Hawaii 3. nap: Pearl Harbor és polinéz show

Egész jól haladunk az átállással, ma reggel már fél 6-ig, aludtunk, az már majdnem jó ☺

A reggelit még itt a szálláson megoldottuk, de kicsit körülményes volt, mert kaját ugyan vettünk, de se egy tányér, se egy pohár, se egy kiskanál nincs nálunk. Eldobható poharat kaptunk a szobában, de a kiskanálra azt gondoltuk, hogy majd reggel iszunk egy kávét a recepciónál és onnan hozunk... Hát itt szívószálat adtak. ☺

GPS megint jó kis városnézéseket tervezett be nekünk. Elmentünk Pearl Harborra, de valami igazi, mai katonai helyekre mehettünk, egy ponton ellenőrző kapu is volt (igaz, csak integetett a bácsi, hogy menjünk nyugodtan), de II. világháborúnak, kiállításnak, emlékműnek se híre, se hamva. Újratervezés és másik alkalmazás azért segített, még így is elég korán odaértünk az emlékhelyre. (Az is közrejátszik, hogy szeptember van és már nincs akkora tömeg, mint nyáron).

Itt nagyon felkészültek akartunk lenni: viszünk egy övtáskát (ketten) és egy fényképezőt. Na, ezekre is azt mondták, hogy sok! A fényképező bemehet, de a táskája nem, az övtáska határeset... Le lehet adni, csomagonként 5 dollárért... inkább visszamentünk a kocsihoz. ☺

Annyi alapunk már volt, hogy vizet nem vittünk magunkkal, akármilyen meleg volt is, mert tudtuk, hogy mindenhol vannak ivókutak. Voltak ott is.

A Go carddal elég volt odamenni a megfelelő helyekre, és becsekkolni, nem nagyon kellett a bejáratnál lévő pénztár. A tengeralattjárónál kezdtünk. Ennél nagyobbat láttunk anno Chicagoban szerintem, de az már régen volt. Itt meglepően csillogó volt egy rakás alkatrész, ez alapvető náluk, most is éppen suvickolta egy fickó. (A tengeralattjáró mellett található park most éppen átalakításon/felújításon esett át, el volt kerítve, nem volt látogatható.)

Ezután felültünk a buszra és átmentünk a szigetre. A Missouri csatahajót néztük meg először. Itt is sok helyen végig lehetett menni, de azért az egész hajóba nem lehet bemenni. Itt volt talán a legmelegebb, fel is hívják rá a figyelmet, hogy legyen vizünk. (Itt is találtunk bent a hajón ivókutat.)
Amit engednek végigjárni, azt végigjártuk tetőtől talpig, aztán vártuk a buszt. Onnan visszanézve még hatalmasabbnak látszik a hajó. És milyen picik hozzá képest az emberek...
Ennél a megállónál van az Oklahoma emlékmű is, ezzel nem lehet túl sok időt eltölteni.

A szigeten van még az egyik múzeum is, itt és a mellette lévő hangárban is csak repülőgépek vannak kiállítva. Japán, amerikai és még MIG 15 is, a koreai háborúból.

Már csak az arizona-emlékhely volt hátra, de azt sehogyse tudtuk megközelíteni. Kiderült, hogy ez az egyetlen olyan hely, amihez a go cardosoknak is oda kell menni a pénztárhoz, és itt konkrét időpontokra adnak jegyet. Délben kaptunk a 14.30-asra.

Addig kimentünk a kocsihoz, megettük a szendvicseket, aztán megnéztünk minden kültéri és beltéri kiállítást, és már mehettünk is a moziba. Mielőtt hajóra szállnánk, meg kell nézni egy kb félórás filmet Pearl Harborról. Elég szépen is beszélnek a filmben, ráadásul még feliratozzák is, úgyhogy elég jól lehetett érteni. Ezután indul el a hajó az Arizona roncsaihoz. 5 perc alatt bent van és kb ugyanennyi idő alatt meg is nézi az ember az egészet. Fura érzés, hogy a háborúban elsüllyedt hajó (és áldozatok) felett állunk, látni a sok-sok olajfoltot, ami a hajóból szivárog...


Pont időben végeztünk ahhoz, hogy odaérjünk a polinéz showra is. Ide már ügyesen google térképet használtunk, de így is rossz helyre vitt. Egy fickó látta, hogy keresgélünk, ő mondta, hogy már majdnem jó helyen vagyunk, csak menjünk el a bejáratig. Elmentünk. Aztán megláttuk, hogy bent 15 dollár a parkolás, úgyhogy gyorsan legurultunk ugyanabba a parkolóba, ahol a fickóval beszéltünk (a kapu másik oldalán), ott már ingyen állhattunk – igaz, így kettővel többet kellett lépnünk! ☺

Bejelentkeztünk, aztán először a bejárat mellett várakoztunk és már ott elkezdte a szórakoztatást a műsorvezető. A bátor vállalkozók plusz italjegyet kaptak azért, ha például megmondták a nevüket, vagy egy hawaii halnak a nevét, vagy táncoltak egyet, stb. A helyszínre érve kaptunk a nyakunkba kagyló-nyakláncot (bár az egyik csoport igazi virágfüzért kapott – csodaszép volt -,  de az élő virágokból készült, szerintem másnapra az is elhervadt, ahogy az én virágaim is.)

Bementünk a Sea life park közepére, ahol már székekkel, asztalokkal, zenekarral vártak minket.
Természetesen fotó mindenhol készült, itt is, aztán lehetett inni is és több helyen voltak foglalkozások is: ukulele tanulás, virágfüzér-készítés (csak karkötőnyit), tetkó (ezt én inkább nyomdának nevezném, de nem baj), fűszoknya helyett pálmalevélből lehetett koszorút fonni.

Aztán jött a kaja, önkiszolgáló volt és volt a vegiknek is ehető választék, de húsból/halból is volt vagy 3-féle.

Amíg mi ettünk, ittunk, addig mindig volt valami, ami miatt színpadra hívták az önkénteseket: kinek van a hónapban szülinapja, házassági évfordulója, ki szeretne megtanulni táncolni. Hula a tánc neve és úgy kezdődik, hogy kettőt jobbra, kettőt balra... Aztán már egy kicsit eltér a csárdástól ☺ Volt egy olyan jelenet is, amikor egy srác villámgyorsan felmászott a pálmafára, és az egyik póz a friss házasoknak szól, a másik a sok éve házasoknak, stb, az utolsó a katonáknak, akik értünk is szolgálnak. Az asztalokon hatalmas csigaházakra tették az asztalok számát.

A műsor közben ezeket elvitték az asztalról, ezeket is megszólaltatták (mint egy hajókürt). Korábban csak kisebb dombnak tűnő halomról elkezdték leszedni a "csomagolást", hát egy malacot sütöttek ott. Körbevitték, megmutatták és utána nem tudom, mit csináltak vele, de nem láttuk, hogy kiosztották volna, úgy látszik nem azért sütötték, hogy meg is együk. ☺

Este 7-re nagyjából be is sötétedett, akkor kezdődött a valódi show. Hatan nyomták végig... minden táncot, tüzes produkciót, interaktív mókát, végig ugyanaz a 6 ember (ja, meg az elején a foglalkozásokat is ők csinálták)

Mivel mindent ők csináltak, amíg átöltöztek, addig mindig valami hülyeség ment a színpadon: most a férfiak riszáljanak, most a nők... Ki hány éve kötött házasságot, akkor most mindenki táncoljon ennek a párnak... És akkor megszólított egy pasit: szokásos kérdések: mi a neved, honnan jöttél... és ebből lett egy lánykérés. Ilyennek még sosem voltam szemtanúja, most már ez is megvolt.

Mire mindennel végeztünk, nemcsak a kagylónyakláncom volt (sőt kettő is, mert Ernő is kapott), hanem kaptam a kezemre karkötőt is, van már kiskanalunk is... ☺

Nagyon nem ilyen showra számítottam, de azért örülök, hogy elmentünk és most már ilyet is láttam, Ennél sokkal nagyobb szabású műsorokat láttam eddig show címszó alatt, de ez is jó volt. Bár a leírás szerint ez egy 5 órás móka lett volna, én nem bántam, hogy 3 óra volt elejétől a végéig. Ha szigorúan csak a show műsoridejét nézem, akkor csak 1 óra volt. De a többi is a mi szórakoztatásunk volt, akkor is találtunk érdekességeket (és kiskanalat ☺)

Most viszont időben le tudok feküdni, holnap korán kelünk!