Nyáron még csak egy gyors számolgatás, melyik városban kb miket akarunk megnézni, hány napot szánunk arra a városra. Ez alapján már lefoglaltuk a szállásokat, aztán megint jött a feledés homálya...
A szállások közt böngészve meglepve olvastuk, hogy reggelivel együtt sem vészes az áruk, úgyhogy kifejezetten olyan helyeket kerestünk, ahol volt reggeli is. A hotelektől mindig csak annyit várunk, hogy legyen hol álomra hajtani a fejünket, és persze a fürdőszoba sem árt. Ilyen szállásokból még válogathattunk is, amikor foglaltunk.
Februártól októberig többször is jött értesítés, hogy változás van a menetrendben, így egyre fogyott az átszállásra az időnk Hongkongban, úgyhogy csak reméltük, hogy elérjük a csatlakozást, vagy legalább ez a légitársaság is figyel rá, hogy segítsen átfoglalni másik gépre.
Még itthonról foglalt, vagyis megrendelt egy modemet a párom, a szálloda címére kérte. (Blogokon ajánlottak több félét is. Van választék, igény szerint. Nekünk olyan kellett, ami a két hétre jó, két készüléket is tudunk hozzá csatlakoztatni.)
Eljött az október!
Pénteken reggel már minden be volt pakolva a bőröndbe, épp csak behúztuk a cipzárt, fogtuk a szemetet is, és én maradtam a garázsajtót is ellenőrizni, mert mostanában nem záródik rendesen. Aztán már majdnem a reptérnél jártunk, amikor eszembe jutott, hogy annyi mindenre figyeltem, csak épp... a kabátom a fogason maradt... elindultam október végén kabát nélkül, szép lesz!
Marcival az MVM-dómnál volt megbeszélve a találkozó, de nekünk kerülő utakat dobott a GPS, reggel még nagy volt a forgalom. Így aztán mi mentünk fent a felüljárón, Marci meg lent várt minket. Ablak le, integetés, kiabálás... és sikerült. Mire hívni tudtam volna, már ott is volt a kocsinál.
Reptéren gyors sofőrcsere, mi mentünk becsekkolni, Marci pedig vitte a kocsit.
Még jó, hogy nem ugrottunk be gyorsan a Tescoba kabátért, mert elég hosszú sorba kellett beállnunk, eltartott egy darabig, mire sorra kerültünk. A kapunál már nem is vártunk sokat a beszállítás megkezdésére.
Ezen a gépen sajnos nem tudtunk egymás mellett ülni, most nem variáltunk, variáltak elegen. Ez csak egy rövid út volt. :)
Frankfurtig nem volt semmi különös, kaptunk egy kis vizet, meg egy falat csokit, aztán már le is szálltunk. A gép előtt vártam be a páromat és már együtt indultunk a másik terminálra. Átvonatoztunk, most már én is gond nélkül beolvastam az útlevelem, csináltam a fotót (pár éve ezt még nem is tudtam, hogy ott fénykép készül, nem értettem, miért nem tudok kimenni a másik oldalon), aztán kerestük a kaput. Még nem volt beszállítás, gondoltuk, kihasználjuk az időt, megtöltjük a kulacsainkat ivóvízzel, eszünk egyet (beültünk egy KFC-be)... és amikor mentünk át a biztonsági ellenőrzésen, nem értettük, hogy miért rakták félre a hátizsákjainkat. Totál elfeledkeztünk a vízről. Még gyorsan leellenőriztette egy kollégával a csaj, hogy nem valami veszélyes vizünk van-e, aztán kivihettem, kiöntöttem a vizet, nem dobtuk ki a kulacsokat. Persze, így újra átvizsgáltak, de másodszor is rendben voltam. :) Végre sikeresen átjutottunk ezen az akadályon, le is ültünk a kettes kapunál, egyszer csak elkezdték kiterelni az embereket abból a váróból, kezdődött a beszállítás. Csakhogy nem Hongkongba. Kerestünk mi információs táblát, de ott már nem találtunk, és akkor kiderült, hogy nekünk egyébként a hatos kapu kellene, de az innen nem elérhető, mehetünk ki és mehetünk át újra a biztonsági ellenőrzésen. Ilyeneket még sosem bénáztunk. Ott voltunk időben, szépen, kényelmesen átmentünk a másik terminálba és majdnem lekéstük a gépünket. :) Szerencsére a megfelelő kapunál már csak annyi volt a nehezítés, hogy nálam megint jelzett a kapu (Bp-en is sípolt, ott is be kellett állnom a másik gépbe is), itt most jól megmotoztak. Így sem találtak semmi veszélyeset nálam, mehettünk. Elfogadták a Pesten nyomtatott beszállókártyánkat is és itt már végre egymás mellett ülhettünk. Másik oldalamon egy ázsiai srác ült, aki rendesen, ahogy - náluk - illik, szipogott, szürcsölt... Engem pont ezekkel lehet kikergetni a világból is. Azért kibírtam. :) Az ülés nekem most kényelmesebbnek tűnt, mint máskor, most jobban is bírtam a 12 órát egy fenéken. A kaja pont előttem fogyott el, én már semmit nem választhattam, szerencsére a vegimenüből még tudtak adni.
Viszont ez a gép már eleve félórás késéssel indult. Ennek köszönhetően lekéstük Hongkongban a csatlakozást. Leszálláskor ott várt a földi személyzet, de hát azokon a táblákon nem nagyon igazodtunk ki. Szerencsére egy Narita feliratot sikerült elkapni, ez általunk is ismert betűkkel szerepelt a papíron, megálltunk, hogy mi oda mennénk, és már kaptuk is az új beszállókártyákat, átfoglaltak nekünk a következő gépre.
Ott ismét kaptunk egy szinte ugyanolyan reggelit, mint az előző gépen, aztán már - az előző géphez képest - pillanatok alatt itt is voltunk Tokióban. Itt olyan szépen végig lehet menni az útlevél-ellenőrzésig önkiszolgálóban (szóval csak mi magunk beolvassuk a gépeken az útlevelet, meg ilyesmi), ehhez képest ott meg ilyen papír, csomagoknál olyan papír... A bőröndünk már félre volt állítva, mire mi végeztünk az adminisztrációval, épségben megérkezett (kicsit tartottam tőle, hogy kinyílik, szétesik.)
Még a hongkongi váróban megvettük a vonatjegyet a reptértől a városig, úgyhogy Naritán már csak ki kellett kérni és már ülhettünk is a vonatra. Már tapasztalhattuk is a japán hajlongást mindenhol, és persze a segítőkészséget. Az állomás alatt átbattyogtunk a metróhoz és már csak egy kicsit kellett sétálni a szálláshoz. Becsekkolásnál már kaptuk is meg a modemet, máris tudtuk használni a netet úton- útfélen. Apró, de amúgy teljesen rendben van a szoba, sok üzlet, étterem (már ha ezeket annak lehet nevezni) van a közelben, sőt, még egy szentélybe is belebotlottunk az esti sétánk során. Nekem meg is van alapozva a japán hangulat. :)
Kicsit körbemászkáltunk, de hát ilyen későn ezek már zárva vannak, bemenni sehova nem lehetett. Megnéztük, amit ilyenkor lehetett. Viszont nagyon jó hangulata volt az esti kivilágításban.
Sajnos vegi kaját még úgy sem sikerült választanunk, hogy ezerszer megnéztük az automatán a leírást (volt angol menü is), megnéztük a képeket... húsos szószban volt a tofu. Szóval mentünk tovább valamilyen péksütit keresni. (A pálcikával sem mertünk próbálkozni, inkább kanalaztunk mindent)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése