent lehet készíteni ebből.

agavétörzs ("ananász") darabolása

Főzés - baloldaliba bepakolás, jobb oldali már kész

Átmentünk a tartályok másik oldalára, ahol pedig darabolták az ananásznak nevezett agavétömböket. Itt is kézzel dolgoznak. Nem nagyon kell konditerembe menniük ezeknek a srácoknak. Egy-egy darab agavé átlagosan 15-20 kg-os. Vannak persze ennél nagyobbak is, de azokat széthasogatják. Itt sok-sok képet lőtt el a csajszi a csoport minden tagjáról is. Az én kis férjem megkérdezte, hogy nem lehetne-e megfogdosni az „ananász” belsejét is. Mondta, hogy nem, a hasogató srácok mondták is, hogy bizony, bizony. Erre a csaj szépen kiszedett egy darabkát, el is kellett dugnia, de két lépéssel később gyorsan a kezünkbe is adta. :)

A főtt agavé kóstoláshoz felkockázva

Ezután a nagy üstökhöz mentünk, ahol erjed az anyag. Itt első lépésként kóstolót kaptunk a főtt agavéból. Nem rossz!

Mivel most folyt a gyártás, ezért nem mehettünk el a csarnokon belül az utolsó állomásunkra. Most kívülről kerültünk oda a lepárló tartályokhoz. Ott kint állt a fokmérő és jött a következő kóstoló. A frissen lepárolt főzetet lehetett megkóstolni, ez még húzós, nagyon erős. Többen fújtattak is utána! (Kb olyan, mint a jó kis magyar pálinka - bár én olyat sosem iszom, de a szakértők azt mondják. :))

Ennek a tequila-üzemnek ez a kínálata

A gyártásnak itt vége. A túra viszont még egy pulthoz vezet, ahol a tequila különböző fajtáit lehet látni. A 100%-os kék agavéból készült tequila minden fokozata, a cukorral felturbózott fajták minden fokozata, többféle csomagolásban…

És végül a bolt. Itt is volt még ezerféle kóstoló. Én már csak egy kis kávés likőrszerűre átalakított tequilával próbálkoztam. Jó volt, még én is megittam.

ez egy nyári kép egy ültetvényről

Ezután már csak visszavitt minket a buszocska a főtérre, nekem ültetvény testközelből nem jutott. De a kocsiból annyit lehetett látni, hogy nem sokat veszítettem. Inkább sétáltunk még egy kicsit a városkában. Néztük a szebb és a mi ízlésünknek a kevésbé szép épületeket. Kerülgettük a mindenféle árusokat, koldusokat (hányan árulnak valami bóvlit, hányan kéregetnek kisgyerekkel a karjukon, megdöbbentő!)

A kis boltokon jókat röhögtünk, Nálunk elképzelhetetlen árukavalkád. A szerviz úgy szerel, hogy a fél utat elfoglalja… A kutyák ott mászkálnak a zöldségek között a boltban. A patika… mint egy garázs.

Életkép Tequilában

Ennyi kultúra után jól elfáradva indultunk vissza a városba. Mivel még nem volt eléggé este, még elmentünk a közeli szupermarketbe feltérképezni az árukészletet. Hát, itt a disznóbőrről lőttem gyorsan egy képet. Haláli!

Nasi: disznóbőr

Este egy brazil étterembe mentünk vacsorázni. Ezt a fiúk már kipróbálták (a munkatársak) és amúgy is itt van az ablak alatt. All you can eat. Kaptunk egy italt, aztán letámadtuk a pultot. Itt van egy kis táblácska az asztalokon, amit be lehet állítani, hogy jöjjenek, hozzanak húst, vagy ne. Amint visszaültünk a helyünkre, beállítottuk, hogy jöhet és jöttek is sorban a pincérek a nyársakkal. Jött vagy 5 szép sorban. A 3. után mondtam, hogy nem kérek többet és a táblát is átállítottuk, de akkor is jöttek. A nyársról leszeletelnek egy kis darab húst, illetve neked kell szólni, hogy mikor elég. A pultról is sokfélét kóstoltam, a nyársakról is, gyorsan megteltünk. Még egy kis sült banán, meg rántott banán, aztán készen voltunk.

Már csak visszaballagtunk a szállodába és én konkrétan a szememet is alig bírtam nyitva tartani. Nagyon korán volt a reggel, és kihúztam az itteni estéig, nem aludtam el. Átálltam!