Ma reggel is nagy tömeget sikerült kifognunk a metrón, ma a forgalmasabb megállókban szálltunk fel is, le is (de még így sem kellett az a betuszkoló ember, akit a neten mutogatnak). A vonatjegyet kivételesen nem automatából vettük, a pénztáros tűnt most könnyebb megoldásnak. Ő megkérdezte, hogy kérünk-e helyjegyet, milyen kocsiosztályra szeretnénk ülni, stb. Így tuti biztosan volt helyünk a shinkanzenen, ráadásul egymás mellett és csak egy kicsit kellett várni. Amúgy még bent állt az előző Nagoyába induló vonat is, úgyhogy megnéztük alaposan a rendszert: hogy vannak számozva a vonatok, vagonok, hogyan takarítják ki pillanatok alatt a beérkező vonatot és csak ezután szállhattunk fel mi is. Itt nem találtunk olyan bőröndgyűjtő helyet, mint szombati vonaton, de szerencsére nekünk elfért fent a „polcon“ is a cuccunk, és a lábnak is hatalmas hely van, jobb mint a repülők! Aztán csak suhantunk, suhantunk és egyszer csak megpillantottuk a Fujit. Próbáltam lefényképezni, de nem jó helyen ültünk, ablaktól távol voltunk. Ismét a cuki japánok: két néni ült velünk egy sorban, felpattantak, hogy üljek oda gyorsan csináljak rendes képet a hegyről! Úgyhogy nemcsak láttuk, meg is örökítettük a hegyet. 😍
Nagoyában is napijegy vásárlással kezdtük, de itt nincsenek akkora távolságok. Ha bírja a lábunk, nem biztos, hogy érdemes erre költeni. (Pláne úgy, ahogy én jártam: este még el is szórtam, kb két lépéssel a metró előtt, nem lett meg).
Elhoztuk először a nagy csomagjainkat a szállodába, kaptunk egy „ruhatári bilétát“, még az útlevelünket is megnézték, aztán mentünk várost nézni.
Először a várhoz mentünk el. Itt most nem túl drága a belépő, már évek óta nem lehet bemenni a „toronyba“, lehetett viszont a mellette lévő összes „kis házikóba“, vagyis a palotába. Illetve ezt nem értem pontosan, hogy a leghátsó épület pontosan mi is volt, kaptunk egy papírt, amin angolul is van írva pár dolog, de ezekben a mondatokban nagyon sok japán kifejezés van átírva latinbetűsre, szóval nem sokat segít. (Ez volt a Kuroki Shoin és a Yudono Shoin,) A belépés előtt kaptunk egy szatyrot, amibe beletehettük a cipőinket, és azzal együtt mehettünk be. Bent egy bácsika magyarázott, de csak japánul, amit a mi csoportunknak kb a fele értett (papíron több nyelven is kaptunk információkat, ki milyet kért). A végén ugyanazon az ajtón mentünk ki, és vettük vissza a cipőket a lábunkra (a szatyrok meg mentek a kukába, max 10 percet használtuk).
Érdekes volt, hogy bent találkoztunk másik csoportokkal, akik viszont nem ott jöttek be, ahol mi - ekkor még nem tudtuk, hogy oda másik bejáraton keresztül lehet eljutni, innen nem mehetünk arrafelé... Arra a részre úgy engedtek be, hogy egy két perces kis videón elmondták, hogy mit szabad, mit nem szabad, aztán vehettük le újra a cipőt, akin nem volt zokni, kérhetett papucsot, és utána tehettük be a kis megőrzőkbe.
(Több japánnak láttam a lábán 5ujjas zoknit!!!)
Bár magába a „várba“ itt most nem lehetett bemenni, ezek az épületek (a Hommaru Palace épületei) nekem nagyon tetszettek, nagyon örülök, hogy láthattam. Itt mindenütt a papírvékony falak, azok az igazi japán festett képek, Tettünk még egy kört a kertben is, aztán indultunk tovább, a metró előtt még akartunk lőni egy fényképet a Nagoya felirattal. Még csak fogtuk a fényképezőt, már meg is állt egy csajszi, hogy csinál ő rólunk képet, csak álljunk oda a felirathoz. 😍
Mentünk volna a Tokugawa múzeumba, ahova viszont nem metró vitt, hanem valami HÉV, vagy ilyesmi. Szóval hiába mentünk le a metrómegállóba, nem találtuk a H-vonalat, pedig kóvályogtunk rendesen a föld alatt. A végén a városházán keresztül sikerült újra a felszínre érnünk, addigra a GPS is belőtte újra, hogy hol vagyunk és eljutottunk a megfelelő állomáshoz. Csakhogy ott másik jegyet kellett vennünk, erre nem volt érvényes a napijegy. Jut eszembe: amikor megvettük a napijegyet, nem engedett belépni... valószínűleg kell neki pár perc, mire érvénysíthető, mert a sokadik próbálkozás már sikerrel járt. 😄
Szóval a múzeum volt a cél, de akkor már nézzük meg a parkot is ott mellette. Bár olvastam egy blogon, hogy van kedvezmény a kombinált jegyre, természetesen ott eszembe sem jutott. Viszont nekünk volt olyan szerencsénk, hogy a kapuban álló bácsi figyelmes is volt és még angolul is elég jól beszélt. Megkérdezte, hogy megyünk-e a múzeumba is, és esetleg van-e napijegyünk is... Mindegyikre járt a kedvezmény. A park nem túl nagy, de szép. A múzeum szintén. Nekem ez jobban tetszett, mint a tokiói múzeum, de itt sem volt túl zsúfolva a kiállítótér, elfért volna még pár dolog. Sajna a fényképezés itt nem engedélyezett (ezt persze nem vettük észre), még ki is kellett törölni, a már elkészült képet.
Jöhetett az estebéd, megint egy vegi kajáldát vettünk célba, na meg találtunk végre egy olyan boltot, amiről már elhisszük, hogy ilyen helyeken vásárolnak a helyi háziasszonyok is, eddig mindig csak nagyon pici, készkajás boltokat találtunk. Ezt a szupermarketet élmény volt feltérképezni. Mennyi hal, hányféle gomba, ugyanez rizsben (kétkilósnál kisebb kiszerelést nem is láttunk, de 10 kilósat igen!) Rizs mondjuk nekem nem hiányzik, de gombából, halból elfogadnám otthon is ezt a nagy választékot.
A kajáldáról kiderült, hogy ők többnyire elvitelre dolgoznak, de azért akad itt két szék, ha itt akarunk enni. Azt mondta a srác, hogy kb 15 perc, míg elkészül, úgyhogy inkább elvitelre kértük, jöttek a szúnyogok.
Közben ránk is sötétedett, mire elkészült a vacsink, indultunk a szálloda felé. És akkor a metró megálló előtt elő akartam készíteni a napijegyet. Akkor még megvolt. Mire odaértünk, eltűnt, de nem tudom, hogy hol szórhattam el, semmit nem vettem észre.
A metróban ott állt mellettünk egy egyenruhás (szóval a személyzet), kezében a szerkentyűvel, amit a kerekes székeseknek le tud tenni, hogy zökkenőmentesen ki lehessen tolni a széket a kocsiból. A kocsikban van gomb, valószínűleg onnan tudnak jelezni, hogy melyik megállóban akarnak leszállni, azt pedig itt pontosan meg lehet mondani, hogy melyik kocsi melyik ajtajánál fognak leszállni.
A leírásokban olvasott Sakae negyed pont útba esett, úgyhogy megcsodáltuk még a neonokat is, aztán jöttünk becsekkolni. A 13-on van a szobánk, innen is rengeteg neont lehet látni.
Ez a szálloda egy kicsit elegánsabb, de itt sem nagyobb a szoba. :)
Nagoya közlekedése egy kicsit sokba került nekünk (az elhagyott napijegyen túl is). Egyrészt itt - úgy értettük, hogy - naptári napra szólt a napijegy, nem 24 órára, másrészt simán lehetett annyit gyalogolni, amennyit egy busszal tennénk meg, szóval a buszos kombinált jegy nem igazán indokolt.
Nagoya egy kicsit azért is került be az útitervünkbe, mert ezen a környéken laknak egykori osztálytársaim, akikkel St. Louisban többször is tartottunk kisebb partikat. Írtam is nekik, hogy jövünk, de sajnos nem kaptam választ, úgyhogy az ismerősök kimaradtak, nem volt találkozó, pedig érdekes lett volna így tizenpárév távlatából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése