3. nap: Párizs

Reggeli és szendvicsgyártás után irány a Louvre. Nem sikerült annál a megállónál leszállnunk, amelyiknél akartunk, így viszont kis városnézés is összejött, mire odaértünk a gúlához. (Még ott a megállónál odajött hozzánk egy fiatal csaj, hogy segíthet-e, látta, hogy keresgélünk.)

Itt nem volt még különösebben hosszú a sor, hamar beértünk. A mi csomagjainkat nem is nagyon vizsgálták, éppen csak ránéztek a nyitott táskára, a másik sorét viszont átküldték a gépen is. (Egyébként este derült ki, hogy tegnap a toronyba simán bementünk úgy, hogy a hátizsákban ott volt egy bicska, ráadásul kinyitva. Már hónapok óta ott lehetett, a hátizsákot ezer éve nem használtuk… Hát, ilyen Amerikában valószínűleg nem fordulhatott volna elő – ott még a jól bezárt bicskát is kiküldték a párommal.)

Automatából vettünk jegyet, ez megint sokat gyorsított. Itt az ifjaknak nem is kell belépő. Átböngésztük a térképet és elindultunk a Mona Lisa felé. Ahogy ráfordultunk a megfelelő lépcsősorra, a biztonságiak mindenkit hajtottak lefelé, kifelé, gyorsan lezárták ezt az irányt, márpedig arra nem mehet most senki. Sőt! Ott ácsorogni sem szabad, tessék bemenni az oldalsó termekbe. Annyira nem volt bő az angol szókincsük, hogy bármi részletet megtudhattunk volna, nem lehet odamenni és kész. (Szerintem azokba a termekbe nem megy be elég látogató, ezért küldtek oda gyorsan mindenkit!) Mire végigértünk ezen a pár termen, már szedték is el a lezárást, szabad a pálya, lehet menni Mona Lisához.

Ahogy ezt a képet megnéztük, Dodó már mondta is, hogy akkor most már mehetünk is innen (mindig ezt az egy képet hoztuk példának, hogy ilyet lehet majd itt látni) – szegény csalódott, hogy ezzel még nem végeztünk. Megkerestük a milói Vénuszt is, körbejártunk egy-két szárnyat, aztán nekünk elég is volt.

Kisétáltunk a Szajna partra, a Notre Dame volt a következő állomásunk. Itt is jó sokan voltak, hosszú sorok… Pár fotó után indultunk is tovább. A másik parton belebotlottunk egy nagy kivetítőbe, tele volt a tér szurkolókkal, hiába, olimpia van!

Megkerestük a csatorna-múzeumot is, ez egy kicsit nehezebben ment, mi pont a másik parton keresgéltünk. Hát, ez nem volt egy nagy élmény, de legalább most már ilyet is láttunk. A csatorna-szagon kívül mással nem is nagyon foglalkoztak a gyerekek.

Visszamentünk a szállásra, és most már kocsival indultunk a város felfedezésére (a metróból nem túl sokat látni… bár elég sokat gyalogoltunk is, azért mindenütt nem voltunk). Éttermet kerestünk, de még túl korán voltunk (este 6 körül), még zárva voltak. Elmentünk a La Defense negyedbe, amerikás feeling… átgurultunk a Diadalívet körülvevő körforgalmon is, de szombat lévén, szinte nulla volt a forgalom, a gyerekek nagy bánatára. Autóval is végigmentünk a Champs Elysées-n, egészen az Obeliszkig, na ebben a körforgalomban már nagyjából olyan volt a forgalom, amilyet tegnap is láttunk.

Felmentünk a Montmarte-ra is, ez egy nagyon hangulatos környék volt, ez bejött. Itt már rengeteg nyitva tartó éttermet is találtunk, de megállni itt képtelenség volt. Mélygarázsba mi nem nagyon tudtunk menni, a box miatt túl magas volt a kocsi.
Pillantás a Moulin Rouge-ra, meg ami még útba esett, sok mindenre.

Célba vettük újra az első éttermet, és ekkor már olyan igazi párizsi forgalomban haladtunk. Iszonyat keskeny sávok, ezer autó, brrrr…

Már nyitva volt az étterem, találtak nekünk angolul beszélő pincérnőt is (bár mindig próbálkozott azért a franciával is), elég gyorsan sikerült választani is, sőt a kiszolgálásra sem kellett különösebben sokat várni. Irtó jó hangulatban voltunk, már nem is tudjuk, mivel kezdődött, de jól ránk jött a röhögőgörcs többször is. Szenvedtünk rendesen, hogy legalább a látszatát fenntartsuk a jól neveltségnek, nem vagyok benne biztos, hogy sikerült. Azért ki nem dobtak, szerencsére, sőt. Még a végén jópofizott is velünk a pincér csaj (csak vizet kértünk, de abból rengeteget megittunk, ő meg azt mondta, hogy azt elfelejtette felírni a számlára – aztán nevetett, hogy hát csak viccelt, a víz ingyen volt!).

Vacsora után még bementünk újra a város forgatagába, fénynézőbe. Meglepően sötét is volt helyenként, nem úszott mindenütt fényárban a város. Azért a torony pl nagyon klassz volt – és akkor hol volt a sor vége?!