A reggelinél ma tömve volt a konyha, olyan későn kezdtük a napot. De ma ráértünk, lazán indult már a reggel is. Mára a Haleakala vulkán volt a terv, és amilyen szerencsénk volt, sütött a nap, teljesen tisztán látszott a vulkán teteje is. Annak ellenére, hogy vasárnap volt, semmi tömeg nem volt, néhány kocsi ment csak előttünk is, mögöttünk is. Ahogy mentünk egyre feljebb, egyre tágasabb volt a tér, egyre jobb a kilátás. Látszott a sziget távolabbi része, a tenger, ahogy feljebb mentünk, már a másik szigetek is bejöttek a képbe. Gyönyörű volt.
Ma a tegnap vásárolt belépővel tudtunk bemenni a Haleakala parkba, és először a visitor centernél álltunk meg. Begyűjtöttünk egy-két leírást, térképet. Utunkat egyszer keresztezte a helyi ludacska, a nene, később láttunk többet is. Fent a másik visitor centernél álltunk le először, itt felvettük a meleg ruhát, bár az kiderült, hogy a kabátokat szerencsére totál feleslegesen cipeltük végig (csak a repülőn nyomta nekünk jobban a mérleget, egyébként nem lenne ezzel gond). Ahogy napot kaptunk, még fent is megsültünk, ha viszont a szeles oldalra mentünk, akkor azért kellett a pulcsi.
Nem hagytuk ki a hegy csúcsát sem, megnéztünk mindent, amit csak lehetett. A Big Island is, és a Molokai is látszott rendesen. Fent egészen sok vadon élő silverswordot, vagyis "ezüstkardot" is láttunk, de a parkoló közepére is azt ültettek, úgyhogy kicsiben, nagyban és elvirágozva is sikerült látnunk – egész életében csak egyszer virágzik, aztán elszárad és állítólag sehol máshol a Földön nem él ez a virág, csak itt.
Itt egy viszonylag hangos orosz csoporttal futottunk össze többször is. Az idegenvezetőjük volt a legnagyobb hangadó. Fura volt a viselkedésük.
Fent már kigyönyörködtük magunkat a környékben, a minket körülvevő kövekben, a kisebb krátereknek látszó mélyedésekben, kicsit másztunk fel erre, kicsit arra, úgyhogy aztán elindultunk lefelé. És a holdbéli táj, ami csupa kő, csak néhány fűcsomó és ezüstkard, elkezdett eltűnni előlünk és jött a sűrűbb növényzet.
Lefelé megálltunk, a másik két kilátópontra is kimentünk és itt már a felhőket is láttuk. Egyik kilátónál van egy leírás is arról, hogy milyen gyorsan változik itt az idő, milyen gyorsan úsznak be a „völgybe” a felhők, aztán milyen gyorsan mennek tovább... Ennek magunk is szemtanúi lehettünk, most is épp jöttek a felhők és úsztak be a kráterbe.
Még lejjebb mentünk, a Hosmer Grovehoz, ott már visszavettük a rövidnacit, és egy kisebb túrát tettünk az eukaliptuszok és a fenyők között. Nem ilyennek gondoltuk a túrát, mi hosszabbra készültünk, de gyorsan véget ért a kör. Még szerencse. Alighogy elindultunk lefelé a hegyről, jó nagy zuhét kaptunk a nyakunkba. És alig láttunk a felhőktől. Amit felfelé menet megnéztünk, abból most semmi nem látszott. Időnként olyan volt, mintha ködben mennénk, időnként nem győzte az ablaktörlő sem, aztán kicsit csillapodott, aztán messzebb már láttuk, hogy ott már világoskék az ég és mire leértünk, már ismét nyár volt, jöhetett a napszemüveg. A kocsiban lefelé többet ment a manuális fázisban a váltó, mint automatában, akkora lejtőkön jöttünk le (de így legalább nem füstöltek a fékek). Az egyik kanyarban egy vadmalacnak tűnő állatkát is láttunk, ilyenhez még nem volt szerencsénk.
Hogy ne a legmelegebb időben menjünk a partra, elmentünk egy jól lehűtött áruházba (így ki lehet bírni a legmelegebb órákat is), aztán irány a part. Kicsit meglepett, hogy a szép homokosnak látszó parton, mennyi köves szakasz van a vízben, egyébként a víz jó meleg volt, mellettünk hatalmas emeletes szivárvány... gyönyörű volt.
Ma egy kicsit korábban akartunk hazaérni, mert már mosni kellett, elfogynak lassan a tiszta ruhák, többet meg nem akartunk hozni, ne legyen túlsúly. A szálláson minden jól megoldott, van mosógép is, szárító is, mosószert is ad a bácsi, szóval ezzel gyorsan meg is voltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése