Még reggel is sikerült folytatni a csevegést, mielőtt elindult a család a munkába, mi is felkeltünk, gyerekek is megjöttek a szomszédból. Mosás, kommunikáció a takarítónővel (összejött!), szendvicsgyártás, aztán indulás…
Ezt a napot vásárlással kezdtük, ugyanis a fényképezőnk felmondta a szolgálatot. Sajnos már többször is javíttattuk, de ezek szerint sosem sikerült túl jól. Itt meg erre nincs is időnk, fénykép nélkül meg nem élet az élet! (Györgyiéktől kapott útbaigazítás alapján ez csak perceket vett el a napunkból, gyorsak voltunk.)
Új géppel felfegyverkezve Mt St Michel felé vettük az irányt. Épp most van átalakulás, eddig be lehetett autózni a szigetig, most már a parton alakítottak ki parkolókat és buszok viszik a népet a szigetre. Az egész szigetet, meg a kolostort már messziről csodáltuk, aztán elértük a kaput, itt meg jól besűrűsödött a nép. Egészen a kolostorig nem is nagyon volt szóródás, csak miután irányt váltottunk. Ekkor már a sétát is tudtuk élvezni, gyönyörködni a panorámában. Ekkorra már kezdtünk kicsit eltelni a műemlékekkel, de a szűk kis utcák (meg egy fegyverbolt, amit jó alaposan meg lehetett nézegetni), végül győztek.
Csalóka volt az idő, reggel most is nagyon borongós volt, jól fel is öltöztünk… délben meg már megfőttünk, ahogy gyalogoltunk vissza a kocsihoz. Építési területek vannak eltakarva nagy ponyvákkal, azon több nyelven ott a felirat, hogy köszöntenek minket – és ott van magyarul is!
A part mentén indultunk St Malo irányába, útközben többször is megálltunk: hol vitorlások miatt, hol a sziklák miatt. Bár morogva indultunk el a kocsitól La Pointe du Grouinnál, ahogy másztunk fel a sziklákon, úgy lett egyre vidámabb a társaság. Aztán eljött az a pont, ahonnan én már nem mentem tovább, de a fiúkat nem állíthatta meg semmi, ők fel-le, végigmentek minden kövön. (Kiderült, hogy ez volt a legjobb program aznap!)
St Maloban iszonyatos tömeg volt. Kocsiból láttuk már a beachet, már a parkolót kerestük, de… a kültéri parkolókon is ott a magasságkorlátozás, hogy 1,9 m a megengedett. Mi ennél most jóval magasabbak vagyunk. (Nem értjük, hogy miért így van megoldva a parkolás szabad ég alatt – a teherautókat, buszokat, lakókocsikat csak ki lehetne zárni másképp is, nem?) Egyébként meg nem csak ezen múlott, minden parkolón kint volt a megtelt tábla. A várfalak mögött emberáradat hömpölygött, annyira nem is vágytunk már közéjük. Az ötödik, hatodik parkoló után már nem erőlködtünk, autós városnézéssel beértük.
Megnéztük még Rennes belvárosát (kisebb bonyodalmak után – a gps pont másik irányba vitt volna, mint amerre a katedrálisok voltak), aztán már szinte este is lett.
Mentünk inkább a „legjobb szállásunkra”, ahol igazi breton vacsorát ettünk: palacsintát almaborral. Finom volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése