A nyitáshoz igazodva a késmúzeum lett mára az első program. Most egy villamosra szálltunk, pont ilyen járművön még nem ültünk itt Japánban. Ez is úgy működött, mint a buszok: felszállás a hátsó ajtón, leszálláskor a vezető mellett kellett bedobni az automatába a pénzt (volt egy olyan állomás, ahol sokan leszálltak, de annyian voltunk előttük, hogy nem tudtak az első ajtón leszállni - akkor is odamentek a vezetőhöz - már az utca felől - és csippantották a kártyájukat szépen sorban, és persze a pénzt is bedobálták a leszállók).
A visszafelé útra már nem maradt aprónk, csak ezresünk volt, pedig ki van írva, hogy pontosan fizess, mert nem tud visszaadni a gép. Viszont ugyanezen a gépen van egy felváltó rész is. Beteszed az ezrest, megkapod az összeget apróban. Ráadásul mindenféle apróban, tehát tudsz pontosan fizetni a váltás után, nemcsak százasokat ad a gép.
Ezért a múzeumért kár volt ennyit utazni Sakaiba, nem sokat adott. Egyik teremben a textil, másik teremben a kés, aztán a shopok (itt külön teremben lehetett a késekből válogatni).
Egyetlen nagy haszna volt az útnak: mi is bevásároltunk, legyen igazi japán késünk is. Ötöt vettünk, mind az ötöt egyesével leellenőrizte az eladó. Aztán mind az ötbe beletettek egy ajándékérmét (itthon kiderült, hogy az egyikből kimaradt... sebaj, nekünk úgyis maradt aprónk, a gyerekeknek pedig mindnek volt a csomagban), aztán mind az ötöt egyesével becsomagolták szép csomagolópapírba is. És természetesen a leírás/használati utasítás is jár mind az öt darabhoz külön-külön. 😊
Visszafelé egy megállóval hamarabb leszálltunk, és elkezdtük keresni az egyik metróvonalat. Azt nem sikerült megtalálni, de egy nagy mallba futottunk bele. Akkora bicikliparkolója van, mondhatnám mélygarázs, mint otthon az autóknak. Hihetetlen, hogy mennyien bringáznak!
Végignéztünk egy áruháznyi részt, ez végre olyan, mint egy kisebb Tesco, vagy hasonló áruház otthon. Nem pici, nem olyan zsúfolt, ez már egészen kényelmes volt. Itt vettünk egy kis ebédet is, aztán kiderült, hogy visszaértünk a reggeli állomásunkra, itt már tudtuk, hol a metró, indultunk a „falumúzeumba“.
Arra számítottam, hogy ott majd a házak között biztosan lesz olyan pad, ahova le tudunk ülni enni. Pont nem így volt. 😆 A város közepén szálltunk ki a metróból, megint egy fedett utcába kerültünk, ahol voltak padok is, gyorsan leültünk oda. Amíg eszegettük a péksütit, megláttuk a táblát, hogy a „Museum of housing and living“ a 8. emeleten található. Én skanzenra gondoltam, ahogy azt Magyarországon is szoktuk látni. Itt egy kicsit másképp működik. Felmentünk a nyolcadikra, kezünkben az üdítőnkkel, mire a pénztárhoz értünk, már kaptunk is egy tasakot, hogy abba tegyük bele az itókákat. A hátizsákot itt is át kellett rakni előre (egy mozi után véletlenül megint hátra vettem, rögtön rám is szóltak), vakuval nem volt szabad fényképezni, de anélkül lehetett. Ennyi furcsaság után végül bejött a program. A jegyvásárlás után mozgólépcsőn fel a tizedikre, ahonnan egy kis felülnézeti képet látunk egy egykori Osaka-részletről. Aztán mehettünk lejjebb egy emelettel, ott már sétálhattunk a házak között. Az elsőben mindjárt egy kis vetítés volt, bár azt írták, hogy a fürdőkről, sokkal több dologról mesélt a rendkívül vicces előadó. Angolul is (és ha jól vettem ki több ázsiai nyelven is) feliratozva volt. Sajnos egy-két hosszabb mondatot nem volt idő végigolvasni, de a szöveg nagyobb részét hosszan lehetett látni, érthető volt a bemutató. A házak elé is több helyre volt kitéve leírás az adott házról (a moziban is bemutatták már ezeket a házakat), itt is volt angol nyelvű papír is. Egyszer csak nagy dörgés hallatszott, majd szivárvány jelent meg az „égen“, aztán ránk esteledett, de szerencsére hamarosan szólt a kakas és már újra nappali fényben lehetett élvezni a látványt. Aki akart kimonót is bérelhetett a sétához.
A következő szinten a városfejlődést lehetett nyomon követni különböző maketteken. Legalább két tárlóban még cserélődtek is a látnivalók. Egyik pult felemelkedett, másik még feljebb, majd ugyanez fordítva. Pl volt egy busztáboros életkép. Az egyiken a sok buszt lehetett látni, a másikon egy buszt belülről, illetve a kis „kertjét“ közelről. Még az első tömbházakhoz is készült ilyen lakásbelső.
Közben itt is ment egy mozi, amiben azt mesélte el valaki, hogy hogyan nőtt fel, hogyan alakult közben át a város.
Klassz látnivaló lett így a két hét végére. Végigsétáltunk még a Dotonborin is, egyik boltban végre találtunk misolevest, hazavihető csomagolásban is (már több helyen többször is láttunk, de most, hogy már venni is akartunk, pont nem akadtunk ilyen boltra.)
Még elmentünk egy kávéra is, de sajna a japán kávézók totál tele voltak, vagy sütijük nem volt itt a bevásárlóutcában, úgyhogy egy Starbucksban kötöttünk ki, itt is ki kellett várni a sorunkat, de szerencsére gyorsan kiürült egy asztal.
Hazafelé még beugrottunk egy közeli boltba egy kis vacsoráért, és már készen is vannak a bőröndök holnapra, hajnalban elindulunk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése