Vissza Franciaországba

17. nap: Montserrat, Marseille

Szerencsére reggel megint gyorsak voltunk (nagy örömünkre a garázsért nem kellett külön fizetni), jókor értünk oda Montserratba. Itt nem hajtottunk be a parkolóba, inkább sétáltunk egy hatalmasat. Siklóval felmentünk a hegyre, ott megint sétáltunk egy kicsit, megnéztünk egy remetelakot (S. Joanét). Érdekesen csinálták a spanyolok, itt nem adtak nagycsaládos jegyet, itt valami spéci igazolványt kértek volna. (Úgyhogy simán lehet, hogy a Pradoban is így jártunk volna)

Mikor lefelé jöttünk, már hosszú sorok kígyóztak a siklónál, megteltek a parkolók is.

Nagyjából 1 körül indultunk el, akkor még úgy látszott, hogy este 8-kor célba is érhetünk. Menet közben mutatott a hőmérő 38 °C-ot is, meg 25-öt is... Ahogy közeledtünk Franciaország felé, úgy lett egyre borongósabb (még esett is egy kicsit), és úgy nőtt a forgalom is. A határ környékén már többször meg is álltunk. Ezt eljátszottuk még pár városkában is, ráadásul itt vannak ezek a drága körforgalmak is, hol 200 méterenként, hol másfél km-ként... 

Fél 11 lett, mire elértük a szállást Marseille-ben.

Így még nem jártunk: egyik szobánkat nem nyitja a kód.

18. nap: Avignon, Pont du Gard

Ha már ilyen közel van, keressük fel Avignont! Eredetileg a hídról olvastunk sokat, ami valamikor 22 pillérből állt, ma meg már csak 4 maradt, de minket jobban elvarázsolt a város, a várfalakon belül. A pápai palota, a kolostor, úgy az egésznek az összhatása – klassz volt.

Innen már igazán nincs messze a római kori vízvezeték, a Pont du Gard. Természetesen oda is elgurultunk. Azt hittük, olyan lesz, hogy valahol leállunk, megcsodáljuk az építményt (rámenni nem akartunk), aztán mehetünk is haza. De ott volt a sorompó a parkoló előtt, meg valami 18 € a táblán, szerencsére az volt kiírva, hogy autónként kell ennyit fizetni (akkor is ha csak 2 utas van, de a nagyobb autóknak is csak ennyibe kerül, úgyhogy az 1 főre jutó költség végülis egészen jó lett). A helyszínen lehet venni olyan belépőket, amivel a vízvezeték felső szintjére is beengednek és van ott múzeum is.

A legnagyobb melegben értünk oda, úgyhogy a fiúk az árnyék szélén meg is álltak, hogy ők ennél közelebbről nem is akarják megnézni az egészet, látszik az innen is… Azért mi apával csak odamentünk… Hallottuk mi már messziről, hogy sokan pancsolnak itt, de ami a hídról elénk tárult! Tele volt a part, a vízben ezer kajak, éééééééééééssss: sziklák, amiről rengetegen ugrálnak a kristálytiszta vízbe. Na, de mi csak rövid kiruccanást terveztünk mára, kaját nem is hoztunk magunkkal és már most dél körül járunk. Pedig ha ezt a fiúk meglátják, megtudják, tuti, hogy őket is érdekelni fogja – pláne így, hogy a legnagyobb sziklát beárnyékolja maga a híd, szóval nekünk nagyon ideális.

Szerencsére a fürdőcuccok a kocsiban voltak, természetesen meg akarták nézni a gyerekek közelről azt a sziklát, amíg meg nem éheznek (nagyon), addig maradunk… Azt hiszem, a víz elveszi az étvágyat! : ) Órákig bírták a srácok! Minden szintről leugrottak ezerszer, kicsit belefagytak a vízbe, de nem gond, mire újra felmásztak a sziklára, már nem is fáztak. Amíg ott voltunk, pár vakmerő fickó a hídról is vízbe vetette magát, azért azt már nézni is durva volt.

Azért csak eljutottunk odáig, hogy már kopogott a banda szeme az éhségtől, úgyhogy összeszedelőzködtünk, mentünk vissza Marseille-be. A tenger már nem is érdekelt senkit, a pancsolás mára megvolt.

Nem lett volna rossz, ha bárhol is találunk legalább utalást arra, hogy itt ilyen klassz kiránduló helyet fogunk találni, azért azt a hűtőtáskát csak bedobtuk volna, ha mindezt tudjuk előre!