Valahol venni kell esőkabátot, legalább egy minimál programot le kellene nyomni, annyi szépség volt mára betervezve....
Mire a fiúk felkeltek, már nem esett. Mire összekészültünk, már a nap is erőlködött! Innen már reménykedtünk, hogy valahogy megvalósítjuk a terveinket. És igen, sikerült!
Elautókáztunk a Bohinji tóhoz, az innenső végét csak kocsiból néztük meg, a víz még teljesen üres volt. Gyönyörű színe van, tiszta, nagyon szép ez a tó, ez a környék is. A túlsó végénél parkoltunk le, még elég korán érkeztünk ahhoz, hogy legyen helyünk is (később már nem nagyon lehetett találni).
A libegőre vettünk jegyet és fellibegtünk a tetőre. Már a kabinból is egyre jobban tetszett a látvány, de itt még nem is volt vége. A menet tényleg csak pár perc volt, az oszlopoknál elég jókat hintázott, a vége pedig jelentősen lelassult – a menetidőhöz képest elég sokáig tart a „parkolás”. Fent elég erős szél várt minket, de ez szerencsére csak a szabadabb járatokra, völgyekre volt jellemző – ott, ahol nem volt ilyen nagy a „huzat”, már ekkor is meleg volt. Bátran felültünk hát a nyitott libegőre is és mentünk még feljebb. Na, ennek voltak olyan szakaszai, ahol majd megfagytunk, annyira még nem volt meleg.
Innen egy kis túrára indultunk, csak úgy találomra mentünk egy messziről szépnek tűnő csúcs felé. Azt már a libegőből kinéztük, hogy nagyon gáz a vége, mert az előző hegyről jócskán le kell mászni, majd újra felmászni erre a hegyre.... Volt egy tábla, amin láttam, hogy a kívánságharang jobbra 5 perc, az archeological site pedig balra 20 perc. Bennem ez a 20 perc maradt meg nagyon, úgyhogy nagyon bátran mentem és mentem... aztán gyorsan kiderült persze, hogy ez az út nem az az út, ezt 20 perc alatt még véletlenül sem lehet megjárni, de ez nem tántorított el minket, csak mentünk és mentünk. Elég sokan jöttek szembe, mentünk felfelé is, volt forgalom rendesen. Pici babát is végigvitt az apukája a hasára kötve, idősebbek, kisgyerekek, mindenki mászott.
Több olyan része is volt az útnak, ahol eléggé sziklás, köves volt az út, már előre aggódtam, hogy lefelé hogy fogok majd jönni.... Azon az ominózus hegyen, ahonnan lefelé kellett menni, hogy a másikra felmehessünk, le is ültünk tanakodni, hogy mi legyen, menjünk, vagy ne... Győzött a kíváncsiság és mentünk. Onnan már a hegyvonulat másik oldalát is megcsodálhattuk, távolban egy fehér vitorlával (na jó, vitorlát nem, de nagy vizet azért láttunk). Fent a csúcson is találkoztunk magyarokkal, itt elég sokan vagyunk. ☺ Csodaszép a környék, bármerre nézünk, a hegycsúcsok, az erdők, még kecskéket is láttunk több helyen is. A természet itt is lenyűgöző volt.
Lefelé kértem magam mellé díszkíséretet, így végül sokkal könnyebben lejöttem, mint vártam.
Annak ellenére, hogy reggel még vacaknak ígérkezett az idő, itt már nagyon vigyáztunk, hogy a leégést megússzuk, nem sikerült tökéletesen, pedig kalap, naptej, minden volt. A szélben pedig nem mindig lehetett érezni, hogy mekkora ereje van a napnak. (Nem lett durván piros a bőrünk, de mi lett volna, ha most is kánikula van?)
Lefelé is libegtünk, most is voltak nagyon hideg szakaszok. A végén valamiért azt gondoltuk, hogy már csak 10 perc és indul lefelé a nagy kabinos, úgyhogy sietni akartunk – felfelé... Ez kemény menet volt, de pont ahogy beléptünk az épületbe, már tereltek is a jegykezelő közelébe. Aztán meg vártunk még vagy 10 percet ☺
A parkolóban egy kis ebédet csaptunk, aztán mentünk tovább a Savica-vízesés felé. Na, ide elég érdekes út vezet. Nem annyira széles, hogy két autó simán elférjen rajta, mégsem egyirányú. Hogy még ennyire se legyen egyszerű a helyzet, elég sokan gyalogolnak, bicikliznek az út szélén. Voltak érdekes helyzetek... A parkoló itt is tömve, de már mennek el annyian, hogy beengedjenek. A parkolás is fizetős (vagy ha messzebb áll meg valaki, akkor többet sétálós) és belépőt is kell fizetni a vízeséshez (bár leleményes fiatalok megtalálták azt az utat is, ahol ingyen be lehetett jutni az úthoz), cserébe kaptunk egy magyar nyelvű leírást. A vízesés jó messze van – amúgy nem vészes, 20 perces séta – pláne, ha az ember előtte már megmászott pár magas hegyet! Ráadásul jó magasra „tették” ezt a látványosságot! ☺ Szóval sokat kellett felfelé menni, de végig ki van építve az út, igy nem nehéz, a látvány pedig itt is csodálatos.
Mára mást már nem terveztünk, megint egy utunkba eső boltba kellett bemenni, aztán jöttünk a szállásra. Bled végre a napsütéses arcát is megmutatta nekünk, azért így sokkal jobb a háttér, mint a felhős, borongós napon!
Vacsorára egy étterembe ültünk be, amit a neten olvasottak alapján választottunk, Kicsit messzebb volt a tótól, ez az árain is érezhető volt (egyébként kívülről nem volt valami nagy szám), a berendezés barátságos volt, az ételek pedig remekek. Adagok is megfelelő méretűek, sőt (én pl azért tudtam megenni, mert köretet nem is kértem hozzá). Mindegyik finom volt, mindenki jól lakott, és még a pincér csaj is jófej volt. Bóknak vette, hogy mindent megettünk. ☺
Még lesétáltunk a tó partjára ma is, fürdeni már nem lehet ilyen későn, de azért a mancsunkat csak belelógattuk egy kicsit. Aztán már csak hazasétáltunk és nézegettük a Vintgar-szoros leírásait. Holnap ott kezdünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése