Ma elhagytuk ezt a klassz szállodát. A főnökasszony hüledezett egyet azon, hogy nekünk 4 fiunk van, elárulta, hogy neki meg 3 lánya. :) Aztán mindent kitöltöttek, aláírtunk, elköszöntek, örömködtek, megköszöntek, végül úgy kellett szólni, hogy most már az útlevelünket is visszaadhatnák.(Ez a hölgy volt egyébként az egyetlen, aki megkérdezte, hogy nem beszélünk-e németül, de így is ugyanazt a katyvasz nyelvet használta... Megértettük így is. :)
"Please, eine pasport!" "Áj hev tri gerl")
Ma sokat mentünk autópályán, hogy ne menjen rá az egész nap az utazásra. Apránként, de több mint 20 eurót fizettünk (mindet KP-ban, mert kártyát sehol nem fogadtak el).
A Thermopülai-szoros volt az első állomásunk. Lekanyarodtunk az autópályáról, a GPS egy forráshoz vitt oda. Ez ugyan vízesésre jobban emlékeztetett, mint forrásra, de mindegy, mi egyiket sem terveztük, mi az emlékművet kerestük. A GPS csak görögül írta ki a látnivalók nevét, így nehéz volt kitalálni, mit is akarunk mi látni... Mentünk tovább ezen az úton, aztán szembe is jött velünk az emlékmű. Sok időt nem tudtunk itt eltölteni, csináltunk pár képet... Itt nem tudtunk leülni enni, nem volt megfelelő pad, meg árnyék.
Folytattuk utunkat, immár Marathon felé. Odáig el is jutottunk, hogy hol kell lekanyarodni a pályáról, onnan csodás kis kanyargós útra értünk, és még meg is találtuk a települést. A városközpont volt az eredetileg bejelölt cél, de hát ott semmit nem találtunk. Újabb próbálkozásunk valami Marathon Palace felé vezetett, már szinte lementünk a térképről, de maratoni csatának még hírét-hamvát sem láttuk. Olyan utcákon mentünk végig, hogy egy kocsi is alig fért el, és mégsem volt mindegyik egyirányú. És egy ilyen utcába még beállt egy teherautó az egyik oldalon, másikon egy személyautó, meg ott volt az úton egy vasoszlop is és mi menjünk el közöttük... Elmentünk. Éppenhogy! Következő próbálkozásunk már jónak bizonyult. A városka végén egyetlen tábla jelzi, hogy kanyarodjunk balra. Több táblát nem láttunk... Egy lámpánál el kellett kanyarodni jobbra, de ha a GPS nem mondja, mi be nem mentünk volna oda, az már szinte a szántóföld volt. Találtunk ott egy oszlopot, meg néhány táblát, de annyira jelentéktelen volt az egész, hogy nem hittük el, hogy ez egy világra szóló csata emlékére készülhetett. Pedig az volt! Néhány fotót ellőttünk, aztán folytattuk utunkat Athén felé.
Hatalmas tömegben érkeztünk meg Athénba. Nem túl mutatós a környék, a szállásból is volt már jobb, de azért nem olyan vészes. Sikerült épp a hotel előtt megállni, de itt sem egyszerű parkolóhelyet találni (főleg, ha olyan bunkók a helyiek, hogy beállnak arra a helyre, amire mi éppen tolatunk...).
Itt már kerestünk élelmiszerboltot is, aztán egy étterem keresésébe fogtunk. Jó sokat mentünk, mire megtaláltuk a helyünket. Egy Romániából származó pincérlányunk volt, nagyon aranyos csajszi volt. Végig mosolygott, folyton mesélt, kérdezett, mindent elmondott, még akár képen is megmutatott (a telefonján), szóval mindenben a kedvünkben akart járni. Néhány szavas magyar szókincsét is bevetette! Még ő szólt, hogy az az étel túl kicsi adag lesz, válasszunk inkább mást! A végén még így is kértünk pluszba egy pizzát, mert a srácokba még fért...
Onnan már csak hazasétáltunk, megterveztük a holnapot, kártyáztunk egyet, aztán irány az ágy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése