2015/07/26

Tanártúra 2015 - átkelés és Hampton Court

Reggel átgurultunk egy másik hotelhez, az utazási iroda egy másik csoportjának nem indult a busza, mi segítettünk rajtuk.
Majd rohantunk a csalagúthoz. Csak az útlevélkezelés miatt kellett leszállnunk a buszról, gyorsan ment ez is, úgyhogy már rajta is voltunk a vonaton.

Itt azért leszálltunk, a buszunk előtt állva megint kaptunk kis hangulatjavítót (a nagggyon korai kelést ellensúlyozandó), villámgyorsan át is értünk az angol partra. Tulajdonképpen rendesen körülnézni sem volt időnk, olyan gyorsan odaértünk a vonathoz, rögtön be is gurultunk, megálltunk... és tényleg hamar át is értünk.




Angliában Dovernél álltunk meg először, de csak egy picit, mert elég vacak volt az idő. Folyamatosan szitált az eső. Tényleg csak 10 percünk volt, hogy csináljunk pár képet, megálljunk a tenger mellett, aztán már ültünk is vissza a buszba. Ezután kívülről néztük meg a doveri várat, majd Hampton Courtot vettük célba. Menet közben Vlll. Henrikről nézhetett filmet, aki nem aludt el...

Hampton Courtnál páran leváltunk a csapattól, mivel mi már láttuk ezt a kastélyt.
Mi most a kis utcákat róttuk, meg a régiségboltokat, délben pedig beültünk egy fish and chipsre. Mivel eddig nem kóstoltam, úgy döntöttem, itt az ideje! Finom volt ám! Persze semmi különös, csak a sült krumpli, rántott hallal. :)


Még volt időnk a parkba is bemenni, most a konyhakertbe merültünk bele kicsit jobban, azt még egyikünk sem látta.

Kastély után ismét úton voltunk (most a másik Boleyn lányt néztük), készletfeltöltésre bementünk egy nagyáruházba, majd elfoglaltuk a mobil otthonunkat. Na, ez nekem kicsit fura volt. A franciaágyas szoba mellett van még két kétágyas - hát ezekből elég lett volna egy is, akkor még talán emberi mérete is lenne. Így inkább törpéknek ajánlott, kicsit keskeny is, kicsit rövid is... de legalább a miénk (erre a pár napra)! Viszont van egy elég nagy nappali, ahol össze tud ülni a csapat, csak hát a bőröndökkel elég jól teleraktuk, hisz azok már tényleg nem férnek be a pirinyó szobácskákba.

Olyan szobatársaink vannak, akik a másik buszon utaznak, van mit mesélnünk egymásnak.
Ma este felmentünk a recepcióhoz és úgy csináltunk, mint a gyerekek, nyomtuk a kütyüket. Nekem nem sikerült neteznem, de a többiek pár percig el voltak foglalva :) aztán egy nagyot dumáltunk még és jöttünk vissza aludni.

Még egy programot kihagyok holnap reggel, aztán már végig a csoporttal megyek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése