A mai napot a császári palotánál kezdtük, ezúttal buszoztunk, most már egészen jól megy ez is. A vonatokon távolságfüggő a tarifa, a buszok egységárasok. Mindig leszálláskor kell fizetni a sofőr mellett.
Szóval a császári palotához sétáltunk, amikor a parkban már többen szembe jöttek velünk, ebből azt feltételeztük, hogy ez sem lesz egy hosszadalmas nézelődés... Így is lett. Ide ingyen lehet bemenni. Bár belekukkantanak a táskákba, nincs számottevő ellenőrzés. Kaptunk egy bilétát a nyakunkba és már mehettünk is, de csak szigorúan a kijelölt úton. Hihetetlen, hogy mennyi embernek van ilyen munkája: meghajol, mutogat, erre kell menni. (Nemcsak a látnivalóknál, az útfelújításnál is ott álltak ugyanígy a bácsik.) Szóval a palota: sehova nem lehet bemenni, mindent csak kívülről lehet megnézni. Bár lehet fényképezni, itt sok szobába csak üvegen át lehet benézni, az meg remekül tükröződik. A park nagyon szép. Egyetlen probléma a helyenként túl alacsony kapukkal van, európai magasságokhoz képest ezek nagyon alacsonyak. És valóban jó félóra alatt körbeértünk, mentünk tovább ismét busszal a következő látnivalóhoz.
Ez a Ginkakuji szentély volt. A felfelé vezető utcácskában itt is rengeteg a giftshop és nyalánságokból is elég jó a választék. Mi pl a helyi „képviselőfánkot“ választottuk. Azt írták, hogy a gesztenyés csak ilyenkor ősszel kapható, úgyhogy persze, hogy azt kértünk (de pont ezt az ízt nem igazán éreztük, édes volt és finom). Míg mi itt eszegettünk, megint megérkeztek a sárga sapkás iskolások (tegnap is egy ilyen csapattal találkoztunk a Nijo palotában), szerencsére gyorsan bejutottunk így is, csak az elején volt nehézkes ennyi gyereket kikerülni, utána már lehetett haladni szépen felfelé. Itt sehova nem mentünk be, inkább csak a parkban gyönyörködtünk. Az őszi parkok csodaszépek, bár még több a zöld, mint a színes levél.
Innen nem volt igazán eldöntött célunk, de azt tudtuk, hogy még utunkba esik pár szentély, templom, majd bemegyünk valamelyikbe... Végigsétáltunk a Filozófusok útján, egy kis patak partján. Először az Eikando Zenrinnél álltunk meg, itt nagyon hosszan lehetett menni zokniban (szóval cipő nélkül), több részt is végigjárhattunk. Újra cipőbe bújva pedig felmentünk a pagodához is. Bemenni sajnos nem lehetett, de innen is messzire ellátni, klassz a panoráma. Ebben a kertben láttunk olyan igazi japános hajlongást is. Úgy tűnt, hogy egyik japán pasi bemutatta a feleségét a másik pasinak. Ennek örömére percekig hajladoztak a férjek is, feleségek is. Cukik voltak.
Következő állomásunk a Nanzen-ji volt. Amit még korábban nem láttunk, itt az „erkélyre“ lehetett felmenni az első építménynél. (Sajnos nem tudom, ebből a sok házikóból melyik milyen célt szolgál, de egyik szebb, mint a másik.)
Ismét buszra szálltunk, most az Aranytemplom felé igyekeztünk, és jól is esett már egy kis ücsörgés, sokat gyalogolunk napok óta. Ez a busz most elvitt vagy 20 megállónyit.
Itt viszont egy giftshopban kezdtünk. Itt most kicsit jobban be is vásároltunk, ha már tegnap elkezdtük. Jöhetett az Aranytemplom, ahol pedig egy "aranyos" fagyi volt az első lépés. Aztán sodródtunk a tömeggel, itt most tényleg elég nagy tömeg volt (szombat is van, nagyjából jó idő is, bár mi ma először vettük fel a pulcsit napközben is, eddig inkább megpirultunk a napon - okt vége van!)
A templom csodaszép, a fodrozódó víz miatt először úgy tűnt, hogy a tükörkép nem fog összejönni, de még az is megvolt. Még belefért a napba, úgyhogy indultunk tovább a Ryoanji templomhoz. Pont megint megbeszéltük, hogy még ráérünk éttermeket vadászni, amikor megláttunk az utca másik oldalán egy japán „pizzázót“, vagyis okonomiyakizót.
Megnéztük az étlapot és láss csodát, ennek is van vegi kínálata, még ülőhely is volt szabad, úgyhogy beültünk. A választás nem tartott sokáig, az elkészítés egy kicsit tovább. Ilyen helyen sem jártunk még, az asztalba építve van egy sütőlap, amit rögtön be is izzítottak, ahogy leadtuk a rendelést. Aztán hoztak különböző kis tálkákat, az egyiket úgy adta a kezünkbe a csajszi, hogy ezt keverjük össze. Egy karikát rajzolt aztán a tésztával a lapra, közölte, hogy elég meleg, önthetjük is rá az alapanyagot. A falon már ki volt téve egy angol nyelvű how to, hát azzal nem sokra mentünk, minket végignavigált a folyamaton a pincér. Minden forgatás előtt kirakta a homokórát, aztán jött, ő ellenőrizte, hogy megsült-e már. Az első fordítást még nem is merte bevállalni, ahhoz hívta a kollégát/főnököt, a többi már simán ment neki is. Aztán egyszer közölte, hogy most már megsült, lehet enni mindent. A tüzet lekapcsolta, a szószokat a figyelmünkbe ajánlotta és elárulta, hogy hol találjuk a pálcikát. És akkor kezdődött a mi küzdelmünk. 😋 Egyik falat ügyesebben, másik nagyon bénán sikerült. Az aprításhoz meg sem próbáltuk (próbáltam) a pálcikát használni, ahhoz a fémspatulát használtuk (a sütéshez két nagyobb spatulánk volt, de a tányérra odatett egy-egy kicsit is mindkettőnknek). Az aprócska tányérra mindig csak pár falat fért, a többi addig maradt a sütőlapon, így a melegen tartás is meg volt oldva. Minden fűszert, szószt megkóstoltam, ami ki volt rakva (a vegihez hoztak külön egy szószt), mindegyik ízzel találkoztam már, de egyiket sem tudom, hogy mi volt. A kis tálkában, amit még kaptam, az szójaszósz volt. A finom ebéd után már tényleg a mai utolsó templomunk következett.
Ebéd után aztán csak eljutottunk a templomhoz is, ez a kövek miatt volt különleges, és ennek is nagyon szép a kertje.
Ma mindenhol fizettünk belépőt is, a császári palotát kivéve. 300-600 yen volt egy-egy templom/szentély.
Még kevés volt a mai lépésszámunk, úgyhogy gyalog indultunk a gésanegyed felé. 😊 Útba esett még egy park is: Baien (Ume Blossom kert). Kitano Ten Mangu és az Inari szentélyre vetettünk egy pillantást. Itt a teheneket simogatták, abból akadt pár a parkban (és mindegyiken szerepelt a felirat, hogy vírus- és nem tudom mi mentesítve) és volt valamilyen fesztivál is, de ennek inkább csak a hangjait hallottuk az egyik épületből.
A Kamishichiken gésanegyedről azt írta a GPS, hogy már bezárt. Azért odakanyarodtunk és akkor ráismertem arra a képre, amit pár hete a Kioto-i hétköznapok élőben közvetített sétáján láttam. 👀 Akkor is csak ez a kis utcácska szerepelt a sétában, nem is tudom, mi lehet itt, ha nyitva van.
Még visszasétáltunk a hotelhez is, aztán leszaladtunk a boltba egy pár dologért. Azt hittük, hogy a szemközt található King névre hallgató akármi egy nagyobbacska bolt lesz, aztán jól meglepődtünk, ez ugyanis pachinkó-terem. Szóval nem mentünk be, csak bekukucskáltunk, hatalmas.
A boltban jöttünk rá, hogy mivel a hátizsákokat ledobtuk, nincs netünk a boltban. Szóval nincs fordítónk sem. Így sikerült olyan töklevest venni, aminek valami csirkés lé az alapja... És valami szilvának látszó édesség (olvastunk olyat, hogy itt a savanyú szilva milyen finom, meg kell hát kóstolni). Kibontás után kiderült, hogy a szilvának látszó kupac még csak nem is gyümölcs a dobozban... Szóval ez a próbálkozás sem jött be, legalábbis a szilvát itt nem tudjuk most megkóstolni. Ez a finomság ugyanis kávés lett. 😳
Első este megállapítottam, hogy itt annyi minden van és annyifelé a városban, hogy én itt el vagyok veszve, nem tudom, merre menjünk másnap.
Aztán sikerült azt betartani, hogy csak a "kötelező" elemeket terveztük be, és annyi spontán programunk volt, amennyi belefért. Két betervezett látnivaló közé még száz, meg száz másik látnivaló esett. Így aztán elengedtük a komoly tervezést, még a szokásosnál is lazábban mentünk aztán várost nézni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése