2017/08/15

Pákozd, Katonai Emlékpark

Az idei ügyintézős nyár miatt ide csökkentett létszámmal érkeztünk, még így is volt egy kis betegséges pihenés is, de a család nagyja azért csak végignézte ezt a parkot is.


Először a Doni kápolnánál álltunk meg. A technika elvileg mindent totál különlegessé tesz, csakhogy nem mindenütt működik. Itt például hiába nyomtuk a gombot, semmit nem csinált, se kép, se hang. Úgyhogy csak megnéztük az emlékművet és gurultunk is tovább a parkig.

Ide is sikerült a legnagyobb melegben jönnünk, úgyhogy örültünk volna egy árnyékos parkolónak, de az nem volt. Viszont a kiállítások nagy része jó hűvös épületekben volt. A központban a jegyvásárlás után körülöttünk forgott a világ, akkor még csak mi voltunk a látogatók. Egy kedves, nagyon jó előadó bácsi mondta el a tudnivalókat, szabályokat, tanácsokat, aztán mehettünk önállóan teremről teremre. Az elsőben rögtön beültek a fiúk a szimulátorba, természetesen a végén le is zuhantak a géppel, de ahogy a bácsi mondta, itt szerencsére nem kellett kifizetni a kárt. A NATO teremből gyűjtöttük szorgalmasan a prospektusokat, ahogy kérték, aztán mentünk még fel is, le is mindegyik kiállításra.

Innen csak kísérettel lehet elmenni a barakkhoz, de nem bántuk, mert megint nagyon jópofa stílusban hallgathattuk meg a kiállított tárgyak történetét. A bácsi tanácsa alapján, ezután mi is végigmentünk a lövészárkon - ahogy anno a katonák is -, itt már megint önállóan, de végig jól van feliratozva a terep. Aztán a sorkatonaság és a 48-as kiállítás következett. Apa mesélhetett a katonai élményekről a fiúknak, neki még saját használati tárgyak voltak az itt kiállított kütyük.



A kültéri emlékműveknél nem húztuk sokáig az időt, gyors olvasás, fénykép, aztán futás a hűvös kocsihoz.

Itt is azt állapítottuk meg, hogy mennyire fel tudja dobni egy jó előadó, idegenvezető a helyet. Nekünk bejött ez a park!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése