A kocsi a ház előtt parkolt, ahol fizetni kell hétfőtől, de hiába ment le apa nagyon korán, még mindig nem működött az automata. Amikor viszont a városba mentünk, akkor már lehetett jegyet venni. Még szerencse! – a városban láttunk egy rakás megbüntetett kocsit.
Annyira jó helyen volt ez a szállás, hogy innen elmozdítani sem volt érdemes a kocsit. Pár utcával közelebb tudtunk volna menni, de ott meg parkolóhely nem lett volna. (Mondjuk, a szállásról semmi más jót nem lehet elmondani.)
A Sárkányos hídon keresztül mentünk el a sikló megállójáig, még a tömegek előtt oda is értünk, gyorsan sorra kerültünk. Messziről nagyon tetszett nekünk a vár, hát ott elég nagy csalódás ért minket. Amit csak lehetett, mindent megnéztünk, minden kiállításra bementünk, de még így sem láttunk túl sokat. A fegyverkiállításon volt vagy 5 vitrin, de lehet, hogy sokat mondok. Felirat hiányában volt olyan hely, ahol elképzelni sem tudtuk, hogy vajon mit kellene nézni. Volt olyan hely, ahol többször is jártunk, mert tényleg minden folyosóra, szobába bementünk, és volt, hogy ugyanoda vitt a nyíl, ahol már jártunk előtte is.
Túl sok időnkbe nem került a vár teljes körüljárása, itt már semmi más látnivalót nem találtunk, itt befejeztük... és még ezután jöttek a legmelegebb órák. Végül lefelé is siklóval jöttünk és a Tivoli parkot vettük célba. Sajnos, amikor februárban lefoglaltuk a szállásokat, még nem lehetett tudni, hogy éppen mára várják a legmelegebb napot és hőségriadó lesz, ez annyira nem kedvezett a városnézésnek. Ma jobb lett volna egy tónál, de még itt volt a következő éjszakánk is lefoglalva.
Azért ma megkerestünk minden olyan épületet, amiről olvastunk (régi bevásárló központ, egyik templom, másik templom, szökőkutak, szobrok). A parkban nemcsak az ebédünket fogyasztottuk el, hanem egy kis délutáni sziesztát is tartottunk. Közben itt is volt szerencsénk egy mókushoz is (ez most nem olyan szürke, mint amilyet Amerikában megszoktunk), és tényleg sok-sok kutyát, kirándulót, biciklist, rollerest láttunk, ahogy azt olvastuk is. A kastélyig is felsétáltunk, aztán újra a belváros felé indultunk.
Rengeteg szép épület mellett mentünk el (galériák, színházak és egyéb ki nem derített szépségek mellett), sok-sok keskeny, kanyargós utca csodaszép házakkal, ez a része tetszett. Ma a várnál megállapítottuk, hogy életre kelt a város és végre kint vannak az emberek! Ma a szűk utcákon is voltak szép számmal.
Az is tetszett, hogy sokfelé találtunk ivókutat, nem kellett túl sok vizet cipelni sem, vásárolni sem, jól esett ebben a nagy melegben.
Összességében viszont nekünk a tegnapi városnézés jobban bejött Celjében, mint a mai. A sok grafiti, a sok útfelújítás elvette a kedvünket a várostól – és a rengeteg bagós.
Fagyizni indultunk, és olyan fagyist találtunk, amilyet korábban még sosem láttunk. Magunknak vehettünk el tölcsért, vagy poharat, mi nyomtuk bele a fagyit, utána lehetett rászórni, ráönteni mindenfélét, majd mérlegre kellett tenni, és annyit fizettünk, amennyit kiadagoltunk magunknak. Bár a fagyiválaszték nem volt túl nagy, olyan ízek pont voltak, amiket mi szerettünk, úgyhogy nekünk bejött ez a hely. ☺
Piacoztunk is egy kicsit, aztán ebédelni akartunk. Olyan helyet akartunk, ahol helyi ízeket lehet megkóstolni és azt is írták ki, hogy tradicionális szlovén konyha, de hát.... itt sem volt túl bőséges a választék és volt egy rakás hamburger-féle kaja. Az ízekkel végül nem volt problémánk, de az adagok nagyon minik voltak. Túléléshez azért elég volt. Mi beültünk a zárt részbe, hátha lesz légkondijuk, na, az nem volt. Meleg viszont volt. Ami miatt mégis jó döntés volt az asztalválasztás, az a cigi. Senki más nem volt bent az étteremben, csak mi, így aztán senki nem fújta ránk a füstöt. Ilyet eddig nem sikerült kifognunk. ☺
Még egy kicsit bolyongtunk a városban, de már csak céltalanul, már minden utcát végigjártunk a belvárosban, meg egyre nagyobb körben is.
Kilométerből nem volt ma hiány, úgyhogy úgy döntöttünk, visszavonulunk a „bázisunkra”. Előtte egy kis vásárlásra beugrottunk egy Sparba, aztán örültünk, hogy leültünk végre ennyi mászkálás után.
Egy kis pihegés után a fiúk arra jutottak, hogy közösen kellene játszani valamit. Kártyát sajnos nem hoztunk (pedig még oda is készítettük indulás előtt), ezért a netről töltöttek le olyan játékokat, amit sokan együtt lehet játszani. Most nem győzöm csitítani a népet, akkora ovációk vannak időnként.
Mivel mi a múzeumokat nem visszük túlzásba, a várost már úgy megnéztük, hogy már minden sarkon azt állapítottuk meg, hogy itt is jártunk már, meg itt is, ezt is láttuk már, meg ezt is... nekünk másfél nap nem kellett volna Ljubljanára.
Ezt viszont nem sejtettük előre. ☺
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése