Medve-szurdok

Ez a Medve-szurdok többször is áthelyezésre került mindenféle ügyintézős és egészségügyi okok miatt, végül nagyon jól jártunk, mert egy kevésbé forró nyári napon sikerült eljutnunk a szurdokba.
Végig autópályán mentünk, ahol csak lehetett. A határnál már jó kis torlódás volt, de szerencsére a GPS-ünk tudott kerülő utat javasolni, így jócskán lerövidítettük az átkelési időt (a bevásárló központnál kell lehajtani, így elvisz a régi állomás felé - legalábbis a kávézónak valami ilyesmi neve van ott -, ahova nem megy sok autó, így szerencsére ott nincs tumultus).

Nem is kellett túl korán indulnunk, még így is odaértünk kb délre. Ez a Mixnitz nevű kis falucska is egy kész csoda. Szerencsére se oda, se vissza nem jött velünk szembe autó, mert két autó nem férne el egymás mellett, mégsem egyirányúak az utcák. Viszont éppen emiatt nagyon kedves, bájos kis település ez.

Amikor már elfogytak az utcák, akkor már látni is a parkoló autókat. Mi rögtön az első helyen leálltunk, aztán láttuk, hogy lehetett volna menni még beljebb is bőven, de már itt is álltak sokan, itt is van wc, szóval ez is teljesen okés volt.

Egy kis kaja a parkolóban, aztán irány a túra. Olvastuk, hogy a pénztárig van egy háromnegyed órás kis túra, de ez olyan meredek, hogy mi arra szavaztunk, hogy ez a legkeményebb szakasza az egész kirándulásnak. (A kocsiban még kicsit meg voltam ijedve, hogy csak 17-18 fokot mutatott a hőmérő, de abban bíztam, hogy az emelkedőn majd nem fogunk fázni... na, de mi van ott, ahol nem emelkedik? Hát, ilyen probléma nem nagyon volt! Akin éppen hátizsák is volt, annak totál elázott a pólója!)

Amikor már teljesen kipurcantunk a magasságoktól, akkor végre megláttuk a pénztárat és kezdődhetett a szurdok a maga kis fa hídjaival. Ez a rész tényleg gyönyörű! Bár nyár volt, de pár nappal előttünk esős idő volt, úgyhogy teljes szépségében pompázott végig a patak, zubogott mindenfelé a vízesés (bár lehet, hogy ez mindig így van, de valahol olvastuk, hogy nyáron lehet, hogy kicsit elfogy a víz).

Azt is olvastuk, hogy nem túl szélesek az utak és nem lehet előzni... hát, annyira nem szélesek, hogy ha ügyesen álltunk meg, akkor pont hozzáértünk mindkét korláthoz, amerikai turistáknak csak óvatosan! Mi talán kétszer akadtunk meg lassabban haladókon, egyébként csak kerülgettük egymást egy-két csapattal, de tudtunk menni nagyjából a saját tempónkban. Inkább azért álltunk meg többször is, hogy megörökítsük a látványt, mert az tényleg pazar volt.

Talán túl gyorsan is elértük a végét, már ott is volt előttünk a nagy hütte. Ott megint elkapott minket a szokásos családi röhögőgörcs, de már arra sem emlékszem, hogy min nevettünk annyira.

Innen már egy kicsit szétszóródtunk, a fiúk inkább futottak lefelé, csak néha vártak meg minket. A pénztárig is elég sok lejtőn mentünk át, de a pénztár utáni szakasz lefelé sem kevésbé fárasztó, mint felfelé. Én meg még pár fénykép erejéig is megálltam, annyi szép ciklámen volt végig az út mentén, muszáj volt néha fényképezni is!

Sikerült mindenféle kéz- és lábtörés nélkül eljutni a család minden tagjának a parkolóig.

Hazafelé is gyönyörködtünk az Alpok zöldjében, a kis falvakban, végig nagyon szép a táj még autópályáról is. (Kivéve az alagutakat persze, ezen a szakaszon alagútból is jut bőven.)

A határ előtt most épp autópályaépítés volt, úgyhogy majdnem bele is szaladtunk a nagy dugóba. Sikerült ugyanis a szétválasztott sávok közül a balba besorolni. Ahogy leállt a forgalom, a GPS megint kiabált, hogy tud kerülő utat, de ahhoz meg jobbra kellett volna letérni, márpedig sokáig úgy látszott, hogy a beton másik oldalára nem lehet már átjutni. Aztán pár száz méterrel a lehajtó előtt mégis volt rá lehetőség - nem csak mi éltünk vele -, így megint a gyors átkelés jutott nekünk, megúsztuk a dugót.

Jó kis kirándulás lett ez a nyár végére!

(Sajnos csak telefon volt nálunk, ezek a képek nem is adják vissza igazán a szurdok szépségét!)