Mára már tényleg semmilyen más programunk nem maradt, már csak a beach volt betervezve. Már előre eldöntöttük, hogy a Baldwin beachre megyünk, ott van fű, van árnyék, van homokos part, de zuhanyzó, wc is, szóval minden megvan ahhoz, hogy pancsoljunk, pihenjünk.
A parton simán találtunk még parkolóhelyet is, a fa alatt le tudtuk teríteni a plédet is, és nagy bátran levettük még a pólókat is, mondván, hogy itt árnyék is van, meg egyébként sincs ma az a nagy meleg. A tenger egy kicsit jobban hullámzott, mint a múltkor, de ez minket még egyáltalán nem zavart, figyeltük, ahogy mások lubickolnak, pihiztünk, heverésztünk, nyaraltunk.
Amikor úgy döntöttünk, hogy most már elég volt a lustiból, mentünk a vízbe. Láttuk mi, hogy piros a zászló, láttuk, hogy nagyok a hullámok, de nem gondoltuk, hogy ez ennyire durva lesz. Pár lépés még rendben volt, aztán egy nagyobbacska hullám engem rögtön elvitt, Ernő még állta a sarat. Azt gondoltuk, hogy az első ilyen hullámsávon túl leszünk, akkor majd könnyebb lesz. Kb két hullámot bírtam, aztán megint a hullám nyert. Amint sikerült a felszínre kerülnöm és még a szememet is ki tudtam nyitni, indultam is a part felé villámgyorsan, hogy kiérjek egy újabb hullám előtt. Addigra a fülem, orrom, hajam, mindenem tele volt már homokkal, örültem, hogy meg tudok állni a lábamon. Meglepetésemre Ernő is azt mondta, hogy ez neki is sok, hagyjuk ezt a fürdést, ma inkább ne erőltessük. Mentünk a zuhany alá, hátha meg tudunk szabadulni a homoktól... csak a nagyjától sikerült, azért még maradt rajtunk (bennünk) is pár kiló. Így jártunk az utolsónak tervezett fürdőzéssel...
A szálláson vettünk egy valódi alapos zuhanyt, ekkor már tényleg szinte minden homokszemet lemostunk magunkról, viszont kiderült, hogy a nap mégis erősebb volt, mint gondoltuk. Ernő szép piros volt már ekkor is.
Ez nem akadályozott meg minket abban, hogy elmenjünk egy étterembe, csak hogy hova... Az éttermek egy része ilyenkor már zár, mert ott csak reggelizni lehet. Más része meg még ki sem nyit, mert ott majd vacsorázni lehet... Azért persze akadt még így is választék, de nagyon sokban csak hamburgert, hot dogot lehetne venni, vagy valamilyen nagyon ázsiai a kínálata.
Találtunk egy jól értékelt, képeken is jónak látszó helyet, ahol van tengeri herkentyű is, meg vegi kaja is, nincs is messze tőlünk, menjünk oda. A hely tényleg olyan, amilyennek a képeken láttuk, pillanatok alatt meghozták az itókát és már kétszer is odajött egy-egy pincér, hogy sikerült-e már választanunk, de olyan hosszú volt az étlap, hogy mindig kértünk még két percet. Harmadszorra sikerült leadnunk a rendelést is, akkor már jókor jött a pincér.
Aztán egy kicsit meglepődtünk: letettek két tányért meg két pár evőpálcikát... Itt már gyanús volt a dolog és bizony sok japán szokáshoz hasonló vonást találtunk. A kaját középre tették le, mindenki szedhetett a saját tányérjába... ehetett a pálcikájával – aztán észrevették, hogy ez nem annyira okés nekünk és hoztak inkább villát (kést már nem), a szószok is ázsiai szószok voltak. Az italutántöltés azért amerikai stílusban működött.
A kaja finom volt és itt még desszertet is kértünk. Egy banános fagyis akármit és egy gombócakármit kértünk. A banános olyan volt, mint az egg roll, raktak mellé két gombóc fagyit is. A másik meg sok apró gombóc, porcukorral megszórva, fánkra hasonlított legjobban.
Ja, itt is elhangzott egy olyan kérdés, hogy készen vagyunk-e már a számlára, de ekkor még a desszertet meg sem kaptuk – kicsit azért már vártuk, hogy adok nektek még 5 percet... de nem így történt. ☺
Dobozt hoztak, mert túl sok sült krumplit hagytunk meg, azt vigyük el, ha kell, ha nem. ☺
Még egy utolsó vásárlásra elszaladtunk a Walmartba, aztán már csak pakolni jöttünk vissza a szállásunkra. A csomagolás már nem nagy gond, már csak be kell dobálni mindent, a súlyokkal kell majd játszani.
Amíg ezeket a sorokat írogattam, jött egy engedélykérés a messengeren. Gondoltam, a suliból valamelyik szülő lehet, nem foglalkoztam vele. Aztán csörgött is a messenger, egyik szomszédunk hívott, hogy otthon átment a kutyánk a másik szomszédhoz. (Ekkor leesett, hogy az engedélykérés az új szomszédtól jött, nem szülőtől.) Mi a világ másik felén… a kutyát két kerítés is elválasztja a szomszédoktól. Mit művelhetett?
Otthon még reggel van, a fiainknak kora reggel… Egyik sem veszi fel, másik sem, harmadik sem… Nagy nehezen sikerült őket felébreszteni, de a kutya a mi kertünkben volt, nem is értették, hogy mi a baj. Aztán körülnéztek és megtalálták azt a helyet is, ahol a szomszédba átmászott. Kellene gyorsan új kerítés, de szombat van, nincs nyitva a boltunk.
Később egy újabb riasztás volt még, aztán csak sikerült újra a saját kertjébe zárni a kutyát, de amíg haza nem értünk én izgultam rendesen, hogy nehogy valami baj legyen! (Hétfőn azzal kezdtük, hogy új kerítést húztunk köré.)
Reggel az utolsó darabok is mennek a bőröndbe és indulunk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése