Tegnap még egészen jó ötletnek tűnt, hogy ma elmenjünk Paia-ba és ezt a városkát is körbesétáljuk úgy, ahogy tegnap Lahaina-t. Szóval reggel Paia felé indultunk. Hát, ebben a két utcácskában 5 perc sincs, ráadásul még annyira korán voltunk, hogy semennyi élet sem indult be.
Ott az út szélén álltunk meg, hogy rábökjünk egy következő célpontra, egy északi parti beachre. Makawao felé indultunk, aztán visszatekeredtünk a Hana hwy-re, és akkor egyszer hiába ment út egyenesen is, minket balra vitt a GPS. Azt hittük, csak kikerülünk valamilyen ipari részt, esetleg arrafelé dugó lehet. Néhány kereszteződéssel később viszont már határozottan kiderült, hogy véletlenül sem északra akar minket vinni a kütyü, úgyhogy megint gyorsan módosítani kellett...
Ilyen apróságuk után elértük végre azt a partszakaszt, amit akartunk. Na, ott nagyjából semmi nem volt. A partmenti házak szokásos keszekuszaságot mutattak: két jobb ház mellett egy lepukkant, meg fordítva... itt-ott egy-egy teljesen üzemképtelen tragacs is áll az út szélén (mindenhol egyébként), a part végén pedig ott a jól kinéző golfpálya is, csak éppen előtte nincs normális part. Valamikor ezt is használhatták, még vannak erre utaló nyomok, de valószínűleg ez már kiment a divatból. Pedig amúgy szép környék lenne.
Ebédelni ma visszajöttünk a szállásra, nem csináltunk előre szendvicseket.
Ebéd után igyekeztünk a kikötőbe, mert mára lefoglaltunk egy kis kirándulást a közeli szigethez, ahol lehet búvárkodni is. Egy kicsit nehéz volt odatalálni, mert azonkívül, hogy kikötő, semmi konkrétumot nem tudtunk. A parkoló fizetős, de elvileg jó intervallumot lehetett választani, úgyhogy úgy gondoltuk, jók vagyunk.
A parton éppen két hajót is készítenek az útra, vajon melyik lesz a miénk, ugyanoda indul mindkettő... Még az a kiscsaj, aki a személyzethez tartozott, sem tudta a belépőnk alapján sem, a reklámot is meg kellett neki mutatni, amiről mi elkezdtük a vásárlást. Jó helyen jártunk.
Az is jó volt, ahogy néztük a hullámokat. Ahogy közeledtünk a hajóhoz, megállapítottuk ugyanis, hogy akár közelebb is parkolhattunk volna – konkrétan a hajó mellett. DE! A móló egyik felén a hajó, a mólón (mindkét szélén) parkoló, a móló másik felén pedig az óceán. Innen csak egy magasabb betonfal választja el egymástól a vizet és az autókat. Hát, most nem volt elég magas... akkora hullámok jöttek, hogy simán átjöttek a mólóra is, mosták az ott álló kocsikat, embereket rendesen. A másik szélén sétálva is jutott még a lábunkra is elég víz, áztak a szandáljaink is. Ebben a melegben mondjuk ezt nem bántuk, de ilyet még korábban nem láttunk.
A beszállás előtt mindenkinek alá kellett írni a papírokat (minden felelősség a miénk természetesen), aztán megkeresték a nevünket a névsorban, kaptunk egy beszállókártyát, és indulhattunk a hajóra – de a belépés előtt egy fotó még készült mindenkiről, ez kihagyhatatlan. ☺
A fedélzeten mindenki választhatott magának árnyékos, napos, nyitott, vagy fedett helyet... Mi eléggé felmentünk, de tető alá.
Mielőtt elhagytuk volna a kikötőt, mindenféle tájékoztatás következett. (Mentőmellény-, wc-használat, evés, ivás, stb.)
És akkor elindultunk végre Molokini felé. Már hozták is a szemüvegeket, békatalpakat és jött a következő tájékoztató: így vedd fel, így használd... Mivel tele lesz a szánk, ezért megtanítottak néhány egyezményes, nemzetközi jelet is – ez biztos sokaknak természetes, mi itt tanultuk hogyan mutassuk, ha minden ok, ha segítséget kérünk, stb. Lehetett jelentkezni scuba-divingra is, nekik valami oktatást még külön is tartottak.
Még jött a vízálló fényképezőivel is a srác, pár dollárért azokat is kölcsönadta.
Kb 20 perc alatt értük el a szigetet, ez egy kicsi és teljesen lakatlan sziget, még tán egyetlen fa sem nőtt rajta.
Rögzítették a hajót, elmondták, hogy mettől meddig mehetünk és már indulhattunk is a vízbe. A hajó végén lépcsősorok, ott állnak a dolgozók és fújják a szemüvegeket a páramentesítőkkel és már ugrik is az eleje a vízbe.
Én ettől a programtól féltem legjobban, különösen a hét elején szerzett tapasztalat miatt. Hát, ez nem olyan volt... Itt a szemüveg totál jól tapadt, a talp valóban ott maradt a lábamon, a vízbe a lépcsőről minden akadály nélkül lehetett lejutni, simán ment minden (egyébként még „úszógumikat” is adtak azoknak, akik kértek, teljesen kezdők is jöhettek). A személyzet néhány deszkán ücsörgött közöttünk, vagy ők is merültek, páran maradtak csak a hajón, a többiek kint figyeltek ránk.
Mélykék akváriumban jártunk – legalábbis ilyen érzés volt: mint egy szép tiszta, hatalmas akvárium... Lent a korallmezők, felettük a halak mindenféle színben, méretben.
Szép látvány volt, jó szervezéssel, klassz felszereléssel, kezdőknek sokkal inkább ez a lehetőség való, nem az ismeretlen partok. Kár lett volna ezt kihagyni!
Mai napunk is gyorsan elrepült, holnapra már csak egy utolsó pancsolás, utolsó hawaii ebéd és a pakolás marad...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése