Mindegy, legalább időben elindultunk a hasadékhoz. Tényleg le kell menni még a térképről is, mire meglesz a bejárat, de megéri! A GPS sem jelöli végig az utat, de menni kell bátran, amíg van út!
Megálltunk ott, ahol már vagy két busz is parkolt, mindenki ment fel a dombra, de akkor rájöttünk, hogy az még csak egy kilátódomb, onnan fentről szépen látszott, hogy hol is van az igazi parkoló.
Sajnos árnyék már egy szál sem volt. Felpakoltuk a vizeket, kalapokat, bekentük magunkat, aztán elindultunk a völgyben. Ki vannak írva több helyen is az árak (elvileg fizetni kellene a hasadék megmászásáért), de végül sehol nem kellett fizetnünk, pedig pont egy ilyen tábla mellett fordultunk be az erdőbe.
Odafelé élveztük az árnyékot, tetszettek a függőhidak, sajnálkoztunk több helyen is, hogy ennyi szemét összegyűlt, összességében tetszett a hely. Abban maradtunk, hogy visszafelé a sziklák tetején jövünk. Kerestük is a hidat, hogy átmenjünk a túlpartra, de csak nem akart előkerülni. Találtunk viszont egy térképet, ami gyorsan meggyőzött minket, hogy nem is akarunk átmenni a másik oldalra. Az az útvonal jóval hosszabbnak látszik, mint amin végül mi jöttünk. Maradtunk a patak bal partján.
Fent a tetőn már tudtuk élvezni a kilátást, körbe mindenfelé csupa gyönyörűséget lehet látni. Azért ennek ellenére is örültünk, amikor visszaértünk végre a parkolóba. Vettünk igazi kürtős kalácsot, lángost, aztán tele gyomorral indultunk a sóbánya felé.
Felkészítettek, hogy ne olyanra számítsunk, mint Wieliczkában - hát ez tényleg nem olyan volt. De nagyon szép volt!
A parkoló már nagyjából tele is volt, mellette viszont rengeteg autó parkolt, így aztán mi is beálltunk egy ilyen sorba, ezért még fizetni sem kellett. A pénztárnál elkérik ugyan a diákigazolványokat, megnézik, hogy érvényesek-e, de csak az érdekli őket, hogy a tanév le lett-e igazolva. Hogy közben passzív lett a félév, az senkit nem zavart. (Jó a magyar diák, nem kellett semmi különös, semmi nemzetközi.)
Először elindultunk a hosszú folyosón végig, mert ott szerepelt az 1 számú objektum, de mire a végére értünk, láttuk, hogy ott kijárat lesz. Vissza. Mentünk szépen sorban minden egyes terembe, kipróbáltunk, amit tudtunk. A visszhanggal kezdtük. Csabink idétlen csattintása többször is visszaverődött nekünk, több helyen is. Az emelőszerkezet termében még idegenvezetést is kifogtunk, bár elég jó leírások is vannak minden teremben (igaz, Marci azt vette észre, hogy a magyar és az angol nyelvű leírás néha nem egyezik). Megtaláltuk végre a Rudolf bányát is, ahova a lépcsőn gyalogoltunk le (nem mentünk ma még eleget), a liftnél hosszú volt a sor. Tök jól néz ki az a hatalmas terem! Mindent megnéztünk közelebbről is, de itt nem fizettünk semmilyen mókáért...
Többször is megállapítottuk, hogy valóban nem Wieliczka, ez valahogy nekünk még jobban bejött. Mivel még nem gyalogoltunk ma eleget, végül a terem másik végében lévő lépcsőn gyalog jöttünk fel 13 emeletet, fentről pedig újra körbecsodáltuk ezt a nagy csarnokot. Bent már mindennel végeztünk, ki kellett jönnünk megint a rettenetes hőségbe.
Tordán kocsival mentünk át keresztbe-kasul, inkább Marosvásárhelyre mentünk még el sétálni egyet. Csak úgy levezetésként, meg egyébként sem nagyon mentünk ma még! :)
Vásárhelyen már csak a belváros csodás épületei mellett mentünk el oda-vissza, vettünk jó hűs italokat, aztán már ránk is esteledett, mire ideértünk a szállásra. Ilyen fantasztikus helyen még tán sosem aludtunk, körben a szépséges hegyek, előttünk egy kisebb völgy, alig 1-2 házikó, tényleg csodás!
Úgy sejtem, ma nem nagyon kell ringatni a bandát, hamar elalszunk! Annyi szépet láttunk ma!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése