Apa még este frissítette a GPS-t, nem kellett volna. Volt egy-két malőrünk miatta. Rögtön Pula után rámentünk az autópályára, ma már úgysem látnánk semmi újat a mellékutakon sem, ma haladjunk! Pár perccel később mégis egy mellékúton voltunk, nem másik pályára vitt át, ahogy hittük, hanem egyszerűen levitt az autópályáról. A határt már tudtuk, hogy csak ugyanott fogjuk tudni átlépni, ahol érkezéskor is, de bíztunk benne, hogy a hétfői forgalom nem lesz akkora, mint a szombati volt. Hát, nem lett! Ma nem 1 egész órával nőtt meg a menetidőnk, ma csak félórával. Szemből viszont szerintünk több órás is lehetett ma a csúszás, sokkal hosszabb sort láttunk, mint amiben mi érkeztünk (Pedig itt angol nyelvű közlekedési infót is nyomott a rádió, mindkét irányra félórát mondott). Már azzal eleve jó sok időt hozzáadunk, hogy a két sáv helyett csak 1 lesz, aztán még ilyen-olyan elágazásokból is be kell engedni az autókat, és akkor még a szlovének nézegetnek is valamit a határon (igaziból ki sem derült, hogy mit, mert ránk mindig csak ránk néztek és engedtek is tovább).
A határ túloldalán is elég sokat kellett még menni, mire ismét autópályára hajthattunk és akkor megint jöttek a GPS-hülyeségek: szóban azt mondja, hogy menj jobbra, képen azt mutatja, hogy menj egyenesen, vagy fordítva… Nem sikerült mindig jól dönteni, úgyhogy volt pár fölösleges körünk.
Majdnem dél volt, mire odaértünk a barlanghoz, rögtön egy ebéddel kezdtünk. Akkor még nem tudtuk, hogy érdemes lett volna előbb jegyet vennünk. Kettőkor voltunk a pénztárnál, ahol azt mondták, hogy 3-kor mehetünk be az angol nyelvű túrára. Várhattunk egy órát. Pénzt költeni lehetett volna, tele van árussal, kajással, de így is éppen eleget elkértek a belépőkért...
A bejárat előtt nincs sok árnyék, mindenki az alatt az egyetlen napernyő alatt bujkált, alig fértünk. Végre nyitották a kaput, mehettünk a hűvösbe – vagyis a hidegbe. Jó hosszú vonat várta az angolosokat, és ez csak egy volt a sok közül. Tekeregtünk már egy ideje és még mindig senki nem szólt semmit – kezdtük nem érteni, hogy mitől angolos ez a csoport, egyszer csak megálltunk és kiszállítottak a vonatból (volt, aki nem szállt ki, ezt nem igazán értettük) Innen már gyalog mentünk a cseppkövek között és végre angoloztunk is. Egy aranyos fiatal srác volt a vezetőnk, poénkodott is sokat, mesélni már kevesebbet mesélt, mint amit itthon megszoktunk, de jó volt ez így. Meglepően sokat voltunk lent, mire végigjártuk a látogatható szakaszt. Vittünk pulcsit, de nem mindenki vette fel, visszafelé már fáztunk a vonaton, aztán egyszer csak mellbe vágott a meleg. Szerencsére a kinti hőségben gyorsan átmelegedtünk. Először kicsit megijedtem, hogy csalódás lesz a barlang, de így, hogy nem csak vonatoztunk, teljesen jó volt.
Shuttle busszal mentünk át a várba, mert azt olvastam, hogy ott alig van parkolóhely (ezt egyébként is tapasztaltuk Szlovéniában), de vagy már nagyon későn voltunk, vagy mégis elég sok a hely, most lett volna hely.
Ebben a várban nem volt választási lehetőség, kaptunk audiotourt, magyarul, ha tényleg végighallgatjuk, akkor egy kicsit tovább tart a túra, mint ahogy mi szoktunk haladni, de jó volt, érdemes volt ezt is megnézni.
És ezzel a tervezett kirándulásunk véget is ért, igaz, azt hittük, hogy ekkorra már Magyarországon leszünk, de ez a határ, meg a barlangos várakozás hozzátett pár órát a napunkhoz. Már lehetett vacsorázni is, de már untuk a saját kajánkat, kerestünk egy péket, még ilyen későn is találtunk olyat, ahol tele voltak a polcok. Igaz, a túrós péksüti nem édes, hanem sós volt, a fánk, egy kicsit már száraz volt, de többi nagyjából finom volt.
Azt hittük, innen már simán hazarepesztünk, ez sem jött össze. Már Ljubljana után valahol jelezte a GPS, hogy el kellene hagynunk az autópályát, de már nem hittünk neki (pedig közben váltottunk másik alkalmazásra, annyit szórakozott az előző GPS). Ennek viszont igaza lett volna, jó nagy torlódásba futottunk, Celjénél letereltek. Kerülőutat mondjuk nem jelzett semmi, de megint klassz kis kanyargós utakra jutottunk. Alig hogy visszamentünk a sztrádára, megint dugó volt. Nem nagyon fogytak az autók, hiába lett már elég késő.
Ahogy közeledtünk a határhoz, egyre inkább csak magyar autókkal találkoztunk, de a forgalom nem volt kisebb sehol sem.
Hiába akartuk megelőzni a tömeget, nem az utolsó szabadnapon(augusztus 20-án) hazatérni, így is nagy forgalom volt végig, amíg a hetesről le nem hajtottunk. Utána lehetett már rendesen jönni, hajnali fél 1-re hazaértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése