Itt most reggelit is kaphatunk, ha sütünk magunknak pl palacsintát. Hát, mi ma még inkább csak pirítóst ettünk, de holnap már lehet, hogy palacsintázunk (úgyis olyan kevés édességet eszünk errefelé ☺)
Bepakoltuk a fürdőruhákat is, de az eső miatt abban sem voltam biztos, hogy ma bármit meg tudunk majd nézni. De ahogy a kedves párom mondta, csak esik egy kicsit, aztán sütni fog a nap, ne aggódjak. Hát nem aggódtam, de akkor is szürke volt az ég.
Elindultunk Hana felé a Hanába vezető úton, először a Baldwin beachen álltunk meg, csak úgy, hogy lássunk minél több ilyet is, aztán beértünk Paiaba, megállapítottuk, hogy ez egy jó kis westernváros, de tényleg kis város. A fő utcájának megvan a hangulata, az biztos. (Mást nem láttunk belőle.)
A következő megállónk egy szörfözős helynél volt, Hookipanál, ahol mi elméletileg a "kilátót" vettük célba, de itt éppen jól rázendített az eső, úgyhogy nem nagyon láttunk ki. Viszont a türelmünk egy kis napsütést teremtett, időnkbe meg belefért a várakozás. Szóval végül sikerült körüljárni a placcot, mindenfelé megcsodálni a panorámát.
Ezután a Twin falls következett. Parkolni még éppen tudtunk, így lazán elindulhattunk az ösvényen. Jó nagy hangjuk van a vízeséseknek, még hang után is oda lehetne találni. A látvány nem is vízeséstől klassz, inkább az út szélén található növényektől. Mi még feljebb is mentünk a következő vízesésig, mindegyik nagyon sáros, hordalékos volt most, de legalább jó nagy tömegben jött ma a víz.
A következőnek betervezett megállónál nem volt már hely, nem lehetett félre állni. (Itt már az a szakasza volt az útnak, amikor már elég szűk és kanyargós volt.) Elmentünk az Édenkertig. Először mi is félreálltunk, ahogy mások, kiszállni már nem tudtunk, mert megint éppen nagyon ömlött az eső. Addig is nézegettük a GPS-t, hogy mi legyen a következő megálló, közben az eső elállt, és mások is továbbmentek a nyíl irányába, úgyhogy követtük őket.
A belépőt kifizetve még mindig kocsiban ültünk, már felmerült bennünk, hogy ez esetleg egy autóval bejárós botanikus kert lesz? De aztán megtaláltuk az egyik parkolót, innen már gyalog mentünk felfedezni a növényeket. És az újabb vízeséseket, amiket a kertből látni és volt egy páva is a mai napunkban. Amikor az egyik ösvényen ért minket egy zuhé, akkor a legközelebbi tető alá berohantunk (több ilyen is várja a kedves turistákat). Utánunk bejött egy páva is a tető alá. Amikor elállt az eső, kiment. Gondoltuk, ő már csak tudja, mentünk mi is. Egy pici kör után ismét szakadt az eső, futás vissza a tető alá... jött a páva is, de ekkor már a másik ott lévő párhoz olyan közel merészkedett, hogy a kaját majdnem kivette a kezükből.
Amikor újra elállt az eső, akkor már nélküle indultunk a felfedező utunkra. Egyik kedvenc fánk itt a szivárványos eukaliptusz lett, nagyon szép a törzse A sok bambusz is elvarázsolt, de a banánsor, a 100 éves mangófa, a mindenféle gyümölcsök is...
Kanyarogtunk tovább a híres úton, és már nem is tudtuk, hogy miket nézzünk. Lementünk egy olyan partra, ahol már fekete a part, de itt nem nagyon volt homok, inkább sziklák, Keanaenál vettünk végre shave ice-t és vettünk banana breadet is, állítólag muszáj megkóstolni. ☺ A shave ice titkára most derült fény (számunkra): a jeget aprítják (borotválják le), ebből egy nagyon nagy gömböt csinálnak a pohárba és nyakon öntik különböző szörpökkel. (Egyébként nem volt rossz.)
Mentünk volna egy lava tube-ba, de kiderült, hogy ez egy rendes barlang (pulcsi nincs nálunk), nem is olyan olcsó, nem is olyan nagy, de annál nagyobb, mint amire mi számítottunk. Ezt kihagyjuk.
Több helyen van még vízesés akár csak simán az út mellett is, rengeteg lookout, vagy valamilyen bay van még hátra, de már nem annyira vonzó (elteltünk). A botanikus kertek sora várna minket, ha győznénk.. Egy elég volt mára.
Egy újabb parkban állunk meg, ide nem túl sokan jönnek le Honokalani Wainapanapanál. Itt igazi black sand beachről beszélhetünk, itt is van kisebb barlangocska is, ez pont annyi, amennyinek a lava tube-ot gondoltuk. Itt végigmentünk a parton egy hosszabb szakaszon, le a strandra is, be a „barlangba” is. Itt is volt kiírva blow horn, de most valószínűleg nem működött, mert semmit nem láttunk belőle.
Elértük Hanát. Itt csak átmentünk, majd egy partot kerestünk újra, hogy pancsoljunk egyet.
Koki beachre gurultunk le, de még mielőtt kiszálltunk volna, ránéztünk a térképre újra. Ha a Seven sacred poolt is meg akarjuk nézni, akkor innen kellene menni, mert a másik oldalról nincs út. Végül folytattuk utunkat, kicsit tartottunk tőle, hogy már be is zár a park, mire mi odaérünk Kipahuluba. Nem zárt be, pedig itt nagyon lassan tudtunk csak haladni. Ez már belépős rész volt, de a belépő 3 napig érvényes. Holnap jó lesz a vulkánhoz is. Ezt a seven poolt elég jól elrejtették, nem is találta meg mindenki a térképen, hogy merre kell indulni. Nem volt olyan látványos, mint amilyennek gondoltuk, ráadásul először nem is láttunk hetet sehogy sem (később is csak ráfogtuk – vagy ha már így kiszámolom a hetet, akkor meg lehetne folytatni azzal a kisebbel is, meg még amazzal és akkor meg nem is hét, hanem több lesz).
Az elején még úgy voltunk vele, hogy nem kell nekünk egy nap alatt végigmenni ezen az úton, álljunk meg mindenhol, ahogy egy videóban is javasolták. Viszonylag korán indultunk, mégsem lehetett már mindenhol parkolót találni, úgyhogy nem lehet mindenhol megállni.
Aztán egy idő után úgy voltunk vele, hogy 1-2-3 vízesés még ok, sőt, még a 4-5-6 is jajj, de jó, de egy idő után már nem kell több vízesés... Botanikus kertből 3-4 is akad ezen az úton. Egyet végigjártunk – több nem kell nekünk egy napra.. Szóval így felgyorsultunk, lehet, hogy mégis megcsináljuk egy nap alatt? De akkor a végén már nem érünk rá olyan nagyon....
Azért, amit mára beterveztünk, azt megnéztük, sőt egy kicsit többet is. Aztán már azon törtük a fejünket, hogy akarjuk-e a Pipiwai trailt is közelről látni, vagy elég volt a vízesésekből, bambuszokból és hasonlókból.. Ma már nem akartuk.
Mi nagyjából a tömeggel mentünk ma oda is, vissza is. Így ki tudtuk használni, hogy nekünk hosszabb volt a konvojunk, ha egy autó elindult, általában mindenki átment gyorsan a szűk szakaszon mögötte. Viszont így nem lehetett mindenhol megállni, voltak olyan parkolók, amik már megteltek. Az is tuti, hogy valakit utolért az ember, tehát nem mehetett a saját tempójában sem. Gondoltuk, lehet, hogy jobb lett volna reggel gyorsan elmenni a végéig, és a visszaúton megállni, de akkor meg a tömeg előnyeit - hogy amikor elindul egy autó, akkor megyünk gyorsan utána a hídon - nem lehet kihasználni a szűk szakaszokon az áthaladásnál. ☺
Valamikor dél és 2 között fordulhatott vissza az eleje, akkor volt egy olyan időszak, amikor kb ugyanannyian mentünk, mint ahányan jöttek szembe.
Ez pedig ezen az úton nagyon fontos, mert itt nem csak a kanyarokból akad jó pár, hanem az olyan útszakaszokból is, ahol egyszerre csak egy kocsi fér el. A szembejövő addig vár... Így a szezon után már egész tempósan lehetett közlekedni, de ez nyáron biztos, hogy nem így van.
Útközben többször is láttunk az úton átfutni mongúzokat, máshol nem nagyon találkoztunk velük.
Egy darabig csak emlegettem, hogy a leírásokban mindenhol mesélnek azokról a gyümölcsárusokról, akik kiteszik a kapujukba, vagy valahova a közelükbe a sok saját termésű gyümölcsöt (esetleg zöldséget) és becsületkasszával működik a dolog. Mi sokáig nem láttunk csak üres pultokat. Hana közelében aztán akadt jó néhány teli pult is.
A hazafelé úton még egy szép élénk szivárványhoz is volt szerencsénk – ezt írták is a best of Maui-ban, hogy a szivárványok mindenhol best of-ok, az egész szigeten láthatóak. ☺
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése