2019/10/06

Hawaii 6. nap: Ami eddig Oahun kimaradt

Ma reggel egy kicsit ijesztő volt az időjárás: Esett, teljesen beborult, szürke volt minden. Mi meg egy kilátóba igyekeztünk, fel a hegyekbe, a még nagyobb szürkeségbe... Hát, a probléma egy kicsit másképp oldódott meg, mint ahogy terveztük.

A Nu'uanu Pali kilátó volt a mai első tervünk. Egyik irányból végre elértük, erre ott le volt zárva az út, visszafordulhattunk. A másik irányban még reménykedtünk, de sajna onnan is le volt zárva az út. Elvileg útépítés volt, de egyik helyen sem láttunk embert, csak a gépek álltak az út szélén. A kilátó így kimaradt, nem tudtunk felmenni. Pedig már elterveztem, hogy innen küldünk a tesómnak egy képet. J

A következő program a Manoa falls volt (a tegnapi csokígyárnak is ez a neve). Itt csak kisebb nehezítést jelentett egy útépítés, többször kellett forognunk, mint ahogy a GPS tervezte, de végül meglett a jó út és simán odaértünk a parkolóhoz.

Most egész elegáns házak között mentünk el, már ezen is csodálkoztam, a parkolóban aztán már tátva maradt a szám, olyan dzsungelbe érkeztünk! (Írják a leírásokban, de nekem ez valahogy elkerülte a figyelmemet). Mázlink volt, még volt hely a parkolóban (mikor végeztünk, már sorban álltak a helyünkért a következők).


Gyorsan cipőre váltottunk, szerencsére, azért mégis csak egy túra volt ez. Ahogy haladtunk feljebb a dzsungelben, úgy éreztem egyre inkább az üvegház-feelinget, eleinte zavart. Aztán megszoktam, csak a víz csurgott rólam, de már nem fullasztott.

Nem egy nehéz túra, egészen enyhén emelkedik, de ez a párás levegő megteszi a hatását. A talaj sem mindenhol egyszerű, a sok víztől eléggé csúszós sok helyen.


Viszonylag gyorsan eléri az ember a vízesést, megcsinálja a sztárfotókat, aztán már indul is vissza. Én azért még visszafelé is csodáltam, hogy itt mekkorák a futók, a filodendronok, ... bármelyik szobanövényünket mondhatnám. ☺



A vízesés után a Punchbowl temetőbe mentünk. Ez is egy kráterben van, ez is egy hatalmas területű temető (és tőle kétlépésnyire ott egy másik). Nagyon szép, de nekünk nagyon furcsa, hogy csak a virágok állnak ki helyenként a földből (és mekkora épületben vannak a mosdók – egy temetőben!).
Már a látvány miatt is megérte idejönni. A bejárat előtt az egész városra rá lehet látni, ilyen messziről, ilyen magasról ebből az irányból még nem is láttuk.


Ha már reggel elrontottunk egy kanyart és emiatt kihagytuk a boltot, most iktattuk be. Olyan boltot kerestünk, ahol csak élelmiszert adnak, de nem tudjuk, hogy itt milyen néven futnak. Se Dierbergs, se Schnuks... Itt Foodlandot sikerült nagy nehezen találni (miután egy kínai, vagy koreai, vagy milyen negyedben keringtünk, ahol állítólag bolt is van...) Ez a Foodland lett a mi „emberünk”. Itt simán találtunk joghurtot, gyümilevet is (a Walmartban is, de ott mindenből csak 1-2 félét, itt meg bőven volt választék). És itt hawaii édességeket is találtam, remélem, a másik szigeten is lesz ilyen, mert ilyet akarok vinni ajándékba!


Kukaniloko kicsit nehezen ment. Egyszer azt mondta a GPS, hogy itt kanyarodj balra. De ott nem is volt út... ott volt viszont a látnivaló. Jó vörös salakos placcon nagy-nagy kövek. Ez egy szakrális helyük, ahol állítólag a királyi család ősei születtek. Az út továbbtartott, mint a látvány, de ilyet sem láttunk még máshol, időnkbe meg belefért....





Ebédelni ma „hazajöttünk”, aztán a belvárosba mentünk palotát és egyéb látnivalókat nézni. A palota körül sétáltunk egy kicsit. Innen a Waikiki beachre mentünk tovább. Na, ez az, ami nekem eszembe jutott, amikor azt mondtam, hogy Hawaii. Itt végre rendezett a környék, parkok, szállodák, nyaraló, strandoló emberek. (Én itt nem láttam hajléktalant, de annyira sokat azért nem járkáltunk), Egy kisebb kört mentünk a kocsival is, aztán gyalog is, és utána a Coco kráter felé folytattuk az utunkat.



Ezen az úton egyszer már végigmentünk, de mivel akkor teljesen sötét volt már, most teljesen újként hatott. Nagyon tetszett. A tengerben is micsoda öblök, sziklák (hullámok) és a szárazföldön is akadtak formák rendesen! (Ezek a "szélfútta" hegyek!!!)

Az általunk kiválasztott látnivalók elfogytak, ennek a szigetnek vége. J Holnap repülünk tovább!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése